I Love You Phillip Morris filmkritika

2010. július 05.
71.2890
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa profilja, adatai
gocsa
Az I Love You Phillip Morris csodálatosan morbid nyitó jelenete egy kórházban játszódik, ahol egy a halálos ágyán fekvő férfit látunk, aki ebben az ígéretesnek nem éppen nevezhető helyzetében emlékszik vissza a már maga mögött tudott életére, egészen a gyerekkorától kezdődően. A férfi neve Steven Russell (Jim Carrey), és még egészen fiatalon, hátulgombolós korában elárulták neki a szülei, hogy ő bizony egy örökbe fogadott gyerek - ez azonban nem tántorította el semmitől, sőt, elhatározta, hogy csak azért is mindenkinek megmutatja, mire is képes. Steven felnőtt korára rendőr lett, Virginia Beach-ben él, méghozzá boldog házasságban feleségével (Leslie Mann), kivel van egy közös kislányuk is. Nem tudja azonban kiverni az ötletet a fejéből, hogy egyszer megtalálja vér szerinti édesanyját. Mikor végre sikerül neki, de az eredeti családja hallani se akar felőle, azonnal otthagyja a rendőrséget, és Texas-ba költözik, egy jobban fizető új állást keresve. Itt minden megy tovább a maga medrében, egészen addig míg egy szörnyű autóbaleset megvilágosodást nem hoz Steven életébe. Rájön, hogy nem élhet tovább titkolózva, kettős életet élve, ő ugyanis valójában meleg. Sose mondta ezt el a feleségének, és hamis indokokat alibiként használva találkozott férfiakkal. De ennek vége: elutazik Miamibe, barátot talál magának (Rodrigo Santoro), a fényűző élethez szükséges pénzt pedig átverésekkel keresi meg. Ám egyszer minden bűnöző lebukik. Russell a börtönben ismerkedik meg Phillip Morris-szal (Ewan McGregor), mellyel kezdetét veszi egy gyönyörű, de egyben rendkívül szokatlan love story.
 



I Love You Phillip Morris filmkritika - 2. kép

A történet, bármennyire hihetetlenül is hangzik, megtörtént eseményeken alapszik. Nem hiába szokás mondani, hogy a valóság gyakran sokkalta különösebb eseményeket tud szülni, mint amit bármilyen élénk fantáziával megáldott író valaha is ki tudna találni. Steve McVicker azonos című regényét Glenn Ficarra és John Requa adaptálta a filmvászonra, méghozzá kitűnően (emellett ők is rendezték a filmet). Az I Love You Phillip Morris (miért pont akkor hagyja meg egy forgalmazó az eredeti címet, mikor azt egyáltalán nem lenne nehéz magyarra fordítani?) műfaját tekintve vígjáték, de ez senkit se tévesszen meg. Közel sem abból a szokásos, tömeggyártott fajtából való, amit Hollywood egyfolytában megpróbál lenyomni a torkunkon. Már maga a premissza (Russell kívülről a hithű keresztény képét mutatja, de eközben elnyomni készül valós énjét) sem nevezhető jóindulattal se egy könnyen eladható, konvencionális felütésnek, hiszen mondhatni igen kényes témát érint - még akkor is, ha amiben élünk az már a 21. század. Elfogadás, tolerancia és politikai korrektség ide vagy oda, az I Love You Phillip Morris miután nem tudott amerikai forgalmazóra találni, átesett pár vágáson, korrekción és az elkészülte után majdnem két évvel később, idén októberben fogják csak az államokban bemutatni. Jim Carrey és Ewan McGregor ide vagy oda, ez nem olyan generikus, sablonos, vattacukor könnyedségű, könnyen emészthető komédia, ami alatt tonnaszám lehet falni a pattogatott kukoricát.

A legfőképpen gumiarcáról és a fizikai humor koronázatlan királyaként közismert Jim Carrey időről időre megcsillogtatja tudását ehhez hasonló drámai, vagy legalábbis féldrámai szerepekben, és valójában ilyenkor mutatkozik meg, hogy mire is képes, mint színész, illetve, hogy mennyivel több annál az üres imidzsnél, amit az emberek többsége nevéhez köt. Az I Love You Phillip Morris nyugodtan besorolható Carrey olyan munkái közé, mint az Ember a Holdon, a Truman Show vagy az Egy makulátlan elme örök ragyogása. A felsoroltak egyike sem volt tipikus hollywoodi közönségfilm, hanem olyan szerepeket biztosítottak a komikus számára, melyek kihívást jelentettek, és nem csak ostoba gegek sorozatának az előadásából álltak.

