Coenológia, 2. rész filmkritika

Habár szokásos esetben az ilyen noir történetek nagyvárosok sötét utcáin játszódtak, Coenék mégis inkább egy texasi kisvárost választottak helyszínül - persze nagyrészt a költségek csökkentése érdekében döntöttek így. Hogy mit tudott két minnesotai fiú Texasról? Gyakorlatilag semmit. Igaz, Joel oda járt egyetemre kilenc hónapon át, de akkor sem éppen a déli állam megismerésével volt elfoglalva. Ugyanakkor az, hogy valamiről szinte semmit nem tudtak, sosem gátolta meg a testvéreket, hogy filmet forgassanak róla, és ez a későbbiekben még inkább bebizonyosodik majd. Úgy gondolták, nincs mit veszteniük, nincs semmi más dolguk, és amúgy sem tekintettek soha karrierként a filmkészítésre. Na meg a történetük úgyis csak fikció, kit zavarna, ha útközben felrúgnak néhány szabályt? Nem volt céljuk egy pillanatra sem, hogy szigorúan a noir korábban, mások által lefektetett reguláit kövessék. Inkább az olyan rendezőket szerették, és követték, mint Alfred Hitchcock, aki sztorijának legfeszültebb, legvéresebb pillanatainak kellős közepén sem volt rest egy kicsit szórakozni, viccelődni közönségével. Ethan és Joel ugyanígy tettek, a legszörnyűbb események közepette is van, hogy karaktereik nevetnek, vagy éppen oda nem illő humoros, vidám zene szól. Úgy álltak hozzá a filmek írásához/rendezéséhez, hogy mindenképpen jól érezzék magukat a munkafolyamat során, illetve olyan legyen a végproduktum, amit ők maguk is szívesen néznének.


1980 unalmas estéi, hétvégei alatt megírták a Véresen egyszerű forgatókönyvét; közösen, vállvetve dolgoztak, egymás szavába vágva, egymás hibáit javítgatva, mindketten agyaltak, míg leggyakrabban Ethan gépelt. A történet első látásra, a címéhez hűen, szimplának tűnik. A férj, Marty (Dan Hedaya) rájön, hogy felesége megcsalja, ezért felbérli Loren Vissert (M. Emmet Walsh), egy piti magánnyomozót, hogy tegye el láb alól a férfit, akivel neje hűtlenkedik. Visser látszólag el is végzi a rábízott munkát, csakhogy valójában a megbízásért kapott pénznél ő jóval többre vágyik. A bonyodalmak innen indulnak ki, egy csavarokkal, és hazugságokkal teli macska-egér játék kezdődik, amiben senki sem az, akinek elsőre látszik.

Valóban beleölték minden ötletüket, minden képet, momentumot, ami csak megragadt bennük korábbi filmes élményeikből. Hitchcock Szakadt függöny című filmjében kerek 10 percet vesz igénybe, míg Paul Newman végez egy rátámadóval, ők azonban elhatározták, lepipálják a mestert, és dupla ennyi ideig fog tartani, míg Marty-val sikerül végezni mindörökre. A zseniálisan megírt befejezésük pedig egyszerre kölcsönöz a Psychóból és Fritz Lang 1944-es A félelem minisztériumából. Emellett a neo-noir eszközök egész tárházát felvonultatták, a texasi helyszínt csordultig kihasználva (hosszú, megvilágítatlan országutak a semmi közepén áthaladva, füstös bárok, stb.). A forgatókönyv elkészülte után, Raimi példáját követve, Sonnenfelddel, mint operatőr, a testvérek elkészítették a maguk kis 2 perces előzetesüket. Állítólag Joel Minnesotába utazott ezután, és találkozott a Hadassah, egy zsidó szervezet, amely évente több millió dollár adományt gyűjt össze, egyik tagjával, akitől megkapta a Minnesotában élő 100 leggazdagabb zsidó nevét, és címét, majd elindult mindegyiket felkeresni, hogy összeszedje a filmhez szükséges pénzt.


Raimi a Gonosz halottak készítésénél örült akármilyen színésznek, aki hajlandó volt szerepelni filmjében, azonnal felvett bárkit. A Coen testvérek azonban nem voltak hajlandóak ezt a példát követni. Belátták, mennyire fontosak a jó színészek, hiszen ők keltik életre a papírra vetett szöveget, a történetet magát, és a Coen-féle dialógus bizony minden, csak nem szokványos. Nem lehetett akárki, aki a magánnyomozó Oroszországra tett utalásait felmondja, vagy az ókori görög hagyományokról mesélő Marty-t játssza. Vitathatatlanul bravúros szereplőgárdát sikerült összehozniuk; a legmeglepőbb azonban a debütáló Frances McDormand volt Marty feleségének szerepében. Igazán kibontakozni természetesen még nem tudott, a Véresen egyszerű annál jóval maszkulinabb mű, de az utolsó 10-15 percben megmutatkozik tehetsége.

