A Chappie története a dél-afrikai Johannesburgban játszódik, ahol 2016-ra (igen, jövőre) annyira eluralkodik a bűnözés és a káosz, hogy az emberek helyett robotok látják el a rendfenntartó erők munkáját, tehát megjelennek a Robotzsaruk. Az titánium fakabátok kíméletlenek a bűnözőkkel ezért szépen lassan visszaszorul a gonosztevők tevékenysége a városban, aminek mindenki örül, kivéve a helyi gengsztereket akik egyébként nagyjából óvodás szinten űzik az ipart – ergo egyik-másik félénk mint egy kisegér.
Az egyik tűzharc során az egyébként is peches 22-es android olyannyira megsérül, hogy selejtbe kerül, amit a rendőrrobotok tervezője, Deon (Dev Patel) ki is használ, hogy legújabb fejlesztését tesztelje: olyan robotot szeretne alkotni, aki önállóan él, tanul, gondolkodik és döntéseket hoz. Nameg zenét szerez és festeget.
A tesztbe azonban hiba csúszik, a robot „rossz kezekbe” kerül és nem igazán olyan irányba fejlődik, amilyet tervezője megálmodott neki. Egy hihetetlenül veszedelmes bűnözőtrió kaparintja meg a gyermeki tudattal rendelkező bádogcsecsemőt, akik hirtelen felindulásból el is nevezik őt Chappie-nek, magukat pedig mamiként és papiként aposztrofálják, a trió harmadik tagja meg talán a keresztpapi… Chappie már egynaposan megtanul kocsit lopni és vandálkodni, amivel kivívja a trió elismerését, Deon-nak pedig a mérhetetlen szomorúságát.
A már-már bárgyú történetet látva az emberben felmerül a kérdés, miért is kapott 16-os karikát a film (főleg hogy a legkeményebb szitkozódás a szaros ház – ez a szarházi Chappie-ül) és ez a kérdőjel mindaddig ott is marad a néző feje fölött, amíg csatára nem kerül a sor és ketté nem szakad az első (na jó, és egyben utolsó) emberi test. Merthogy a Chappie-ben ilyen is van, a film háromnegyedében történő meseszerű momentumokat hirtelen látványos akciójelenetek váltják, és mi csak kapkodjuk a fejünket, hogy mitől fordult ekkorát a kocka.
A robotgyár másik mérnőke, a veterán katona Vincent Moore (Hugh Jackman) is épít egy robotot, ami viszont nem felel meg a Johannesburgi rendőri kötelékbe kerülés szabályainak, azon egyszerű oknál fogva, hogy nagy és (figyelem!) csúnya. Persze Vincent mi mást is tehetne mint gonosz tervet szó és mindenáron meg akarja fúrni kollégája nagyszerű munkáját, ennek érdekében tönkre tesz pár millió dollár értékű droidot, aminek hatására a városban ismét elszabadul a pokol.
Jöhet is hát a nagy és csúnya robot, amit maga Vincent irányít, aki természetesen nem a rendet akarja visszaállítani, hanem kicsinyes bosszúját kitölteni az érzőlelkű Chappie-n és annak tervezőjén, Deon-on, nameg azon a néhány emberen aki éppen ott van. Innen válik látványossá a történet, és jön az igazi sci-fi, van nagy dirrdurr meg csitcsatt, sőt még bumm is jut a sztoriba.
Mondhatnám, hogy a film végére a rossz elnyeri méltó büntetését, a jó győzedelmeskedik, de nem akarom lespoilerezni a filmet és amúgy sem így van. Annyi bizonyos, hogy kiderül, a robotoknak valójában lelkük van és esti mesére szomjasak, egy nap alatt megtanulnak érezni, értékelni az élet szépségét és nem mellesleg képesek megtanulni egy komplett nyelvet szőröstül-bőröstül-szlengestül ahogy azt kell. Még úgyis hogy erre senki nem tanítja őket.
