Machete filmkritika

A film rövid és frappáns címe egyrészt egy személyre, a történet központi alakjára utal, másfelől az általa (fém)jelzett tárgy, vagyis a második főszereplőként aposztrofált macséta erőteljesen kihangsúlyozott voltát sugallja. Mint tudjuk, a macséta egy méretes, a harminctól akár hatvan centiméteresig terjedő, a vége felé hajlított és kiszélesedő pengével rendelkező vágóeszköz, melyet a termés betakarítása vagy bozótvágó funkciója mellett egyes helyeken bizony komoly fegyverként is alkalmaznak - csakúgy, mint a jelen mozi esetében. Ami a főhőst illeti, habár a teljes neve hivatalosan Machete Cortez, valójában nem lehet tudni róla, hogy a Machete az eredeti keresztneve-e vagy csupán felvett "művésznév" - az általa előszeretettel használt eszköz kétségkívül az utóbbi irányába mutat -, viszont ez nem is számít igazán, hiszen Machete már egy élő legenda, akit látszólag be sem kell mutatni, mivel jócskán megelőzi a hírneve. A film legelső momentuma, hogy egy mexikói zsaruk által vezetett kocsit látunk a sivatagban "Mexico" aláírással, egyáltalán nem meglepő, ha tudjuk, hogy a produkció elsőszámú kiagyalója, írója, producere és rendezője az a Robert Rodriguez, aki maga is mexikói felmenőkkel rendelkezik, és munkássága során már korábban is számos, a latin-amerikai országhoz kapcsolódó témával és helyszínnel foglalkozott. A címszerepben látható Danny Trejo sem tagadhatná, hogy amerikai állampolgársága ellenére mexikói származású - a szerepre mégsem pusztán ez, vagy ama tény teszi alkalmassá, hogy Rodriguezzel másod-unokatestvérek, hanem sokat látott bűnözői és kábítószeres múltja, melynek nyomait ma is jól láthatóan az arcán viseli.


A film tehát egy mexikói zsarupáros által egy mexikói bűnbandán végrehajtott, hagyományosnak éppen nem nevezhető rajtaütéssel veszi kezdetét, mely azon kívül, hogy rögtön lefekteti a kölcsönös gyűlölettel átitatott konfliktus alapját a kompromisszumot nem ismerő, veterán mexikói szövetségi ügynök Machete (Danny Trejo), valamint a könyörtelen és gátlástalan drogbáró Rogelio Torrez (Steven Seagal) között, lényegre törő módon azt is elénk vetíti, mire számíthatunk a későbbiek során: keménykedés, meztelenség, erőszak, akció, vér, még több vér, kivégzés, bosszú és leszámolás, s mindez egy nagy adag fekete humorral leöntve. Talán már ennyiből is kitűnik, hogy a Machete nem más, mint egy vérbeli "oldschool" akciómozi, mely humor szempontjából a Tarantino-féle Ponyvaregény, mint bosszúfilm pedig a szintén Robert Rodriguez által rendezett Desperado nyomdokain jár.

Valójában a Machete gyökerei az utóbbi filmhez vezethetők vissza, melynek főszerepét Rodriguez eredetileg Trejonak szánta, ahogy azonban végül kénytelen volt elvetni a kezdeti koncepciót, átmenetileg kettejük kollaborációját is felfüggesztette. Ellenben néhány évvel később, a kevésbé jól elsült Kémkölykök-szériában egy-egy rövid cameo szerep erejéig már bedobta Machete figuráját, noha ott egyáltalán nem játszott központi szerepet a macsó mexikói. Végül a barátjával és kedvenc filmes rendezőtársával, Quentin Tarantinoval közösen tető alá hozott "kettő az egyben" mozija, a Grindhouse forgatása alkalmával, melybe a két rész közé kamu, azaz nem létező filmek előzeteseit helyezték, Rodrigueznek sikerült belecsempésznie a Machete alapötletén nyugvó, önálló film - egyelőre csupán "nem igazi", tehát nem hivatalos - trailerét. A retro stílusban készült előzetesben a címszereplő Machete (Trejo) mellett a későbbi filmből már szintén szerepelt a piszkos üzletekben utazó Michael Booth (Jeff Fahey), valamint az alapvetően jámbor, a kegyelmet mégis inkább Istenre hagyó Cortez atya (Cheech Marin), aki elvileg Machete "lelki testvére" is egyben. A pozitív visszajelzések és az akadályok elgördülése után Rodriguez végül úgy döntött, külön egészestés mozit készít az ikonikus karakter véres kalandjairól, amihez a három, adott főszereplőhöz újabb színészeket szerződtetett, és a már meglévő jeleneteket egy komplett forgatókönyvvé bővítette unokatestvére, Álvaro Rodriguez segítségével.