A szerepeket ugyan kiosztották a testvérek egymás között, Joel a rendező, Ethan a producer, a valóság azonban az, hogy mindketten mindkét területen tevékenykedtek. A vágást Don Wiegmann-nal közösen végezték, ám sem a főcímben, sem a végefőcímben ne keressétek a Coen nevet Wiegmann mellett, ugyanis a Roderick Jaynes álnevet választva dolgoztak - amely szokásukat későbbiekben is továbbvitték majdnem minden filmjükbe, és máig meg is tartották. A forgatás 1982 végén kezdődött, 8 hetet vett igénybe, és annyira lenullázta a testvéreket, hogy azután Raiminél voltak kényszerűek "csövezni". Joel és Frances (akik addigra már egy pár voltak) kapták a hálószobát, míg Ethan és Sam a földön aludtak. A Véresen egyszerű két évre rá, 1984-re (ugyanebben az évben Joel elvette Francest) elkészült és elindult hódító útjára, a filmfesztiválokra szerte a világban. Egy akkoriban nagyon minimálisnak számító költségvetésből (másfél millió dollár) a testvérek független remekművet alkottak, amelyet ahol csak bemutattak, éltették a kritikusok. A legnagyobb elismerést a Sundance Fesztiválon kapták, ahol 1985-ben a zsűri nagydíját ítélték oda a filmnek. Mindezek ellenére Ethan és Joel is kritikusan beszélt később a filmről, "durvának", és "pocséknak" nevezték, 2000-ben egy rendezői változattal igyekeztek javítani rajta, ami meglepő módon egy még rövidebbre, feszesebbre vágott filmet eredményezett.


Az 1985-ös év sikerét sajnos sikerült a Bűnözési hullám (az előző részben már taglalt) fiaskójának beárnyékolnia, ám ez nem tántorította vissza a testvéreket, és elkezdték következő filmjüket írni. A debütáló filmjük majdhogynem teljességgel kifordítottját igyekeztek létrehozni, ami sikerült is: az Arizonai ördögfióka (Raising Arizona) a helyszínéül szolgáló déli államon kívül semmi közöset nem tudott felmutatni a Véresen egyszerűvel. Rajzfilmszerű, szürrealista slapstick komédia, amely mintha nem is a mi világunkban játszódna, vizuális gegek garmadájával soroz minden percben, kamerakezelése hektikus, mégsem émelyítő, színei pedig olyan harsányak, hogy majd? belevakulunk - a dekorációk, a karakterek őrült hajviselete, és öltözködése mintha csak Jean-Paul Gaultier, vagy valamelyik másik avantgárd tervező keze munkáját dicsérné. A filmet ezúttal nem Ethan és Joel vágta, az operatőr azonban ismét Barry Sonnenfeld volt.


H.I. (Nicolas Cage), a visszaeső, kisstílű bűnöző, aki töltetlen fegyverrel rabol ki kisboltokat, beleszeret a börtönőr lányba, Edbe (Holly Hunter, aki Frances lakótársa volt, és eredetileg övé lett volna a feleség szerepe a Véresen egyszerűben), és elveszi feleségül, egy kis gondjuk azonban akad: nem lehet gyerekük. Mivel az örökbefogadás sem jön össze, elhatározzák, hogy elrabolják a dúsgazdag bútorkereskedő, Nathan Arizona nemrégiben született ötösikrei közül az egyik csemetét. Az akciót sikeresen véghez is viszik, és már minden rendben lenne, amikor H.I. régi cimborái (John Goodman és William Forsythe), akik frissen szöktek a börtönből, valamint egy motoros fejvadász (Trey Wilson) újabb galibákat okoznak.

Az Arizonai ördögfióka 1987 tavaszán került bemutatásra, és nem hozott kirobbanó sikert, 6 milliós költségvetése mellett alig több mint 20 milliót harcolt össze az államokban. A kritikusokat is jobban megosztotta, mint a Véresen egyszerű, szép lassan azonban kult státuszt harcolt ki magának az évek során, olyannyira, hogy az Amerikai Filmintézet (AFI) 31. helyre tette a 100 legviccesebb filmet tartalmazó listáján.


A film újdonság volt Ethan és Joel számára abból a szempontból, hogy már nem független, hanem a korábbinál jóval nagyobb méretű produkció volt, igazi, nagy stúdió támogatásával (a 20th Century Fox 3 millióval szállt be), tíz hetes előkészülettel, és ugyancsak tíz hetes forgatási idővel. Újdonság volt abból a szempontból is, hogy egy teljesen eltérő oldalukat mutathatták az embereknek, vagyis egy teljesen új közönséget tudtak maguknak szerezni. A nyelvi, és képi poénok, az "off-beat" figurák egyfajta előfutárai későbbi munkáiknak, mint A nagy lebowski, vagy az Ó, testvér, merre visz az utad?. De mindennél fontosabb, hogy az Arizonai ördögfióka par excellence narratív alkotás. A hangalámondásos történetmesélés már a Véresen egyszerűben is bolhányi szerephez jutott, ezúttal azonban az egész film erre épít. Emellett flashbackekkel, villámgyors vágásokkal operál, így végigülése olyanná válik, mint egy másfél órás, soha véget nem érni akaró hullámvasútút. Ethan szerint H.I. figurája "gondolkodó ember, aki magasabb problémákkal küzd, csak emellett legyőzhetetlen kényszert érez kisboltok kirablására". Mint minden ember, neki is két oldala van, és a rosszabbikat képviseli a két megszökött fegyenctársa, míg felesége, Ed, minden militarista vonása ellenére, a családalapítást, lenyugvást jelenti számára, amihez viszont egy dolog hiányzik: a közös gyerek. A film tulajdonképpen H.I. odüsszeiája, üzenete pedig, hogy ha nem is kaphatunk meg mindig, mindent az élettől, próbálkozni azért érdemes.

Ha igazak a pletykák, az Arizonai ördögfióka relatív sikere után a Warner Brothers felajánlotta a Coen testvéreknek a (végül Tim Burton kezei közé kerülő) Batman rendezését, ők viszont elutasították a stúdiót, hogy saját projekten dolgozhassanak ismét: egy maffiafilmen.

Az egy hét múlva olvasható harmadik részben ígérem az ezúttal sajnálatosan - helyhiány miatt - kimaradt, az előző rész végén már beígért hullahopp-sztoriról is szó esik!