King's Man: A kezdetek filmkritika

Ezzel nincs is különösebb probléma, amennyiben immár megszokott és bevett gyakorlatnak számít hollywoodi körökben. Vaughn azonban úgy döntött, a további folytatás elkészítése előtt inkább visszamegy az időben egy teljes évszázadot, hogy elmesélje nekünk, hogyan jött létre a sajátos figurákkal és módszerekkel dolgozó, titkos (és fiktív) brit kémszervezet. Ezzel együtt előállt egy, a tényeken alapuló, mégis teljességgel szubjektív és egyedi történelem-értelmezéssel, ami viszont a már jól bevált sémát is felettébb összekutyulta.

Az eddigi Kinsman filmek sikere jelentős részben annak volt köszönhető, hogy azok letisztult, laza, könnyed stílusuknak és főszereplőjüknek köszönhetően meg tudták szólítani a fiatalokat, akik elsősorban a szókimondó humort értékelték. Mindez azonban nem igazán mondható el a King?s Man: Kezdetekről, melynek megtekintése közben sokszor én magam sem igazán tudtam eldönteni: ezt most akkor vajon kinek szánták?

A halandók mozgatása a terepasztalon az uralkodók kiváltsága

Az első világháború idején járunk, amikor Európa legerősebb nemzetei egy korábban soha nem látott konfliktus keretében feszülnek egymásnak a dicsőségért. A mészárlást azonban nem mindenki figyeli ugyanolyan lelkesedéssel, a pacifista angol nemest, Orlando Oxfordot (Ralph Fiennes) is beleértve.

Miközben Oxford mindenáron igyekszik megvédeni egyetlen fiát, a nagykorúság küszöbén álló Conradot (Harris Dickinson) az értelmetlen háború veszélyeitől, tudomására jut, hogy a konfliktus mögött egy bűnöző lángelmékből álló csoport húzódik meg, melynek tagjai bábukként irányítják az egymással harcoló országok királyi vezetőit.

Oxford azonban elszánt módon igyekszik véget vetni a háborúskodásnak, amihez a nevelőnő Polly (Gemma Arterton), a fegyvermester Shola (Djimon Hounsou), valamint titkos hálózata további tagjainak segítségét is igénybe veszi. A kérdés csupán az, meddig lesz képes megóvni ügybuzgó fiát attól, hogy valami bajba keveredjen?

Orlando Oxford (Ralph Fiennes) szerint fia, Conrad (Harris Dickinson) nem tudja, mit akar

A rövid szinopszison túlmenően Vaughn sajátos történelem-interpretációjának szerves részét képezik annak ismerős, ám a maguk módján egyedi gonosztevői: Raszputyintól (Rhys Ifans) kezdve Mata Harin át egészen Gavrilo Principig mindenki tiszteletét teszi a kor meghatározó alakjai közül.

A cárra és másokra is igen nagy hatással bíró, orosz szerzetest és spirituális gyógyítót leszámítva ezek a figurák többnyire alig szerepelnek, jellemük pedig csupán sablonokra korlátozódik. Ráadásul - újfent Raszputyint kivéve - még csak nem is igazán szórakoztatóak.

Azt viszont el kell ismerni, hogy az író-rendező időnként ezúttal is teljességgel elengedte a fantáziáját. Rendkívüli, illetve alaposan sarkított és felnagyított képességekkel felruházott történelmi figurái oly módon kerülnek interakcióba hőseinkkel, hogy eközben egyes jelenetek még a megszokottnál is őrültebbek, a nyelvezet pedig néha még kendőzetlenebb.

Raszputyin (Rhys Ifans) ez esetben a karikatúra mintapéldánya

A világ eseményeinek effajta szabados értelmezése felettébb furcsa kettőst alkot az egyébként újfent realisztikusságra törekvő látványvilággal. Az embernek egy-egy ponton majdhogynem az az érzése támad, hogy egy Tarantino mozit néz, hogy azután ez az érzés eléggé hamar elpárologjon.

A film hangvétele ugyanis felettébb vegyes - olyannyira, hogy még a műfaját is igen nehéz behatárolni. Kém- és kalandfilm lenne, esetleg drámai akcióvígjáték, netán történelmi paródia? Annyi bizonyos, hogy a King?s Man korántsem olyan egyértelműen sorolható a vígjáték kategóriába, mint amennyire a Kinsgman filmek.

Amikor épp nincs ereszd el a hajam akciózás vagy egy-egy szellemes szópárbaj, akkor bizony előfordul, hogy hosszabb ideig csak évődik vagy komótosan csordogál a narratíva, miközben a drámai fordulatok és a moralizálás inkább komor vagy melankolikus hangnemben zajlik.

Polly Wilkins (Gemma Arterton) nevelőnő létére nem rest fegyvert ragadni

Ez önmagában nem akkora probléma, amennyiben a mondanivaló világos és érthető: minden háború rossz, értelmetlen és felesleges. A cselekmény tempója viszont igencsak hullámzóvá válik ezáltal, és a néző számára nem mindig könnyű követni a hirtelen hangulatváltásokat.

Vaughn hiába igyekszik újra meg újra visszautalni az előző filmekre (melyek időben természetesen jóval később játszódnak), azok stílusát csak részben sikerül megidéznie. A rajongók mindenesetre örülni fognak a sok utalásnak és easter eggnek, a semleges nézők számára azonban mindez nem biztos, hogy elég lesz.

Tény, hogy csapongása és közhelyessége ellenére a maga módján, illetve bizonyos periódusaiban szórakoztató a film, míg máskor inkább elgondolkodtató, de semmiképp sem nézhetetlen. Leginkább annak tudom csak őszintén ajánlani, aki amellett, hogy Kingsman rajongó, kedveli a történelmet és annak kifigurázását, illetve nincsenek ellenére az éles műfaji váltások és keveredések.

King's Man: A kezdetek előzetes