Marvel Kapitány filmkritika

A Marvel Kapitány több szempontból mérföldkőnek tekinthető: egyrészt az MCU első olyan filmjével van dolgunk, melyben egy női szuperhős a főszereplő, másrészt mert az lényegében egyszerre szolgál a címszereplő eredettörténeteként és Bosszúállók-előzményként. Sőt az utóbbi esetében nem csupán a rajongók által várva várt Végjátékról beszélhetünk, hanem alapvetően az összes Bosszúállók-történetről, lévén a szövetség születésével kapcsolatban is újabb információkkal gazdagodunk. De ha már itt tartunk, a Marvel Kapitány részben akár a S.H.I.E.L.D. igazgató Fury eredettörténeteként is értelmezhető...

Mindez pedig úgy lehetséges, hogy a történet szerint 1995-ben járunk, amikor a Földön még nem is igen hallottak idegen lényekről, nemhogy földönkívüli invázióról. Mindazonáltal amnéziás, a Kree Birodalom elit egységének tagjaként önmagát csak Vers-ként ismerő hősünk (Brie Larson) váratlanul bolygónkon kénytelen kényszerleszállást végrehajtani, miközben az ellenséges Skrull vezér, Talos (Ben Mendelsohn) a nyomában van.

Az alakváltó Skrullok üldözése során Vers összefut a S.H.I.E.L.D. nevű titkos ügynökség tagjaival, köztük a hitetlenkedő, ám ügybuzgónak bizonyuló Nick Fury-val (Samuel L. Jackson) és a mindig megbízható Coulson ügynökkel (Clark Gregg).

Míg azonban hősnőnk kénytelen várakozni a mentora, Yon-Rogg (Jude Law) által vezetett Kree felmentő csapatra, váratlanul olyan titkokra derít fényt a múltjával és származásával kapcsolatban, melyek alapvetően megváltoztatják a nézeteit. Ezután már csak rajta múlik, mire használja természetfeletti erejét, melyet még csak most kezd igazán felfedezni...

Yon-Rogg (Jude Law) igyekszik kordában tartani ütős kis csapatát

Mint látható, a sztori sok tekintetben ugyanaz, mint szinte bármely más szuperhős-történet, legfeljebb egy csavarral az időrendet illetően. Az amnézia sem éppen túl eredeti ötlet, de tény, hogy ezúttal is működik - a segítségével fokozatosan derül fény a címszereplő múltjára, miáltal az alkotóknak sikerül végig fenntartaniuk a nézők érdeklődését. Ráadásul akadnak fordulatok, még ha nem is eget rengetőek, ahhoz azonban elegendőnek bizonyulnak, hogy a cselekmény ne váljon unalmassá.

A rajongók viszont már csak azért sem fognak unatkozni, mert újfent sok-sok utalással és kapcsolódási ponttal találkozhatnak az MCU többi filmjére vonatkozóan. Az univerzumépítés tehát továbbra is nagyon erős, amiben a Kevin Feige vezette Marvel Studios mindig is jó és tudatos volt. Mint ahogy talán már az sem túl meglepő, hogy a jó és a rossz fogalma viszonylag árnyalt módon kerül bemutatásra egy Marvel filmben.

Eltökélt hősnőnk és Nick Fury (Samuel L. Jackson) dinamikus párost alkot

Természetesen a karakterfejlődésre is ugyanúgy igaz, hogy központi szerepet játszik a narratívában, és ez nem kizárólag a protagonistára vonatkozik. Megtudhatjuk például, milyen volt Nick Fury fiatal(abb) ügynökként (lelkesebb és kevésbé cinikus), hősnőnkkel való találkozása pedig sorsdöntő az egész MCU szempontjából. Az alkotók ezúttal is a már bevált és immár majdnem tökéletes, digitális fiatalítási technikát alkalmazták a színész játékának mocap általi rögzítése után, aminek a S.H.I.E.L.D. ügynökei c. sorozatban sokat látott Coulson ügynök évtizedekkel korábbi verzióját is köszönhetjük a produkcióban.

A siker persze elsősorban azon múlik, hogy a főhős mennyire képes eladni a sztorit, de Feige és csapata ezen a téren sem okozott csalódást. Brie Larson ugyanis kiváló választás volt a szerepre - nem pusztán azért, mert jól áll rajta a hősruci, hanem mert a kellő erő és lazaság mellett képes némi esendőséget is sugározni.

A filmnek akad néhány igen erős pillanata, főleg amikor hősünk megtalálja önmagát és valóra váltja rendkívüli potenciálját, hatékonyan demonstrálva, hogy nem véletlenül Marvel Kapitányt tartják a legerősebb Bosszúállónak. Ugyanakkor Larson alakítása és a narratíva határozottan rávilágít, hogy a karakter nem egyszerűen attól lesz szuperhős, hogy természetfeletti képességekre tesz szert, hanem saját belső ereje és tartása okán.

Talos (Ben Mendelsohn) is úgy hiszi, a jó ügyért harcol

Ami még központi szerepet játszik a történetben, az a 90-es évekhez kötődő retro hangulat, melyre az alkotók természetesen maximálisan rájátszanak. A korabeli amerikai autók, a lassú és sokáig töltő számítógépek, az immár klasszikusnak számító videojátékok, zenék és egyebek a kicsit idősebb nézőkben könnyen kelthetnek nosztalgikus érzéseket, és a humor jelentős része is ezekhez kapcsolódik, a szereplők közötti csipkelődések mellett.

Ugyanakkor a hőseink mellé szegődő macskával, Goose-szal kapcsolatos poénkodás szintén alaposan rányomja a bélyegét a produkcióra - olyannyira, hogy egy idő után talán már olyanok számára is egy kicsit soknak bizonyul, akik egyébként bírják ezeket a kis öntelt és kíváncsi szőrgolyókat. A dolog néha igencsak abszurd jelleget kölcsönöz a filmnek, ami azért baj, mert a laza és a komoly hangvétel között nem mindig áll fenn a kellő egyensúly, ezáltal összességében inkább a csapodár komolytalanság irányába billentve a mérleg nyelvét.

Ez a cicus nem egészen az, aminek látszik

Lényegében tehát az egész film elsősorban két dologról szól, ami nem más, mint a női és a macska power. Ennek fényében azt kell mondjam, hogy akinek ez nem annyira fekszik, annak aligha ez lesz a kedvenc MCU epizódja. Mindazonáltal a narratívában - a MCU-ra jellemző módon - akad némi súlyosabb mondanivaló, és annak, aki kedveli ezt a világot, azért legalább egyszer érdemes megnéznie az összefüggések miatt, na és persze azért, hogy a Bosszúállók befejező része még nagyobbat üssön.

Egyébiránt két plusz jelenetet kapunk, az elsőt a végefőcím közben, a másikat utána: míg az egyik összeköti a sztorit a Végjátékkal, az utóbbi csupán poénként szolgál. De a filmből például azt is megtudjuk, miért nem találkoztunk már korábban Marvel Kapitánnyal a Bosszúállók csapatában, és a felejthetetlen Stan Lee előtti tisztelgés sem marad el, ezúttal nem csak a szokásos cameo formájában. S ha mindez nem is rengeti meg a világot, ezek után annyi biztos, hogy tűkön ülve várjuk a Végjátékot!

Marvel Kapitány előzetes