És egy nap valóban az ölébe hullik, no nem a szerencse, hanem egy nagy fehér cápa hullája, és hősünk azon kapja magát, hogy ő lett Oszkár, a Cápaölő. Így történik, hogy a kis hal megeteti a nagyhalakat, a bökkenő mindössze annyi, hogy az áldozat a rettegett Nagy Fehér Főnök, Don Lino fia volt.
A halak városa messziről úgy fest, mint egy normális korallzátony. Ám ha egy kicsit közelebb megyünk, már látjuk, hogy igazi nagyvárossal van dolgunk: emeletes házak sorakoznak, rajtuk neonreklámok, az utakon forgalmi dugók, ahogyan kell. Ha még közelebb megyünk, azt is észrevesszük, hogy ezt a város korallból és homokból faragták ki ügyes uszonyok, de fölhasználtak minden mást is, ami a tengerből kigyűjthető.
A film alkotói nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy minél több és minél karakteresebb halfajta népesítse be a Cápamese világát. Bújták a halhatározókat, állatkerti akváriumokat látogattak, természetfilmeket néztek meg. „Arra törekedtünk, hogy a filmben olyan halak szerepeljenek, amelyek eredetije a valóságban is megtalálható” – magyarázza Bergeron. „Természetesen aztán kissé elrugaszkodtunk a valóságtól, elvégre olyan víz alatti város sem létezik, amelyet halak építettek, tehát elkezdtük valami valódival, és a végén olyan hal állt előttünk, amilyenre a történet és a látvány szempontjából szükségünk volt.”
A szorgos kutató- és tervezőmunka eredményeként Oscar takarítóhal alakját öltötte, amely, mint a neve is elárulja, a ragadozók után maradt hulladékot takarítja el a tengerben � elvégre Oscar a Bálnamosóban dolgozik. Angie, mint már erről szóltunk, angyalhal lett. Lola viszont alapvetően az oroszlánhaltól kapta alakját, persze a tervezők imitt-amott besegítettek, s egy kis sárkányhal-dizájnt is kevertek hozzá, hogy ez a karakter minél dögösebb és veszedelmesebb külsejű legyen. Sykes pöfeteghal félelmetes tüskékkel, de amint ideges lesz, fölfújja magát és elkezd sipítani, és az egész rémisztő hatás elvész.
A film szereplői persze nemcsak egyes halfajtákra hasonlítanak, hanem azokra a színészekre is, akik a hangjukat kölcsönzik nekik. Scorsese jellegzetes szemöldökeiről már szóltunk, de valójában ennél jóval többről van szó.
&65533; árulja el Jenson. � Az animátorok képesek arra, hogy a színészek tipikus gesztusait megjelenítsék a figurák mozgásában, a dizájnerek pedig a sztárok képére és hasonlatosságára teremtették meg a szereplőket.
&65533; nevet Will Smith. � A fülem egy kicsit lejjebb van ugyan Oscaron, mint a valóságban, de azért így is tökéletes a hasonlóság!
Lola érzéki ajkai erősen emlékeztetnek arra, aki megszólaltatja a figurát, a hal hátuszonyát pedig káprázatos hajkoronává alakították át. A farok úgy fest, mint egy elegáns estélyi ruha, és mindig apró sziporkák veszik körül, amitől Lola igazán lélegzetelállító jelenség lett. &65533; ismeri el Angelina Jolie a dizájnerek munkáját.
Renée Zellweger is jól &65533; Angie alakjában. &65533; mondja Jenson.
És akire egyszer ráharap a halvilág�
VICKY JENSON (rendező első rendezői munkája az OscarŽ-díjas Shrek volt. Pályafutását 197-ben kezdte a Hanna-Barbera Productionsnél. Sztoribordokat készített animációs és élőszínészes filmek számára, és több rajzfilmsorozat látványvilágának megteremtésében működött közre.
A DreamWorks Irány Eldorádó (The Road to El Dorado) című animációs produkciójának látványtervezője volt, s az itt elért eredményei nyomán lett a Cápamese egyik rendezője.