I Love You Phillip Morris filmkritika - 3. kép

Az I Love You Phillip Morris-ban Carrey pontosan azt csinálja, amit egy igazi színész tesz olyan matériával, ami alaposan kidolgozott és átgondolt, nem pedig arra épít, hogy a mozikban vetített előzetes számára éppen elegendő mennyiségű poént tartalmazzon, ezzel garantálva a magas nézőszámot és bevételi mutatókat. Ez nem egy felszínes történet, igazándiból az élet írta, és ha más miatt nem is, már csak ebből a tényből kifolyólag is több figyelmet érdemel. Steven karaktere élő, lélegző személy - ahogyan egyébként mindenki az, aki őt körülveszi, de mégis csak ő a főszereplő. Carrey olyan vehemenciával játssza a figurát, amilyet már rég mutatott. Mostanában vagy számítógéppel animált formában láthattuk, vagy éppen mindenre igent mondó balfékként idétlenkedett, és azért egyik sem volt az igazi.


I Love You Phillip Morris filmkritika - 4. kép

A címben is fellelhető Phillip Morris, vagyis Ewan McGregor szinte minden szempontból tekintve Steven ellentéte: félénk, halkszavú, ártatlan külsőre és belsőre egyaránt. Mindennek és mindenkinek bedől, könnyen el lehet csavarni a fejét, Steven pedig pontosan ezt teszi vele. Az érzés persze kölcsönös, a két férfi fülig szerelmes egymásba; a két színész briliáns teljesítményének köszönhetően ebben egyetlen pillanatra sem kétkedünk, az élettörténetük ezerszer érdekesebb és magával ragadóbb, mint az utóbbi minimum öt év bármelyik romantikus komédiája, amiben a páros férfiből és nőből állt. Az I Love You Phillip Morris folytonos kérdezésre késztet bennünket, amellett, hogy természetesen felhőtlenül szórakoztat is: végül is kinek kéne szurkolnunk, és mi is a központi téma? Egy átverőművész élete? Egy önmagát kereső, bizonytalan férfi története? Egy meleg románc? Szeretnünk kell Steven Russellt, vagy elleneznünk azt, amit tesz? Tulajdonképpen Stevennel együtt járjuk végig azt a nagy kalandot, mely elvezet a megoldáshoz, ami pedig egész egyszerűen Phillip - vagy absztraktabb megfogalmazásban maga a szerelem. Steven minden mozgulatában kételkedünk, sose tudjuk most végre sikerül-e neki békés, nyugodt életre találni, az igazi személyiségét adja-e, és legközelebbi lépése mi lesz. Egyetlen betonbiztos pont van az életében, és az Phillip, őérte bármit képes lenne megtenni.


I Love You Phillip Morris filmkritika - 5. kép

Szimplán átverőművésznek nevezni Carrey karakterét, még nem is tenne igazságot neki. Steven olyan inkább, mint egy kényszercselekvő, mindenáron hazudnia kell, olyan ez neki, mint valami addikció, és ahogy egyre szövevényesebb és szövevényesebb a hazugságok hálója, úgy lesz egyre nehezebb és nehezebb kikerülnie majd belőle. Mikor éppen rajta kapják, egy kis ellenállás után viszonylag hamar beismeri bűnösségét és már-már szimpatikussá is válik szemünkben. Ő nem az a menő, laza átverő ember, hanem egy kényszer szorításában él, hazudnia kell, ami legfőképpen annak az eredménye, hogy annyi éven át elnyomta mindazokat az érzéseket, amik egyszer csak együttesen felszabadultak benne. Egy csapásra válik harsány, hangos és büszke meleggé, és olyan örömmel öleli magához új személyiségét, majd később Phillip Morris szerelmét is, ami elsöpör minden más racionális érvet a szeme elől. Steven ex-felesége a kórházban megkérdezi az orvost, hogy vajon Steven szexualitása és az általa elkövetett csalások és lopások összefüggésben vannak-e egymással, ugyanazon betegség tünetei-e. Jimmy, Steven akkori barátja, le van döbbenve ezen a förtelmesen homofób megjegyzésen. Mégis, valami igazság csak van abban, amit a nő mond: Steven nem azért lop és csal, mert meleg, hanem éppen azért, mert heterónak kellett tettetnie magát évtizedeken át, és mert azt gondolja, hogy most, hogy melegségét bevallotta önmagának és mindenkinek a világon, minden problémája megoldódik majd. A hangsúly az ön-átverésen van, ami szorosan összekapcsolódik az átverésekkel.

Az I Love You Phillip Morris ugyan az alapköveket és a felszínt tekintve komédia, azért nem elhanyagolható mennyiségű dráma is keveredik a filmbe. Az utolsó felvonás meglepően súlyosra sikeredett, még akkor is, ha később kiderül, hogy minden csak egy nagy átverősdi része volt (erről többet nem árulok el). Ez nem egy mainstream mozifilm, garantálom, hogy sokak ízlésének nem fog megfelelni, míg mások pedig imádni fogják. A hangulat, amit megteremt egyszerre kényelmetlen, furcsa, néhol morbid, humoros és drámai is. Ebből rossz is kisülhetett volna, és az I Love You Phillip Morris lehetett volna csapongó, egyenetlen össze-visszaság is, de a két direktor és színészei szerencsére képesek valami kerek egészet alkotni, ami összeáll egy nagy képpé - de ha csak kizárólag a részletekre koncentrálunk, könnyen zavarosnak tűnhet.

