Minden kút Rómába vezet filmkritika

A kifejezetten erőltetett címfordítással bíró Minden kút Rómába vezet sajnos nem az a nagy megváltás, amire oly régóta várunk. Nem egyenlő azért egy merénylettel az emberiség ellen, más szóval nézhető, de tipikusan az a fajta film, melyből tizenkettő egy tucat. A főszereplő Kristen Bell a Veronica Mars című amerikai drámasorozattal vált ismertté, ahol erőteljes, lehengerlő karizmájával tökéletesen keltette életre a címszereplő karaktert, aki zsenge kora ellenére felcsap nyomozónak és veszélyesebbnél veszélyesebb helyzetekbe kerül. Ha figyelemmel kísértük a mozis karrierjét, észrevehettük, hogy eddig még nem talált olyan szerepre, melyben igazán kamatoztathatta volna azt a színészi intelligenciát és tehetséget, amit elénk tárt az említett sorozatban. Legutóbbi nagy sikerében, a Lepattintvában esélyt sem kapott kibontakozni a férfi szereplők mellett, és véleményem szerint nem is állt jól neki az Apatow-féle humor. A Minden kút Rómába vezet végre képes valamennyit a nagyvászonra tenni Bell ragyogó bájából és eszéből, de messze van attól, hogy úgy őszintén, valójában az ő filmjének nevezzük. Filmbeli partnere Josh Duhamel, aki visszavéve arcátlan arroganciájából, mely csak úgy sugárzott belőle a Nyerj egy randit Ted Hamiltonnal című közepes tini randi moziban és mindkét Transformers-ben, egészen megnyerő és sármos is tud lenni, ha akar.

Bell és Duhamel duója életképes és relatíve hihető, ezért a végeredmény, minden kiszámítható poénja és a screwball-ra irányuló erőltetett próbálkozása ellenére is, egy egészen tisztességes, átlagos romantikus vígjáték. Eredetiséget azért egy pillanata se keressünk benne, bár egy-két vállveregetést megérdemlő próbálkozást találhatunk, azok nincsenek a kellő odafigyeléssel és értelemmel kezelve. Mark Steven Johnson direktor (a Szellemlovas és a Daredevil, a fenegyerek írója és rendezője) úgy látszik mostanában egy munkáját sem képes a középszer felé emelni. Utolsó átlagon felüli filmje az 1998-as Simon Birch, a kisember volt.

A történet, mely az 1954-es Three Coins in a Fountain című három Oscar-díjra jelölt (ebből kettőt megnyert, a Legjobb film kategóriában pedig vesztett) romantikus filmből merített ihletet, New York városában nyit, ahol a Guggenheim Múzeum kurátora, Beth (Kristen Bell) éppen karrierjének eddigi legnagyobb, legfontosabb kiállításának előkészületein dolgozik, mikor hírt kap, hogy húga, Joan (Alexis Dziena) megannyi félresikerült próbálkozás után végre férjhez megy. Az esküvőt néhány nap múlva tartják, méghozzá Rómában. A kiállítás-szervezés végső simításait asszisztensére, Stacy-re (Kate Micucci) bízza, és egyből repülőre száll, azzal az elhatározással, hogy csak annyit marad, amennyit kell, és 48 óránál többet nem tölt Olaszországban.


Az esküvői fogadáson megismerkedik a jóképű vőféllyel, Nick-kel (Josh Duhamel), aki sportújságíróként dolgozik. A férfi segít a lánynak lefordítani pohárköszöntőjét olaszra (nem sok sikerrel) az angolul nem értő vendégek számára; majd közösen iszogatnak és táncolnak. A kezdeti románc azonban nem tart sokáig, mivel Beth rajtakapja Nicket egy másik szőkeséggel, nem éppen félreérthető szituációban. Összetört reményeivel a szívében, Beth cipőjétől megszabadulva a Szerelem szökőkútjában (Fontana D'Amore) tipegve próbálja haragját és elkeseredettségét lehűteni. Könnyelműen belenyúl a vízbe és kiemel öt érmét onnan, még mielőtt a rendőrség megérkezik és kiutasítja őt a kútból. Természetesen a helyi babonáról mit sem tud, mely szerint bárki, aki eltávolít egy érmét a kút vizéből, az egy csapásra azon személy vágyának a tárgyává változik, aki azt oda eredetileg bedobta. Hamarosan Beth-et négy vadidegen szemeli ki magának (Will Arnett, Jon Heder, Dax Shepard, és Danny DeVito), az ötödik hódító pedig nem más, mint Nick. De vajon Nick valóban szerelmes Beth-be, vagy csak ő is a bűbáj hatása alatt áll? Aki már egynél több romantikus komédiát látott, az egyből rávágja erre a kérdésre a választ.


