Éli könyve filmkritika

Az Éli könyve alternatív jövőképe hihető, és nem olyan légből kapott, mint mondjuk a 2012-é. Képes olyan világot felépíteni, amiben nem kérdőjelezünk meg minden második momentumot, vagy ha mégis ilyesmi jutna eszünkbe, el tudja mismásolni a részleteket. Az igazi probléma, hogy a narratíva nem tud lépést tartani a mondanivalóval. A forgatókönyv (mely Gary Whitta tollából származik) inkább egy vázlat érzetét kelti, olyan, mint egy félig kész verzió. A játékidő körülbelül háromnegyedéig a történet tisztességesen egyben marad, bár vannak itt-ott buktatók, az ilyesmik elkerülhetetlenek egy poszt-apokaliptikus filmnél, az utolsó félórában azonban végletesen szétesik az addig felépített bizonyos kártyavár. Ellentmondásokkal, valószínűtlen, hiteltelen eseményekkel és a cselekményszálak kapkodó, gyors elvarrásával találkozhatunk a fináléban. Sanszos, hogy egy jobban átgondolt, megfontoltabban megkonstruált és úgy alapjában véve több beleölt energiával elkészült forgatókönyv jóval szórakoztatóbb és sok szempontból ésszerűbb filmet eredményezett volna. Így csak ennek a filmnek egy vázát látjuk, tele gyenge, könnyen támadható pontokkal, amiket el lehetett volna kerülni a készítőknek.

Az Éli könyve háttérsztorija nem nevezhető kristálytisztának, és akkor még szépen fogalmaztam. 30 évvel egy kataklizmikus történés után járunk, mely planétánk nagy részét kihalt, elnéptelenedett sivatagos pusztává tette. A részletekbe nem kapunk igazán belátást, csak néha itt-ott szórnak el a szereplők egy-egy infómorzsát. Hivatkoznak valamiféle háborúra, és arról is szó esik, hogy kitörésének a valláshoz volt köze - ezért is égették el a túlélők a valamennyi létező Bibliát. A karakterek némelyike vak, ennek oka akár egy atomvillanás is lehetett, egyéb jel ugyanakkor nem utal atomháborúra (nincs sugárzásfertőzés, stb.)

Egy dialógusban elhangzik az is, hogy az ég megnyílt és a Nap a Föld felé kezdett közeledni, de hogy ennek mekkora része vallásos metafora, és mekkora valós, az sosem derül ki. Végezetül, ahogy a legtöbb poszt-apokaliptikus mozi esetében, az Éli könyvében is irreleváns, hogy mi is volt az emberiség kihalás szélére jutásának pontos oka. Szép dolog, mikor egzakt ki van találva minden, de unalmas is tud lenni, és elvehet a misztikumból, a varázsból is, ezért ezt semmiképp sem rónám fel hibaként. Whitta forgatókönyve épp eleget mutat ahhoz, hogy képben legyünk, és vagy szándékosan, vagy felsőbb utasításra, de nem bontja ki a háttértörténetet részletesebben a kelleténél.


A főhős, Éli (Denzel Washington) afféle modernkori próféta. Nyugat felé vándorol, hátizsákjában a Biblia utolsó ismert, épen maradt példányával. Mindenkit félresöpör, ki útjába mer állni, hiszen isteni sugallatra válaszolva tart a hely felé, ahol a szentírás figyelő fülekre talál majd, és az újra megtért emberekből kisarjadhat egy szép új világ. Éli remekül ért a kardforgatás művészetéhez, és a pisztollyal is legalább ugyanolyan ügyesen bánik. Utazása során egy a régi vadnyugathoz hasonló kisvárosba érkezik, ahol az ártatlan polgárokat törvényen kívüli banditák zaklatják, a "törvényt" a maga sajátos módján pedig egy Carnegie (Gary Oldman) nevezetű férfi tarja fenn. Carnegie egy nagyra törő, hataloméhes ember, aki úgy gondolja a Biblia szavaiban rejlő erőt felhasználva képes lenne megnyerni a város lakóit magának, és szép kis saját bejáratú birodalmat építhetne ki. Élit nem érdekli Carnegie elképzelése, ezért menekülni kényszerül, Solarával (Mila Kunis) együtt, egy lánnyal, kinek életét korábban megmentette. Az Éli könyve alapvetően három fő forrásból merített ihletet: a régi vágású, kegyetlen westernek; a road movie műfaja; és az akciódús képregényadaptációk.


