Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa
A Mike Mignola által megalkotott, 1993-ban debütáló Hellboy nem az a tipikus, szokványos szuperhős. Egy másik dimenzióból átrángatott démon, akinek megjelenése ijesztő, semmint bizalomkeltő, külső jegyei alapján inkább a szuperhősök ellenfelei közé lehetne sorolni, a természete pedig talán még külsejénél is elviselhetetlenebb, hiszen mogorva, tiszteletlen, és a társaságot sem tűri - Mignola azt állítja személyiségének nagy részét a saját édesapja után mintázta. Mégis épp mindezek miatt lett oly szerethető, és szerzett olyan elkötelezett rajongó tábort magának a róla elnevezett, és főszereplésével megjelenő képregény.
Mert Hellboy az abszolúte antihősbe oltott szuperhős, aki durva külseje ellenére érző lény, minden panaszkodása ellenére szeret segíteni az embereken, és sértő megjegyzései ellenére sem utál mindenkit, sőt, valójában a barátokat és a szerelmet keresi. És úgy általában is egy "cool arc"; hatalmas ereje van, laza beszólásai, és humoros rigolyái (mint a macskák, és a nachos megrögzött imádata, vagy a szarvainak köszörülése). Ám mindezek mellett szerencsére Mignola a történetről sem feledkezett meg, amelyben az ősi és modern folklór, misztikus regények, a film noir, és a sci-fi keverednek, természetesen a megfelelő arányokban.
Egy ilyen képregény megfilmesítése azonban egy producernek, vagy rendezőnek sem jutott volna eszébe soha, mikor ott van a Pókember, a Fantasztikus Négyes, és még egy tucatnyi jóval "mainstreamebb" matéria. Illetve valakinek mégis, hiszen a mexikói származású Guillermo del Torónak - elkötelezett fanboyként - hosszú évek óta dédelgetett álma volt a filmre vitel. Rengeteg lobbizás, a producerek és egyéb stúdióképviselők elleni harc után elérte, hogy úgy jelenjen meg a Hellboy a vásznon, ahogyan ő, Mignola, és az összes olvasó szeretné. És az volt ez egyik csodálatos dolog a 2004-es Hellboy-ban, hogy megvalósult benne az, ami szinte egyetlenegy másik képregény adaptációban sem, vagyis nemhogy maga a forrás készítője, de még a szemellenzős fanatikusok is imádták.
Emellett mondhatni tökéletes elegye volt az akciónak, a fantasy-nak, valamint a romantikus vígjátékok legkedveltebb motívumainak. Lovecraft világa találkozott Harry és Sally-ével. A hollywoodi mércével mérve már-már potom összegből megvalósított film egy pillanatra sem ült le 2 órás játékideje alatt, a speciális effektusok pedig a szerény költségvetést meghazudtoló módon kiválóan kivitelezettek, és del Torónak hála egyben mesterien időzítettek is voltak.
A háromszoros Oscar-nyertes A faun labirintusa után del Toro ázsiója igencsak megnőtt, a Hellboy második részének előkészületeit, forgatását, illetve bemutatóját pedig már jóval nagyobb médiafigyelem kísérte - nem véletlenül: a folytatás elkészítésének jogait a Revolution stúdiótól megvásároló Universal szinte teljes reklámkampányát del Toro újdonsült kritikai és közönségsikerére alapozta. A médiacirkusz még felfokozottabb volt Magyarországon, a film magyar vonatkozásának köszönhetően; a Hellboy II jeleneteinek kifejezetten nagy részét (majdhogynem egészét) ugyanis az etyeki Korda Stúdióban, illetőleg Budapesten vették fel. A producerek zsebeit kímélő, rendkívül költséghatékony megoldás számunkra pedig külön élvezetet(?) nyújthat: a háttérben, statisztaként megbújva honi színészeket/színésznőket ismerhetünk fel.
A Hellboy II - Az aranyhadsereg az előző rész fő karaktereit ismét felvonultatja, Myers ügynök, vagyis Rupert Evans kivételével, akinek távollétét egy mondattal el is intézik. Hellboy-on (Ron Perlman), Lizen (Selma Blair), Abe Sapienen (Doug Jones), Bruttenholm professzoron (John Hurt) és Manningen (Jeffrey Tambor) kívül azonban új hősök, ellenfelek, és egyéb válogatott csúfságok egész garmadájához lehet szerencsénk ez alkalommal. Főhőseink, Liz és "Piros", természetesen továbbra is a Paranormális Kutatás és Védelem Hivatal szolgálatában munkálkodnak a világ jobbá tételén, pontosabban nyálkás szörnyektől való megszabadításán, miközben friss, buktatóktól nem éppen mentes párkapcsolatukat igyekeznek fenntartani.
Míg az első film történetének alapjául egy korai képregénybeli kaland szolgált, addig Az aranyhadsereg sztorija már teljesen eredeti, del Toro és Mignola közösen dolgozta ki azt. A tünde herceg, Nuada (Luke Goss) elhatározza, véget vet az ember ön-, és környezetpusztító egyeduralmának a Földön, és életre kelti a mitikus Aranyhadsereget, amely egykoron, az ősi időkben már jó szolgálatot tett népének a két faj közti háborúban. Tervének megvalósulásához viszont össze kell gyűjtenie a hadsereg irányításához szükséges, apja által három részre tört korona darabjait. Az apjánál lévő, és az emberek által múzeumban tárolt darabokat könnyűszerrel megkaparintja, az ikernővére ugyanakkor nem adja könnyen magát. Az újdonsült csapattag, Johann Krauss, aki egy búvárruhaszerű hacukába bújt ektoplazmikus szellemféleség, vezetése alatt a természetfeletti trió a tündehercegnő védelmére siet.