Annak ellenére, hogy a Machete lényegében egy eredeti filmes ötletből származó mellékág továbbfejlesztése, akár egy képregény adaptációja is lehetne, amit a film létező legjobb és legklasszikusabb képregénystílusban készült főcíme is látszólag sugallni igyekszik. Tulajdonképpen a karakterek egy része is a képregényfigurák alapvető ismérveivel, annak megfelelő tulajdonságokkal és jellegzetesen markáns profillal rendelkezik, ezért nem is szükséges többet tudni róluk, mint amennyi a történet során kiderül. Az első felvonást követően megjelenik a 3 évvel - habár nem 300 hullával - később felirat, és a cselekmény az egyesült államokbeli Texasban, a mexikói határ közelében folytatódik. A korrupt főnöke és Torrez haragja elől hazájából menekülni kényszerült Machete illegális bevándorlóként tengeti mindennapjait, alkalmi munkákból vagy pofozkodásból megkeresve a minimális betevőt. Itt lép be a képbe a minden hájjal és pénzzel megkent üzletember és propagandista, Michael Booth (Fahey), aki 150 ezer dollárral és egy kis ráhatással megbízza az ex-zsarut a korrupt, az illegális bevándorlókkal szemben ellenségesen és könyörtelenül fellépő John McLaughlin szenátor (Robert De Niro) likvidálásával.


A kaszaboláshoz tehát az ürügyet alapvetően a politikai vonal, illetve azon belül is elsősorban az illegális mexikói bevándorlók ügye szolgáltatja. Rodriguez egyáltalán nem csinál filozófiai problémát vagy minden részletre kiterjedő esettanulmányt a kérdésből: egyértelműen és kertelés nélkül a Mexikóból egy jobb élet reményében érkezett, ám megaláztatások sorát eltűrni kénytelen bevándorlók pártjára áll, amit a Shé néven titkos hálózatot működtető, civilben viszont Luzként büfét üzemeltető, lázadó hajlamú amazon (Michelle Rodriguez) karaktere is tökéletesen megerősít. Miután a szenátor elleni merénylet felültetésnek és egyben csapdának bizonyul, a sebesült Machete a nőtől, illetve annak társaitól kap segítséget, majd Cortez atya (Marin) támogatását is a belevaló Luz nyeri meg Booth aljas tervének megakadályozásához. Miközben a rosszfiúk Machete-t keresik, a már korábban Shé körül szaglászó, úgyszintén mexikói vénával rendelkező bevándorlási- és vámügyi nyomozónő, a bájos Sartana Rivera (Jessica Alba) a főnöke utasítására szintén a férfi nyomába ered. Jópár hulla és jónéhány liter vér elfolyását követően Sartana és Machete között romantikus szálak szövődnek, és együtt igyekeznek a végére járni a McLoughlint, Booth-t sőt a Machete fejét akaró Torrezt is magában foglaló, sötét és piszkos játszmának - miáltal a főhős immár egyfajta "dupla bosszú" abszolút motiváló hatású helyzetében találja magát.

A már-már tálcán kínálkozó, stílusos beszólások és a helyenként teljesen abszurd, fanyar, néha egyesek számára talán már ízléstelennek ható akasztófahumor kétségtelenül a film erősségei, még ha nem is mindegyik poén talál telibe vagy ül igazán. Mindenesetre kapunk néhány klasszikus beszólást például az olyan egysorosak formájában, mint a "Machete don't text" - "Machete nem SMS-ezik!", és a gyakran véres, ugyanakkor a maguk morbid módján vicces akciójelenetek többsége is eléri a kívánt hatást. Rodriguezt és alkotógárdáját külön dicséret illeti az olyan, ötletes és jól irányzott szatirikus elemek miatt, mint a szenátort promótáló választási reklámok, melyek viszont abszolút telitalálatnak bizonyulnak a korrupcióval átszőtt politika visszásságainak paródiájához, és új szint, illetve változatosságot visznek ebbe a kegyetlenség és erőszak által dominált, ám mégsem csupán azokra építő moziba. A fentiek tükrében a Machete valószínűleg a nem mindenki által preferált, de határozott rajongótáborral rendelkező filmek táborát szaporítja majd, miáltal minden kétséget kizáróan már most kimeríti a kult fogalmát.


Annak ellenére, hogy ebbe a műfajba elég sokminden belefér, a filmben még így is előfordulnak erős túlzások, melyek a helyenként már valóban hiteltelen és erőltetetten stilizált akciójelenetek mellett például a főhős hihetetlen vonzerejében nyilvánulnak meg - látszólag ugyanis az összes fiatal (és kevésbé fiatal) és csábító nőci annyira bukik a meglehetősen férfias, ámbár határozottan ragyás és kissé már öreg Machete-re, hogy az pillanatok alatt megkapja őket, ha úgy tartja kedve. A legnagyobb baj a filmmel azonban nem is ez, hanem az a tény, hogy a végére sajnos eléggé kifullad - jócskán megnő az átlátszó húzások, illetve a közhelyek, és lecsökken a valóban értékelhető poénok száma, ami a moziban a telt házas közönség soraiban egyre ritkábban felhangzó spontán és őszinte nevetéséből is jól lemérhető volt. A Machete - főleg a vége felé - bizony egyre gyakrabban beleesik az ál-tökösség csapdájába, amikor is olyan öncélú és átlátszó módon próbálja meg a "coolság" és a macsóság látszatát kelteni, ahol már túlságosan kilóg a lóláb, ami ráadásul a cselekmény folytonosságának is a rovására megy.