Nem lehet véletlen, hogy időnként mint ha a rendező Hughes testvérpáros magát Sergio Leonét idézné meg, például mikor Éli és Carnegie csatlósa (Ray Stevenson) egy üres, hosszan elnyúló utca közepén párbajozik egymással. Szinte csak a kettejük közt átguruló, szélfútta ördögszekér hiányzik a képből. Éli egy magányos, szótlan hős, 21. századi cowboy, akit az élet még rengeteg furcsa figurával összehoz és veszélyes kalandba belekever, mielőtt el tudja érni célját. A régi vadnyugati pisztolyhősökhöz hasonlóan Éli is félelmetesen akkurátus, legyen szó fegyver használatáról vagy pusztakezes harcról. Mégis, ha az olyan népszerű, mára már klasszikusnak számító és a maguk módján forradalmi poszt-apokaliptikus science fiction filmekhez kéne hasonlítani az Éli könyvét, mint a Majmok bolygója vagy a Mad Max, akkor azt kell mondanunk, hogy ez a téma egy merőben eltérő megvalósítása. Kapunk ugyan kellő mennyiségű akciót, de végeredményben a Hughes fivérek által kitűzött vízió egy erős intenzitású, és meglepően komoly lélektani ábrázolás volt. Éli az elembertelenedett, katasztrófa sújtotta világot járó utolsó mentsvár, keresztény lélekmentő.

Egészen más kérdés, hogy sikerült-e a rendezőknek elérni, amit szándékoztak. A képregényszerű, leegyszerűsített narratíva a látványvilághoz remekül passzol, és úgy általában elmondható, hogy működőképes, de, ahogy már említettem, a komoly mondanivalóhoz ennél valamivel komolyabb elbeszélési módnak illett volna társulnia. A poszt-apokaliptikus, sivár tájakat szokás deszaturált, kékes-szürkés tónusú képi világgal társítani: az Éli könyvében ezt a technikát a Hughes testvérek a végletekig kitolták, és ennek köszönhetően filmjük egészen egyedi megjelenéssel bír. A szűrőknek köszönhetően a kép olyan fakó, hogy majdnem csak egy lépés választja el a feke-fehértől.

Esetenként fel-feltűnik egy kis szín, mintha csak emlékeztetni akarnának a készítők (illetve az operatőr), hogy nem monokróm a film, de tulajdonképpen a hatás olyan, mint ha a klasszikus 40-es, 50-es évekbeli fekete-fehér sci-fi-ket látnánk újra a vásznon. Effektív, evokatív és kihangsúlyozza, erőteljesebbé teszi az alternatív jövőkép kiúttalanságát. Az Éli könyve egyébként is erős vizuális oldallal bír, szimplán jó ránézni - a kezdő 15 percben egy sor dialóg sem hangzik el, és így maximálisan arra tudunk koncentrálni, amit látunk. Sajnos ennyi még nem elég ahhoz, hogy két órán át fennmaradjon a figyelmünk, és a forma amúgy sem szabad, hogy átvegye a helyet a tartalom elől.

A színészi oldalról nézve az Éli könyve erős közepest érdemel. Nincs egy igazán pocsék alakítás sem, de senki nem is emelkedik ki. Denzel Washington gyakorlatilag bármilyen karaktert képes eljátszani, ezt már sokadszorra bizonyítja be. Alig fél éve még egy átlagos metrós alkalmazottként próbálta állni John Travolta verbális, majd non-verbális támadásait a Hajsza a föld alatt-ban, most pedig kész szuperhősként láthatjuk viszont. Éli valamilyen megfoghatatlan magasztos, sejtelmes aurát hordoz, egyszerre félelmetes, de nagyon impresszív is a karaktere. Gary Oldman minimum egy súlycsoportban van Washingtonnal, a megszokott elánnal játszik, és ügyesen elkerüli, hogy túlzásba vigye a mohó főgonosz szerepét. Mila Kunis már gyengébb láncszem, kicsit kilóg környezetéből, túl szép és tiszta, hogy elhiggyük Solaráról, hogy ott nőtt fel, ahol. Ettől eltekintve tisztességesen teljesít, főleg ha azt nézzük, hogy eddig csak könnyedebb szerepeket vállalt, és ez egy okos lépés lehet a skatulyából való kikerülés felé.

Az Éli könyve nem mentes a pozitívumoktól, de sajnos ezek nagy részét feloldják a negatívumok - amikből szintén bőven van. A Hughes testvérek rendezése ügyes, és nem hivalkodó, az általuk felvázolt jövő komor, sötét, és magával ragadó. Az akciójelenetek jól koreografáltak, és nincsenek agyonvágva, vagy agyoneffektezve. A történet még kevéske fekete humort is tartalmaz, a színészek pedig mind sikeresen helytállnak. Összességében vegyes érzelmekkel fogunk távozni az Éli könyvéről, bizonyos részről meg is kaptuk, amit vártunk, de hiányérzetünk is marad azért.

Éli könyve előzetes