A Faun labirintusára erősen hajazó, mitológiában gyökerező forgatókönyv és a szemkápráztató látványvilág a két legfőbb ok, amiért érdemes a Hellboy II-t megtekinteni. Del Toro vizuális érzéke és magával ragadó történetmesélése messze földről híres, vitathatatlanul mindkettőhöz zseniálisan ért, kár, hogy most sokkal inkább előbbi erényének kiaknázására helyezte a hangsúlyt. Persze, szó van valami Gyűrűk Ura-szerű, mindent eldöntő csatáról, az aranyhadsereget kontrolláló korona darabjainak szétosztása is a gyűrűlegendát juttathatja eszünkbe, et cetera, et cetera, de ki képes mindezt a hablatyot követni, és észben tartani, mikor megállás nélkül újabb és újabb bámulatos mitikus lények kerülnek a szemünk elé?
Dicséretes a retró-báj, amit a visszafogott CGI, és a valódi, kézzelfogható maszkok és sminkek lehető legokosabban kikevert mixtúrája felidéz. A mai rendezők nagy többsége nem bajlódott volna azzal, hogy színészeit minden álló nap hosszú órákon át fessék, ragasszák, faragják mielőtt kamera elé állnának, egyszerűen a számítógépes technológiát hívták volna segítségül (lásd George Lucas), del Toro azonban az old school módszerek híve - és mi imádjuk is érte! Ha A faun labirintusa fura figurái a székbe szögeztek, a Hellboy II sokszemű, sokkarú, sokfogú kreatúráitól egyszerűen le fog esni az állad. Gyakorlatilag lehetetlen megszámlálni hányféle szörnyet hozhattak létre az alkotók csupán egy-két másodperces feltűnések miatt, ha egyet pislantasz máris ki is hagytál jó párat, mivel két egyforma garantáltan nincs. Ezen okból kifolyólag lehetetlen, hogy valakinek is elég legyen egyszer megnézni a filmet, annyi felfedeznivalót nyújt.
Ron Perlman ezúttal sem okoz csalódást: szimplán nem létezik nála tökéletesebb választás a címszerepre, a kilónyi smink alól is hibátlan az alakítása, és kétdimenziós megfelelőjéhez hasonlóan az olcsó, de annál élvezhetőbb poénok szórására is akad ideje a világ megmentése közben. Selma Blair gyönyörű, ám háttérbe szorul a csapat többi tagjával szemben. Abe ugyanaz a bohókás zseni maradt, aki az első részben volt, Krauss pedig mindegyik, már ismert szereplőt übereli, saját filmet érdemelne (ami természetesen inkább lenne vígjáték, mintsem kalandfilm).
Mindezek után kérdezhetnénk: akkor mégis mi baj van a Hellboy II-vel? Annyi, hogy del Toro a látványért feláldozta az előző rész izgalmas, érzelemmel és értelemmel teli történetét, mikor ezelőtt nála a kettő kéz a kézben járt. A film elején még fellelhető valamicske koherencia, később már teljesen összeomlik az egyébként is igencsak gyengécske lábakon álló, kapuzárási pánikról, természetfelettiek párkapcsolatáról, és Abe Barry Manilow zenéjéhez fűződő viszonyáról szóló sztori. A dialógusok a - néhol meglepően ízetlen - poénokra vannak kihegyezve, és nem tartanak sehová. A Hellboy múltjára, és jövőbeni sorsára tett utalásokból semmi új információt nem tudunk meg. Ha már itt tartunk, azt hiszem nem leszek egyedül azzal a véleményemmel, hogy a film bevezető flashbackjében "apja" által mesével fogmosásra bírt tini Hellboy-t nyugodt szívvel kihagyhatta volna del Toro.
A Hellboy II - Az aranyhadsereg az első részt hűvösen fogadók között rendkívüli népszerűségnek örvendett odaát, minden bizonnyal az időközben nevessé vált rendező, és a nagyobb adag humornak, valamint speciális effektusnak köszönhetően. Számomra azonban, az első rész hű rajongójaként, csalódást okozott a film. Nem hatalmasat, de csalódtam. Ha ezt a varázslatos miliőt egy épkézláb forgatókönyvvel is sikerült volna megtámogatni, akkor már lenne a véleményem, így a Hellboy II miközben egy lépést tett előre, minimum kettőt hátra, így a 2004-es előd mögé került. Azért imádkozni fogok a mai naptól kezdve, hogy a tervbe vett harmadik rész a két film pozitívumait felhasználva, gyengéiket elhagyva, méltó befejezése legyen del Toro és Mignola közös munkájának.
Jó lett a film szerintem is egyszer nézhető amúgy, bár már 2 szer láttam aki szereti a különleges képességekkel rendelkező főszereplős filmeket annak kötelező!
,de vannak kivételek