Nem tudom a filmet hova tenni… Abban biztos vagyok, hogy nagyon megosztó alkotásként fogja értékelni a közönség, ahogy abban is hogy a mainstream-re vágyók egy jó popcorn mozinak fogják tartani. Azonban az is tény, hogy az egy filmen belül kétféle történetmesélés itt nem működik, érezhetően nagyobb súlyt kap az aranyos Chappie mint a harcos, viszont akkor itt valami felesleges, vagy az egyik, vagy a másik vonalat kellett volna vinni és hagyni kibontakozni azt.
Olyan mintha Blomkamp három órás mozinak tervezte volna a filmet és a vágás során a második felét túlságosan megkurtították volna. Talán leginkább egy felnőtt mese lehetne a Chappie, de ebben a tekintetben is elvérzik, hiszen a film utolsó negyedében látható akciójelenetek, a robbanások és a pörgős sztori akció sci-fit csinál a film nagyrészét uraló Rövidzárlat-utánérzésből.
Nem mellesleg Yolandi (Yo-Landi Visser) szinkronja annyira szörnyű, hogy úgy érzi az ember, jobb lenne ha néma lenne a szereplő és ez még csak a kisebbik gond. Az egyszerűen bugyuta sztori, a realitást teljesen mellőző történet minősíthetetlenül aláássa az egyébként elég jól sikerült látványvilágot és a kiváló Hans Zimmer muzsikát.
Tudtad amúgy hogy elfér egy ember teljes tudata egy pendriveon? Hát tudd meg, elfér… Mint ahogy az agyszkenner is lazán szkenneli a robotok „tudatát”…
5t3v3nk3
10 éve, 10 hónapja és 2 heteÉn azért elmegyek moziba! 😄 Bár ez alapján, kicsit más lett mint amire számítottam.
rdave
10 éve, 10 hónapja és 2 heteMár az előzetes alapján eldöntöttem, hogy egyáltalán nem érdekel és most ez tovább erősödött bennem. 😄 Majd egyszer, ha nem akad jobb… Évek múlva. 😄
wegh
10 éve, 10 hónapja és 2 heteA cím és a borítókép alapján, azt hittem a kutya lesz a főszereplő XD 😄 Egyszer talán megnézem, szeretem a robotos cuccokat (hmm, bár a kutyával lehet érdekesebb lenne) 😉
enceladus
10 éve, 10 hónapja és 2 heteCsalódtam benne 🙁
1000feri
10 éve, 10 hónapja és 2 hetekimarad…
tommy
10 éve, 10 hónapja és 2 heteMegvárom míg lesz tévében.🙁 Kár érte amúgy. Egyre rosszabb filmeket csinál Blomkamp. 🙁
District 9 még rohadt jó volt pedig.
vape
10 éve, 10 hónapja és 2 heteElmegyek rá mert ez volt betervezve hétvégére és már le van szervezve. De pont ettől féltem, amit írsz is, hogy felemás. A traileren is látszott már hogy egyik pillanatban nagy lövöldözés másikban meg szomorú robot meg könnyek. Érdekes nagyon.
paulmarlow
10 éve, 10 hónapja és 2 heteAz első trailerből látni az egész film gagyiságát.Die Antwood?Érthetetlen akcentusú,idióta zenét játszó pereputty?Nagy költségvetésű filmbe?Már abban a pár percben látni a színészi játékukat….olyan gyatra hogy még a magyar amatőr színészek is jobbak a kereskedelmi csatornákon futó „gagyi-krimi” műsorokban. 😄
A rendező District 9 filmje egy erősen rétegfilm és most szerencsétlen próbálna a proliknak is élvezhető filmet csinálni,csak úgy mint Darren Aronofsky.Ennek az lesz a kára, hogy vagy gyenge Alien filmet kapunk, vagy el se készül.
Egyébként azt kifejezetten sajnálom hogy a mainstream filmekről készülnek cikkek.Az utóbbi fél évben 2 olyan magyar film is a vászonra került amitől a magyar néző azt mondja „Végre újra jó magyar filmek születnek” és még említést se kapnak. 😕
rdave
10 éve, 10 hónapja és 2 heteMelyik két film?
yanez
10 éve, 10 hónapja és 2 heteAkkor már inkább Terminátor! 🙂
wegh
10 éve, 10 hónapja és 2 heteAz egyik szerintem a Liza, a rókatündér. Arról eddig tényleg csak jókat hallotam és a pontszámai is kiválóak.
marco
10 éve, 10 hónapja és 2 heteTervezzük bővíteni a mozis részleget (már évek óta 😄), de jelenleg maradunk ezen az irányon, mert a GC-n a mainstream vonal vált be. Ha megnézed, régebben rengeteg rétegfilmről is írtunk, de nem fogadták nagy örömmel.
