Ghostland: A rettegés háza filmkritika

Mivel alkotóként nagyon könnyű a közhelyek csapdájába esni, igen ritkán találkozhatunk olyan eredeti ötlettel, mint amilyen például az Oscar-díjas, rasszizmus-ellenes Tűnj el! volt tavaly, ami valamilyen mögöttes tartalommal is rendelkezik. Ugyanakkor a szintén független filmként megvalósult Ghostland egy Franciaországban tartott, nemzetközi horror és sci-fi filmfesztiválon három díjat is besöpört az év elején, bizakodásra adván okot a horrorkedvelők számára. De lássuk, mennyiben tud valóban újat mutatni a produkció!

A némiképp standard felütés szerint a rettegés helyszínét az szolgáltatja, hogy egy kétgyermekes édesanya, Pauline (Myléne Farmer) megörökli nagynénje elhagyatott vidéki házát. Rögtön az első nap éjszakáján gyilkolni kész alakok törnek be új otthonukba, arra kényszerítve őket, hogy megküzdjenek az életükért.

Habár mindhárman szerencsésen megmenekülnek, az eset nem múlik el minden következmény nélkül. Tizenhat évvel később a fiatalabb lány, Beth (Crystal Reed) megírja horrorisztikus történetüket, a könyv pedig óriási siker lesz. Nővérét, Verát (Anastasia Phillips) azonban tovább kísérti a múlt - ami mellesleg aligha véletlen, lévén a sorsfordító éjszaka óta még mindig ugyanabban a házban lakik, anyjával egyetemben.

Mikor testvére félelme egyre inkább elhatalmasodik, Beth Vera segítségére siet, hogy együtt dolgozzák fel a traumát. A lánynak azonban hamarosan rá kell jönnie, hogy talán mégsem volt a legjobb ötlet visszatérni a szörnyű emlékek színhelyére...

Beth (Emilia Jones) és Vera (Taylor Hickson) nem repesnek az új otthonuktól

Elolvasva az iménti rövid leírást, alighanem joggal gondolja az olvasó, hogy egy igencsak unalmas, nem túl sok fantáziával vagy intelligenciával megáldott koncepcióról van szó. Hiszen rengetegszer láthattunk már hasonló, egy öreg, recsegő-ropogó házban játszódó, szellemekkel és kísértetekkel operáló, hatásvadász történetet, ahol a jelenetek jó része egy idő után már inkább hihetetlennek és nevetségesnek, mintsem valóban félelmetesnek hat.

Személyes véleményem szerint a horrorra mint műfajra egyébként is általában igaz, hogy nehéz komolyan venni. Ehhez ugyanis szükség van egy, a valóságban gyökerező, stabil alapra, amit nézőként teljes mértékben el lehet fogadni, és amire azután lehet építeni. Enélkül viszont az egész produkció gyakran nem lesz más, mint puszta ijesztgetések és bugyuta emberi megnyilvánulások egyvelege.

A felnőtt Beth (Crystal Reed) visszatér a szörnyű házba, hogy segítsen testvérének

A Ghostland a karakterek és viszonyaik bemutatása után valóban úgy indul, mint egy átlagos jumpscare horror. Annyit ugyan megtudunk, hogy az egyik lány (Vera) féltékeny a másikra, akit szerinte anyjuk jobban szeret. Ugyanakkor a házba való érkezést követően a szereplők viselkedése egyre inkább butának hat és idegesítővé válik, beleértve a magyarázat hiányát, hogy miért költöznek oda és maradnak ott egyáltalán.

A későbbiekben azonban az egész egyszercsak átmegy egy jóval mélyebb, drámai narratívával operáló történetbe, amivel már nézőként is jóval könnyebb azonosulni. Illetve a "könnyű" itt egyáltalán nem a legjobb kifejezés, mivel amit a film második felében látunk, igencsak megterhelő a lélek számára, még akkor is, ha általában szkeptikusan állunk a műfajhoz.

Vera (Anastasia Phillips) a jelek szerint valóban segítségre szorul

Miközben az író-rendező, Pascal Laugier egy ideig csak játszik velünk, hogy ne tudjuk, mi a valóság és mi nem, egyre inkább kikristályosodik az a valós alapon nyugvó, tragikus szituáció, mely az egész narratíva mozgatórugóját képezi. Végül tehát a Ghostlandről kiderül, hogy mégsem az a szokványos horror, aminek elsőre tűnik, és hogy komoly pszichológiai és érzelmi töltettel rendelkezik.

Az átélésben segít nekünk a meggyőző színészi játék, ami általában még a fiatal színészek teljesítményéről is elmondható. Ez pedig egyáltalán nem mellékes, hiszen a műfaj lényege elvileg éppen az, hogy az embernek szembe kell néznie legalapvetőbb félelmeivel, és a lányok szemszögéből nézve ez abszolút teljesül.

A lányok anyja, Pauline (Myléne Farmer) elvált nőként egyedül vigyáz gyermekeire

A Ghostland: A rettegés háza tehát képes mást, valami újat mutatni, és a kevésbé biztató kezdés után mélyebbre ásni a lélek sötét bugyraiba. Ugyanakkor azt nem állítanám, hogy a narratívának eme aspektusát már nem volt hova fokozni, és nem változtat azon tényen sem, hogy a film kezdetben számos klisével operál, miáltal az első fele meglehetősen unalmasnak és elcsépeltnek hat.

A fentiek miatt elsősorban nem is annyira a horror rajongóinak ajánlanám, mint inkább a lassan építkező, helyenként sokkoló, a szívet-lelket kifacsaró történeteket bíró és kedvelő közönség tagjainak.

Ghostland: A rettegés háza előzetes