BIBO BERGERON (rendező előző &65533; rendezése az Irány Eldorádó volt. Korábban saját cége, a Franciaországban működő Bibo Films munkatársaként dolgozott. Pályafutása során több sikeres produkció animációs főmunkatársa volt: Pinokkió kalandjai (The Adventures of Pinocchio), &65533;, &65533;, &65533;re Back! A Dinosaur&65533;.
ROB LETTERMAN (rendező/forgatókönyvíró) első megvalósult forgatókönyve a Cápamese, egyben első nagyfilmes rendezése is.
JEFFREY KATZENBERG (executive producer) a DreamWorks SKG egyik alapítója és tulajdonosa Steven Spielberg és David Geffen mellett.
Katzenberg gazdag tapasztalatokat szerzett komputeranimációs filmek executive producereként, hiszen az ő neve fémjelzi a rekordokat döntő Shreket és folytatását, a Szilaj, a vad völgy paripáját (Spirit: Stallion of the Cimarron), valamint a műfajban igazi különlegességnek számító agyaganimációs filmet, a Csibefutamot (Chicken Run).
Korábban több nagy sikerű, hagyományos animációval készített film létrehozásában vett részt executive producerként: Egyiptom hercege (The Prince of Egypt), Irány Eldorádó, Szindbád � Hét tenger legendája (Sinbad. Legend of the Seven Seas).
Eredeti cím: Shark Tale
írták Rob Letterman, Damian Shannon, Mark Swift, Michael J. Wilson
forgatókönyv Michael Wilson
zene Hans Zimmer, Geoff Zanelli
producer Bill Damaschke, Janet Healy, Allison Lyon Segan
rendezte Bibo Bergeron, Vicky Jenson
Forgalamzó: UIP-Duna
Magyar hangok:
Gáspár András, Kiss Eszter, Orosz Helga, Reviczky Gábor, Kosta Gábor, Molnár Levente
vendeg
21 éve, 2 hónapja és 2 heteEz egy igazán bájos mese, ajánlom szívből mindenkinek, családoknak, szerelmespároknak, gyerekeknek, felnőtteknek… Kihagyhatatlanul aranyos!
kimke
20 éve, 11 hónapja és 3 heteA film alapjában véve ötletes, humoros, a jól megszokott és megszeretett happy end-del. Van benne egy pici Némó nyomában feeling, de ez szerintem csak javít a színvonalán. Ami nem tetszik benne, hogy a film nem a történet miatt, hanem a szinkronsztárokért lett híres. Will Smith meg a többiek……. Nem azért, jó színészek, tényleg, én csípem a filmjeiket, de hogy ne nézhessek meg egy rajzfilmet anélkül, hogy: HÍRES SZÍNÉSZ!!!!!!!!
Bah…..! Nossss, ennyi. De amúgy jó, tényleg.
UI: A legjobb az egészben akkor is a magyar szinkron!
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 2 heteMég nem, láttam a filmet de szerintem nagyon jó lehet. Már olvastam róla 2-szer és nekem tetszik mikor vetítik? Meg lehet majd venni dvd-n, és ha igen én akkor hol ? Nagyon hálás lennék a válaszolnának. Köszönettel: Máté István .😄
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 1 órájajó
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 3 heteNagyon tuti ám!!!=)😎
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 3 hetekirály nagyon jó!!😄😉🙂
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 3 hetetok cool😄
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 hetenagyon fajin 🙂🙂🙂😄😮😛😉
vendeg
16 éve, 3 hete és 5 napjajó de a szilaj jobb
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 4 heteA szilaj 1000-szer jobb!!!!!!😄
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 4 heteÉn már láttam nem egy nagy durranás!!!!!
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 1 hetenagyon jók😄
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 5 napjaa cápamese szuper!😉
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 2 heteöö izzé ahham biztoos joo ha ti ondjáátok xD😛
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 2 hete#kover# #kover_vege#chhh ez de zééé😕
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 2 heteNekem a játéék kelleneeee…. 🙁( Am naoon jóóó!!! 😄 😄
fnx
10 éve, 10 hónapja és 5 napjaTetszik