Az események előrehaladtával a szereplők egyre gyakrabban tűnnek fel "váratlanul" adott helyen és időben, ahol és amikor lenniük "kell", csakhogy mindezt anélkül teszik, hogy kiderülne, hogyan és miért jutottak el oda. Valahogy olyan lesz az egész, mintha érdekes módon mindenki tudná, hogy éppen hol lehet lecsapni vagy hol van a balhé, mintha csak névre szóló meghívót kapott volna, vagy mintha a film egyes jeleneteit egy ponton túl csak úgy egymás mögé "dobálták" volna, valódi összefüggés vagy átvezetés nélkül. Amellett, hogy így éppen a fináléra fokozatosan elvész minden izgalom - ami sajnos bármennyire is poén, egy igencsak antiklimatikus befejezéshez vezet -, ez a forgatókönyvbeli "elsorvadás" a kezdetben következetesen felépített történet után sajnos nem használ az összkép szempontjából sem. Egy film ugyanis vagy legyen vázlatos és karikatúra jellegű, vagy egy aprólékosan felépített és logikusan végigvezetett narrációval kísért elbeszélés, a kettő ötvözete azonban nem szerencsés, mivel tökéletesen ütik egymást. Emiatt a befejezéshez közeledve a képregényfigurák keveredése a valóságból származó, bár némileg szintén stilizált alakokkal, ami korábban jól működött, a film végére aláássa és meglehetősen komolytalanná teszi az addig gondosan felépíteni kívánt történeti hátteret.


Így, hogy nem tudja végig tartani a szintet, illetve nem mindig megfelelő módon elegyíti a valóságos és a fikcionális, stilizált elemeket, sajnos hiába kult, a Machete nem lett instant klasszikus, de mindenképp a figyelemreméltó és emlékezetes filmek közé sorolható. Mindezt a remekbe szabott cameo szerepeknek is köszönheti: a korrupt politikust alakító Robert De Nirora és a nem éppen szent, mégis az apácaruhás bosszúálló szerepében tetszelgő Lindsay Lohanre is vitathatatlanul illik a karaktere. Talán csak az angolt is mexikói akcentussal törő, az országhoz azonban semmilyen módon nem köthető, a nap (vagy a szolárium) által barnított bőrű Steven Seagal lóg ki a sorból a drogbáró szerepében - ezt a húzást azonban elnézzük neki és Rodrigueznek, tekintettel Seagal profi bunyós és kardforgató múltjára, na meg persze arra, hogy olyan szigorúan tud nézni a szúrós tekintetével. Rajtuk kívül az egyik mellékszerepben még Don Johnson is feltűnik, aki egyfajta csavarként ezúttal nem a rend igazi őreinek, hanem a bűnözőknek az oldalát erősíti. Jessica Alba és Michelle Rodriguez nagyon dögösek, Danny Trejonak pedig sokszor igazából meg sem kell szólalnia, a nézése és a mimikája - vagy éppen annak hiánya - is pontosan elég ahhoz, hogy a szerepénél legyen. Amikor például a piszkos munkát ajánló, simlis Booth megkérdezi, hogy ölt-e már embert, a férfit válaszra sem méltató Machete tekintete önmagáért beszél...

Hiányosságai és a "ki sokat markol, keveset fog" effektus bejátszása ellenére a Machete egy egész jól sikerült nosztalgia- és homage-film, mely olyan, mára már szinte klasszikussá vált akciómozik előtt tiszteleg, mint például a 80-as évekre abszolút jellemző Kommandó, ahol az egydimenziós és egyben sablonos, mégis ikonikus alakok, jók és rosszak harcolnak egymás ellen, elkoptatott és giccses, mégis jól hangzó frázisokat puffogtatva, s nem utolsósorban gyönyörű nők társaságában. Szintén pozitívumként említhető, hogy a filmnek van stílusa, és valóban rá lehet aggatni a "macsó" és a "tökös" jelzőt, valamint a zene is jellegzetes és nagyon ott van, természetesen mexikói és latin rigmusokkal fűszerezve. A Machete egy tipikusan olyan mozi, amit egy pillanatig sem szabad komolyan venni - ahogy általában a film sem veszi túlságosan komolyan saját magát -, ehelyett csak hátra kell dőlni a fotelben, és teljesen ellazulva átadni magunkat az élménynek. Habár egyesek számára bizonyos jelenetek túl soknak vagy a vallással való játéknak és istenkáromlásnak tűnhetnek, szerény véleményem szerint nem szabad ennyire szó szerint értelmezni vagy bántó szándékúnak venni ezeket az utalásokat - azok ugyanis sokkal inkább tekinthetők az emberi természet, mintsem az isteni befolyás és a vallásosság kifigurázásának. Annyi mindenesetre biztos, hogy a műfaj kedvelőinek jónéhány kellemes percet fog szerezni a film, és annak ellenére, hogy látszólag "pasiknak való", ha nem veszik túl szigorúan a látottakat, és beveszi a gyomruk az ilyesmit, akkor hölgyek is nyugodtan megnézhetik.

Machete előzetes