Majd talán a #link#https😕/www.youtube.com/c/GameChannelHu#linknev#GC Youtube-on#linkvege# más filmeket is elemzünk… Vagy ha egyszer végre bővítünk mozis részleget, akkor gyakorlatilag minden bele fog férni a repertoárba.
rdave
10 éve, 10 hónapja és 2 heteErről sem hallottam még. Nagyon bolond film az előzetes alapján, szóval tuti megnézem. 😄 Így elsőre olyan film, mint amiket Dél-Koreában csinálnak, csak magyaros beütéssel. 🙂
totyak
10 éve, 10 hónapja és 2 heteFilmek terén nem vagyok válogatós, mindenféle kategóriából, stílusból tudok válogatni kedvemre valót és igazából ami elé leülök, abban ritkán csalódom. Szerintem nekem a Chappie is tetszene, nem feltétlenül gondolom, hogy minden filmnek valami magasröptű témát kellene boncolgatnia. Kellenek az ilyen egyszer nézős, de másfél órára kellemes kikapcsolódást nyújtó alkotások is.
becsehely
10 éve, 10 hónapja és 2 heteJónak tűnik ez a film. Legalábbis így olvasva is mindenképp jobb az utolsó Robotzsarunál, habár a koncepció ugyanaz, de ez nem lesz olyan szürke.
paulmarlow
10 éve, 10 hónapja és 2 hete3 van amiből kettőt láttam.
Az Utóélet és a Liza a rókatündér.(A Liza a Rókatündér alatt a moziban az Utóélet főszereplője ült mögötte, kicsit se lepődtem meg mikor vége lett a filmnek s megfordultam xD)
Van még egy tavalyi mozi amit nagyon dicsérnek az pedig a „Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan” ezt sajnos nem tudtam megnézni amikor vetítették. :c
enceladus
10 éve, 10 hónapja és 2 hete1.Ha hiszitek, ha nem, van már 1tb pendrive is vásárolható, most 2015-ben, hát akkor 2016-ban amikor több terrányi adatot kell valamin szállítani, azt nem egy külső hdd-n fogják.
2.A robotot nem azért nem fogadták el, mert nagy és csúnya, hanem azért,mert drága és használhatatlan az utcai bűnözés visszaszorítására.
3.A gyereklelkű Chappie a film első felében van, a második felének elején nem tudja hogy bármi rosszat tesz, mert hazudtak neki, és a végére tör elő belőle a bosszúszomjas „gyilkológép”.
4.A szinkron nem a film hibája.
5.Ez egy sci-fi, miért kéne reálisnak lennie?????
paulmarlow
10 éve, 10 hónapja és 2 heteReálisnak nem kell lennie, csak akkor a sci-fi szó első felét jól hozza vissza..a a tudományt. 😄
Itt van példának az Interstellar.Olyan tudományos háttér információkkal dolgozik, hogy amikor a grafikusok nekiálltak a fekete lyuk a.k.a. Garagunta modellezéséhez olyan eredményt kaptak ami akkor még a tudomány számára is új volt.Azóta azt a modellt oktatásban és a fekete lyukak tanulmányozásához is használják, mint alapot. 😄
Az meg hogy a film végén Nolan kiélte a fiction részt az már megint más tészta.
Ebben a filmben az hogy a pendrivetól egy kezdetleges és fejlődő emberi agyat kapott az még hagyján…de az hogy a scanner robot ezután ugyan úgy lescanneli az agyát mint a többi embernek.Na az wtf kategória. 😄
imperator
10 éve, 10 hónapja és 1 heteNem tűnik annyira rossz filmnek, bár mindenhol sok rosszat hallottam róla, így kicsit félek a megnézésétől. Moziban biztos nem nézem meg, de később vetek majd rá egy pillantást.