I Love You Phillip Morris filmkritika - 6. kép

A történetet maga Steven meséli el nekünk nyugodt, magabiztos hangjával. Glenn Ficarra és John Requa író-rendező párosának megoldása sokban hasonlít Reese Witherspoon narrációjához Alexander Payne Gimiboszijából. Steven olyan antihős, akivel azonosulni nehéz, vagy inkább lehetetlen is, de nem tudunk nem elismerően bólogatni, mikor néhány mesteri húzását látjuk. Carrey alakításának köszönhetően Steven vonzó és unszimpatikus is tud lenni - sok esetben akár egyszerre van jelen mindkét érzés. Fontos tény az is, hogy a filmbeli Steven, akárcsak valós megfelelője, roppant mód intelligens. Sajnos okosságát hazugságokkal támogatja meg, és ez a veszte. Egy rövidke montázs remekül bemutatja, milyen ember is Steven: az irodában elmond egy "ügyvédes" viccet a titkárnőknek, majd később tucatnyi embertől hallja vissza, rosszul előadva, ráadásul egyéni előítéleteikkel tarkítva.


I Love You Phillip Morris filmkritika - 7. kép

Glenn Ficarra és John Requa ezelőtt a meglehetősen bárgyúra sikeredett Kutyák és macskák és az éjfekete humorú Tapló télapó forgatókönyvét jegyezték, az I Love You Phillip Morris pedig rendezői bemutatkozásuk. Remélhetőleg sose fogják eladni lelküket, és nagy pénzért tömegfilmek dirigálását elvállalni. Kitűnő érzékkel festik meg a nem mindennapi szerelmi történet minden mozzanatát, filmjük anarchikus, nem teljesen evilági, de mégis megérint és meg is nevettet minket. Ugyanakkor az alkotópáros annyira kerülte az idealizálást, amennyire csak lehetett: nincs semmi mesebeli Phillip és Steven szerelmében, inkább zavaros, és egyik fél számára sem teljesen érthető, pontosan olyan, amilyen a legtöbb kapcsolat a valóságban. Steven végső célja végül is nem több annál, mint amire minden ember vágyik, egy átlagos, nyugodt, biztonságos élet, melyet haláláig azzal tölthet, akit igazán szeret. Az út azonban, amin el akar odáig jutni eléggé eltér a megszokottól, és ettől lesz olyan érdekfeszítő az élete. Steven belül még saját magának is hazudik, és egy becsületes, tisztességes hétköznapi embernek tartja magát. Ahogy ő fogalmazza: néha le kell egy kicsit faragnunk a kirakós darabkáiból, hogy be tudjuk illeszteni őket a helyükre. És ő pontosan ezt teszi - mi pedig rendkívül élvezzük.

I Love You Phillip Morris filmkritika - 8. kép

Az I Love You Phillip Morris-t nyugodt szívvel tudom ajánlani mindenkinek, aki el akar szakadni kicsit a már unásig ismert lépésekből felépített, biztosra menő konvencionális hollywoodi produkcióktól, és egy kis frissességre vágyik. Ideális nyáresti program, könnyed komédia egy kis drámával meghintve, és egy egyáltalán nem megszokott, de hihetetlenül érdekes és magával ragadó történettel tálalva. A két főszereplő játéka zseniális, a poénok betalálnak, és a legmegdöbbentőbb, hogy mindez egyszer, ha nem is pontosan ugyanígy, de megtörtént. Az I Love You Phillip Morris a blockbusterekhez szokott közönségnek elsőre talán túl nyers lehet, de mindenképpen érdemleges belépőt jelenthet a művészi értékkel is bíró és nagyobb agymunkára késztető filmek világába.

I Love You Phillip Morris előzetes

 

I Love You Phillip Morris / I Love You Phillip Morris (2009)

  • Műfaj: Vígjáték
  • Hazai premier: 2010. július 08.
  • Rendezte: John Requa, Glenn Ficarra
  • Hossz: 102 perc
  • 2010-07-05 14:20:54 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/iloveyouphillipmorris_1.jpg
  • Szereplők: Jim Carrey, Ewan McGregor, Leslie Mann, Rodrigo Santoro, Ted Alderman
  • Forgatókönyv: John Requa, Glenn Ficarra
  • Operatőr: Xavier Pérez Grobet
  • Vágó: Thomas J. Nordberg
  • Zene: Nick Urata
John Requa, Glenn Ficarra 102 Nick Urata 2010-07-05 14:20:54 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/iloveyouphillipmorris_1.jpg
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások