Csendes éj, borzalmas éj - avagy horrorfilmek az ünnepekre filmkritika

Kevesebben asszociálnak azonban december 24-éről a horrorra, hacsak nem a családi összejövetelek, faállítás, díszítés, sütés-főzés, és az elviselhetetlen tömegnyomorban történő ajándékok utáni kajtatás horrorisztikus élményeit nem soroljuk ide. Most azonban nem ilyesmiről lesz szó, amit mi ajánlunk az valódi, morbid, magas body count-os, pszichopata gyilkosos, fesztív terror, ami kikapcsol, és elfeledteti velünk gondjainkat. A filmtörténet legjobb, legérdekesebb és néha legpocsékabb horrorfilmjei játszódnak ugyanis karácsony idején, mi pedig megkönnyítve nektek a szelekciót, listába szedtük a leginkább említésre érdemeseket.

Mesék a kriptából (Tales from the Crypt) - 1972


Ha a Mesék a kriptából kerül szóba, valószínűleg legtöbbünknek az HBO-n a 90-es években futó sorozat ugrik be, amely az azonos című klaszikus horrorképregény (és az azt kiadó EC Comics négy másik kiadványának) történeteit dolgozta fel. A (rendezői, írói és színészi oldalon egyaránt) rengeteg sztárnevet felvonultató, és hatalmas sikernek örvendő fekete humorú széria előtt azonban már Mesék a kriptából címmel jelent meg film, méghozzá majdnem 20 évvel korábban, 1972-ben. A Freddie Francis rendezésében készült kultikus brit horrorfilm antologikus felépítést követ, vagyis egy kerettörténet köré lett felfűzve a népszerű képregény öt különálló, hátborzongató sztorijának adaptációja. A szereposztás brilliáns, a kor legismertebb angol színészei által tarkított: Peter Cushing, Ian Hendry, Joan Collins, Patrick Magee és Roy Dotrice.

Az öt "mese" közül most csak az első lényeges számunkra, az játszódik ugyanis karácsony estéjén. Az "And All Through the House" című epizód Joanne Clayton-ről (Joan Collins) szól, aki szenteste egy nem éppen megszokott ajándékkal lepi meg kedves férjurát: egy piszkavasat vág a koponyájába. Épp a holttesttől igyekezne megszabadulni, mikor rádión meghallja a hírt, miszerint egy pszichopata gyilkos megszökött az elmegyógyintézetből, és Mikulásnak öltözve járja a várost. Balszerencséjére pont az ő lakását nézte ki magának, így Joanne kénytelen egymaga felvenni a harcot a jelmezes őrült ellen; a rendőrséget a férje még frissen a szobában heverő holtteste miatt ugyanis nem hívhatja. Később a tévésorozat első évadában remake is készült ebből a szegmensből, ami legfőképpen abban különbözött az eredetitől, hogy sokkal komolytalanabbra vette a figurát - de erre még később visszatérünk.

Silent Night, Bloody Night - 1974


Ez az alacsony költségvetésű amerikai horrorfilm (ami Lloyd Kaufman, a pofátlanul olcsó B-mozik koronázatlan királyának produceri segédletével jött létre) már 1972-ben le lett forgatva, de kerek 2 évig a fiókban csücsült, mire bemutatták. Hogy ezt a kitüntetést (mármint azt, hogy a széles publikum elé tárták) megérdemelte-e egyáltalán, azt könnyen vitatni lehet. A kis pénz rettenetesen rányomta bélyegét a filmre, pocsék alakításokat és finoman szólva szegényes produkciós értékeket eredményezve. Mindezek ellenére csekély méretű rajongótáborral ugyan, de bír Theodore Gershuny rendező munkája; néhány jelenete egészen hatásos, atmoszferikus, és még megijeszteni is képes minket. A történet egy sötét múlttal rendelkező New England-i ház körül forog, amelyet a tulajok el akarnak adni, ez azonban valakinek nagyon nincs az ínyére, és aki a ház közelébe merészkedik, annak csúnya véget vet. A cselekmény a mára már megszokott slasher-vonalat követi, és erősen nem is kötődik karácsonyhoz, azon kívül, hogy télen, az ünnepek idején játszódik, de ettől még hangulatilag szépen beleillik a listánkba.

Christmas Evil - 1980


Egy gyilkos Télapó, akivel szimpatizálni is lehet? Miért is ne. Az 1980-as Christmas Evil (amivel You Better Watch Out címen is találkozhattok) egy amolyan elveszett, alig ismert gyöngyszem, vérbeli B-klasszikus. Talán sokakat taszít majd elsőre a film low budget-szerű, piszkos, csiszolatlan megjelenése, de a zord külső alatt egy egészen mély mondanivalóval bíró, komoly lélektani dráma bújik meg. A Christmas Evil főhőse Harry, aki odavan a karácsonyért. Egészen gyerekkora óta, amikor is egy szerencsétlen véletlen folytán meglátta, amint édesanyján a Télapónak öltözött apukája gyakorol éppen orális szexet, és ekkor valami elszakadt benne. Felnőttként egy játékgyárban dolgozik, második életét pedig amolyan házi Mikulásként tölti, feljegyzi ki volt rossz, és ki volt jó az adott évben. Aki jó volt, azt békén hagyja, aki rossz, az viszont menekülhet, mert Harry ellátja a baját (értsd: megöli). A Christmas Evil véleményem szerint az egyik legjobb karácsonyi horror, fekete humorú, cinikus, és mértéktelenül szórakoztató.

Don't Open Till Christmas - 1984


A Don't Open Till Christmas egy ötletes csavarral él: ezúttal nem gyilkos Télapóról van szó, hanem olyan gyilkosról, aki kizárólag Télapó ruhás embereket öl meg. A London sötét, ködös utcáin játszódó történet Harris felügyelőre (Edmund Purdom, aki egyben a rendező is) koncentrál, aki egy gyanús riporter, Giles (Alan Lake) segítségével igyekszik felgöngyölíteni a szálakat. A Don't Open Till Christmas egyáltalán nem nevezhető jó filmnek, csak egy gyengeségei, és elenyésző erényei (mint a hangulat, pár érdekesebb gyilkolási metódus, gore, meztelenség) miatt viszonylag élvezhető exploitation-darab. Elég nehezen beszerezhető film (még az internet segédletével sem könnyű ráakadni), de ha véletlenül belefutnánk valahol, egyszer érdemes lehet megnézni.

Csendes éj, halálos éj (Silent Night, Deadly Night) - 1984

Talán az egyik legszélesebb körben ismert karácsonyi horrorfilm, ami elég meglepő, figyelembe véve, hogy szinte semmi különöset, újat, vagy eltérőt nem nyújt, mint bármelyik korabeli slasher. Notóriusságát legfőképpen annak köszönheti, hogy megjelenése idején nem kis mértékű hisztériát és ellenérzéseket váltott ki a közvélemény, illetve egyes kritikusok körében. Legfőképpen a PTA (Szülői Munkaközösség) nevű szervezet tagjainak volt a begyében Charles E. Sellier Jr. egyébként a műfajtól megszokott/elvárt explicitáshoz viszonyítva egészen ártatlan munkája, akik amellett is kardoskodtak, hogy a filmszínházak levegyék műsorról. A Csendes éj, halálos éj története nem túl bonyolult: Billy Chapman-nek (Robert Brian Wilson) nehéz gyerekkora volt, szüleivel a szeme láttára végzett egy Mikulás-jelmezes rabló, majd az árvaházban, ahova kis testvérével került, is sorra érik az újabb traumatikus élmények, nem csoda hát, hogy egyszer csak bekattan, és az öreg szakállasnak öltözve elkezd mindenkit, aki az útjába kerül lemészárolni. Szórakoztatónak hangzik, és bizonyos fokig az is, kár, hogy a végeredmény így is csak - jóindulattal - középszerűnek nevezhető. Négy(!) folytatás is készült, de egyik rosszabb, mint a másik.

Mesék a kriptából (Tales from the Crypt) - 1989


Az 1972-es Mesék a kriptából filmben már látott "And All Through the House" (ami a magyar keresztségben a "Télapó itt van" címet kapta, ha jók az információim) az 1989-től 1996-ig futó HBO-s sorozat készítőit is megihlette, ezért már rögtön az első évadban, azon belül is második epizódként remake-elték. A forgatókönyvet Fred Dekker (Spionfióka, Robotzsaru 3., Star Trek: Enterprise) írta, Robert Zemeckis (Vissza a jövőbe! trilógia) vállalta a rendezői feladatot (emellett a sorozat producerei közt is feltűnik a neve), a főszereplő feleséget pedig Zemeckis akkori házastársa, Mary Ellen Trainor alakítja. Az alapszituáció maradt a régi, a megközelítés azonban merőben más: sokkal humorosabb, már-már burleszkre emlékeztető ahogy a gyilkos feleség és a pszichopata Mikulás hadakoznak, az utóbbi alakító Larry Drake pedig inkább karikatúra-szerű, grotesz külsejű, perverz hangokat kiadó baltás őrült. Ha a komolyabb dolgokat kedveljük, az 1972-es verziót ajánlom, ha inkább a fekete komédiát részesítjük előnyben, a Zemeckis-féle adaptáció a nekünk való.

Jack Frost - 1996

A felsorolt filmek közül a Jack Frost-nak van a lehető legbugyutább, leghihetetlenebb alapötlete, valamilyen fura okból kifolyólag azonban mégis működik. Egy pszichopata sorozatgyilkost épp a kivégzésére szállítanak, amikor egy baleset következményében, amely során valamiféle titokzatos vegyület ráömlik, fizikailag és genetikailag egyaránt mutálódik: konkrétan hóemberré változik. Ezután első útja Snowmonton városa felé viszi, ahol bosszút akar állni a seriffen, aki korábban elkapta, és börtönbe dugta. A vérszomjas hóember szép lassan elkezdi a városka lakosságát tizedelni, mi pedig azt se tudjuk, min röhögjünk éppen; magán a koncepción, a szörnyű megvalósításon, a büntetnivalóan rossz színészi alakításokon, vagy csak dőljünk hátra és ilyesmiken ne is gondolkodjunk. Én utóbbit ajánlom, mert bármennyire is rossz film a Jack Frost, megvan a maga bája. Külön érdekesség, hogy két évvel később azonos címen kijött egy családi film is, Michael Keaton főszereplésével, amely szintén egy életre kelt hóemberről szólt.

Santa's Slay - 2005


A Santa's Slay a legmókásabb karácsonyi horrorfilm, pont. Igen, még a Jack Frost-nál is jobb, mert látszik rajta, hogy sokkal több pénzt és energiát öltek bele, és bár tetejétől talpáig igazi B-film, ennek tudatában van, és sokszor erősen önironikus hangnemet csap meg. A címszereplő Mikulás ezúttal az eredeti pirosputtonyos, nem pedig egy beöltözött alak, ő maga a mitikus ajándékhozó, akiről kiderül, hogy valójában Sátán egy szem gyermeke, és 1000 éven át csak tettette jóságát, mivel fogadást kötött egy angyallal, és vesztett. Most végre szabad, és újra velejéig gonosz lehet - el is kezdi hát Hell városában véres hadjáratát. Bill Goldberg pankrátor testhezálló szerepet kapott, ördögi Mikulásként színészkednie nem kell, elég ha félelmetesen néz ki (és az megy neki, de nagyon), néha pedig bedob egy egysoros poént. A többi szereplő elhanyagolható, Douglas Smith játssza a tinédzser srácot, akinek fel kell vennie a harcot Goldberggel, Emilie de Ravin (a Lost Claire-je) pedig szerelmét, de Goldberg mindegyikük elől ellopja a rivaldafényt. A Santa's Slay-t látni kell, kötelező, nincs mese.

Dermesztő szél (Wind Chill) - 2007


A Dermesztő szél részemről merő jótékonyságból került be a listába, ugyanis egy kifejezetten buta, klisés, ötlettelen tini-horror - legalábbis ami a játékidő második felét illeti. Az első fél óra nagy meglepetésre még életképes: karaktervezérelt és valamennyire érdekes thrillerként jól funkcionál, de mikor a dolgok átcsapnak horrorba, akkor minden pozitívum odavész. A történet két szereplője főiskolás lány (Emily Blunt) és fiú (Ashton Holmes), akik nem ismerik ugyan egymást, de úgy döntenek egy autóban indulnak haza a kiürített koliból karácsonyra családjaikhoz. Természetesen a fiú ismer egy rövidebb utat, ami végül rossz döntésnek bizonyul: ismeretlen környékre tévednek, a hőmérséklet fagypont alá csökken, és megmagyarázhatatlan események kezdenek kibontakozni, amint jeges szellemek és különös hallucinációk jelennek meg előttük. A tanulság: karácsony estéjén ne menj sehova, maradj inkább otthon.

Amik most kimaradtak

Van pár film, amit ezúttal kihagytunk a felsorolásból, ennek az oka pedig prózai. Egyáltalán nem azért maradt ki az 1974-es mesteri, gyakorlatilag műfajteremtő slasher, a Fekete karácsony, mert nem érdemelné meg, hogy feltüntessük, ahogyan az 1984-es klasszikus horror-vígjátékról, a Szörnyecskékről sem mondható ez el. Egyszerűen csak ezeket a filmeket már tavaly ilyenkor, a Karácsonyi klasszikusok című cikkünkben már kiveséztük (ha ide kattintotok, láthatjátok is), ezért felesleges önismétlésbe nem szerettünk volna esni. A Fekete karácsony 2006-is újraértelmezése már sokkal alacsonyabb szintet képvisel az említett két filmhez képest, de ha mégis minden kötél szakad, minden ünnepi filmet láttunk már, és nincs más, akkor egyszer megnézhető (szintén listára került a Karácsonyi borzalmak című cikkben, emitt).