A Minden kút Rómába vezet cukormázas, sablonos felszíne mögött ott pislákol valami sokkal jobbnak a reménye, de sajnos ez a remény mindvégig beteljesületlenül marad. Steven Johnson mentségére legyen mondva, hogy legalább megpróbál a közönségével kapcsolatba lépni, a szívekbe hatolni, ahelyett, hogy megelégedne a szürkeséggel és személytelenséggel. Filmje közel sem olyan bohókás, felszabadult és meseszerű, mint amilyen lehetne, és illene is lennie - mégis csak egy fiatal amerikai lányról szól, kinek az élete fenekestül felfordul csak mert kivett pár pénzérmét egy római varázs-szökőkútból. Cserében viszont kárpótol Kristel Bell és Josh Duhamel játéka, akik bebizonyítják, hogy a főszereplő páros közötti megfelelő összhang sok problémát kompenzálni képes, főleg ha romantikus vígjátékról van szó. A két karakter látszólag már azelőtt szerelembe esik egymással, hogy valójában szerelembe esnének, ami szokatlan, mert ugye az igaz szerelem beteljesedése szabályszerűen egy ilyen film befejezése kell, hogy legyen. És a Minden kút Rómába vezet nem téveszti össze a szezont a fazonnal: ha egyszer szívmelengető akar lenni, akkor az is, nem csöpögős-nyálas ömlengés. A film végére úgy érezzük, a férfi és a nő megérdemlik egymást, és valóban hosszú, göröngyös utat jártak be, mire egymáséi lehettek.

De nem csak pozitívumai vannak ám a Minden kút Rómába vezet-nek, legalább ugyanannyi idegesítő, cseppet sem szeretnivaló defektje van. A flúgos mellékszereplők - Heder, mint varázsló, Dax Shepard, a saját szépségétől elvakult modell, Will Arnett festőművészként, lábfetisizmussal megáldva, DeVito pedig dúsgazdag kolbász-mágnást játszik - inkább zavaróak és oda nem illőek, semmint aranyosak vagy viccesek. Bizonyos jelenetek szimplán ostobák, nem hogy nem humorosak, kifejezetten fájdalmas végignézésük.

A Heder által megformált varázsló figura belopódzik Beth lakásába, hogy lenyűgözze szerelmét egy Houdini-szerű trükkel, de közben sikerül egy üvegasztalt összetörnie; a húgocska esküvőjén Beth-et kérik meg, hogy törjön össze egy vázát darabokra - a hagyományoknak megfelelően ahány darabra törik szét, annyi boldog évet fog együtt tölteni a férj és feleség - de az sehogy se sikerül neki, még akkor sem, mikor a mikrofonállvánnyal esik neki. És még lehetne sorolni. A Minden kút Rómába vezet tele van idegörlően nyilvánvaló "vígjátéki" elemekkel (melyeknél már csak a banánhéjon való elcsúszás lenne ósdibb próbálkozás), ahol a készítők azt várnánk el tőlünk, hogy nevessünk, de csak kényelmetlenül érezzük magunkat.


De még a béna humor is könnyed és ártalmatlan, ha erőltetett is, de nem megy el undorító irányba, és ez egy jó pontot érdemel. Azért valószínűleg mindenki talál majd legalább egy-kettő neki tetsző jelenetet, legyen az csak egy apró-cseprő momentum, vagy egy alaposan felépített szegmens. DeVito karaktere például szolgál néhány emlékezetes poénnal, ahogy Shepard (aki a való életben Bell vőlegénye) betegesen nárcisztikus modell figurája is egészen szórakoztatóra sikeredett. A fő, hogy a főszereplők közti kapcsolat hatásosan működik, mert különben nem sok más említésre méltót találnánk a filmben. A külön a film részére kitalált és megépített Fontana D'Amore minden bizonnyal nem csak nekem juttatta eszembe a híres római Trevi-kutat, mely a már említett Three Coins in a Fountain-ben és a még annál is híresebb Az édes élet-ben játszott központi szerepet. Azzal, hogy Fellini-re való utalást látunk bele a dolgokba, talán túlzottan is sokat gondolunk egy butuska amerikai filmről, de bármi megeshet. A római helyszínek egyébként gyönyörűek, a későbbi new york-iak fel sem vehetik a versenyt velük, és ez megint csak bizonyítja, hogy még az amerikai filmkészítők is sokkalta könnyebben tudják a hangulatos európai városokat romanticizálni, mint saját országukban találhatóakat. Igen, hiszen mégis csak tőlünk származik a történelem, ahogy Eddie Izzard mondta egyszer.

A Minden kút Rómába vezet teljesíti az elvárható célt, amennyiben egy romantikus komédiának két csinos emberről kell szólnia, akik minden eléjük gördülő akadály ellenére is végül elérik az oly sokaknak elérhetetlennek tűnőt, ami nem más, mint az igaz szerelem. Se nem intelligens, se nem mély, mondanivalóval nem büszkélkedhet, de egyáltalán nem nehéz végigülni sem; tökéletesen a középmezőnybe helyezhető minőségileg. A legfőbb megmentő faktor Kristen Bell szépsége és tehetsége (ez utóbbiból sajnos most sem tud eleget átközvetíteni) és Duhamel maga módján elbűvölő sármja. Nélkülük a Minden kút Rómába vezet forgatókönye sokkal rosszabbnak tűnne, mint amilyenre ők ketten feljavítják azt.

Minden kút Rómába vezet előzetes