Az elveszett város filmkritika

A csinos írónő és a jó pasi kalandja, amelyet a marketing kampány során felvillantottak számunkra, ehhez igencsak alkalmas alapanyagnak tűnt - még akkor is, ha az utóbbi a külsőségek tekintetében jóval nagyobb sikert arat, mint szerény tudása vagy esetlen személyisége okán. A nagyobb vonzerő érdekében ugyanakkor Brad Pitt is tiszteletét teszi, ám a veterán szívtipró immár nem a szépfiú, hanem a kőkemény zsoldos szerepében tetszeleg.

Bár a regényíró Loretta (Bullock) és könyvei címlaphőse, Alan (Tatum) alapból nem igazán jönnek ki egymással, a könyveladások fenntartása érdekében kénytelenek együtt részt venni a különféle promóciós eseményeken. Egy nap azonban a megszállott milliárdos Abigail Fairfax (Daniel Radcliffe) elrabolja a nőt, és arra kényszeríti, hogy találjon meg egy, a könyvében szereplő elveszett kincset egy apró óceáni szigeten.

Alan (Channing Tatum) szerint nehéz lesz megtalálni Lorettát, ha épp a kezében tartja a nő telefonját

Alan felelősnek érzi magát a történtekért, és mivel bizonyítási kényszertől szenved, elhatározza, hogy megmenti Lorettát. A baj csak az, hogy az általa megszemélyesített, a hölgyek tömegei által körülrajongott karakterrel ellentétben ő egyáltalán nem hősies típus... Na de semmi gond, hiszen a nagymenő volt kommandós, Jack Trainer (Pitt) majd kihúzza őket a csávából!

Az elveszett város alapból úgy nyit, mintha egyenesen Hollywood, a média és a tömeghisztéria kigúnyolását tűzte volna ki a zászlajára, és számos parodisztikus jelenetet is bevet a cél érdekében. Mindezt azonban csupán bizonyos keretek között teszi a produkció, vigyázva, hogy azért ne vigye túlzásba az önkritikát, ami a saját visszásságairól lebbentené fel a fátylat.

Ezért a cselekmény hamarosan át is megy biztonsági játékba, és immár jól bejáratott sablonokkeverésével igyekszik szórakoztatni bennünket. Így viszont eléggé ellentmondásossá válik a narratíva, ami azt sugallja, hogy Loretta meglehetősen depressziós alkat, akinek elege van már a közhelyes regényekből és fordulatokból - ezt viszont elég nehéz hiteles módon átadni, miközben a film forgatókönyvírói maguk nem tettek meg mindent, hogy mellőzzék azokat.

A milliárdos Fairfax (Daniel Radcliffe) szerint Loretta (Sandra Bullock) a legmegfelelőbb ember a könyvében emlegetett kincs felkutatásához

A Daniel Radcliffe által játszott, megszállott főgonosz is meglehetősen egysíkú, karakterének legfeljebb sajátos abszurditása ad okot néha a derültségre. Ennél több potenciál rejlett abban, hogy Channing Tatum alapvetően egy korai Brad Pitt utánzatot alakít, akinek nők milliói hevernek a lába előtt - amiről persze hamar kiderül, hogy csupán a látszat.

Ami a jellemábrázolást illeti, annak alighanem a legerősebb pontját képviseli a filmben, hogy Alanről idővel lekerülnek a rétegek, és kissé összetettebb jellemet ismerhetünk meg a személyében. Mindazonáltal a sztereotípiák és azok kifigurázása igencsak felemásra sikeredett, mivel a tipikusan egydimenziós mellékszereplők (izgága főnök, tudálékos asszisztens stb.) megnyilvánulásait csak ritkán váltja fel valami egyedi cselekedet (pl. az izomagyak egyikének pálfordulása).

A sablonos sztorinál és szereplőknél a hölgyeket minden bizonnyal jobban meghatja majd a romantikus vonal, bármennyire elcsépeltnek is hat időnként. Szerencsére Bullock és Tatum között eléggé működik a kémia ahhoz, hogy elhiggyük, valóban flörtölnek egymással, még ha egyébként nem is szól semmi a kapcsolatuk mellett.

A herceg a fehér lovon akár Brad Pitt is lehetett volna (20 évvel korábban)

S bár szállítanak néhány kellemes pillanatot a már sokat látott civódás és a szokásos idétlenkedés mellett, hosszabb távon csak nehezen tudják fenntartani a néző érdeklődését.

Emiatt Az elveszett város időnként kissé unalomba fullad, amit a valószerűtlen fordulatok nagy száma sem igazán képes kompenzálni. Bevallom, nem egyszer azon kezdtem el gondolkodni közben, mit is fogok írni a kritikámban - túlságosan sok ötlet mégsem fogalmazódott meg bennem.

Jack Trainer (Brad Pitt) kitolja civil felebarátait szorult helyzetükből

Az ilyen és hasonló témák boncolgatása, illetve az efféle tendenciák elé tartott görbe tükör azonban már nyilvánvalóan túl sok lett volna egy ilyen produkció számára, amit egyébként is eléggé nehéz hová tenni. Nehéz eldönteni, hogy az alkotás a régi vágású romantikus kalandfilmek (lásd A smaragd románca és A Nílus gyöngye) örökségét kívánja-e folytatni, netán újra életre kelteni, vagy inkább csak a felhőtlen szórakoztatás a célja, amihez képest viszont túlságosan sablonosra sikeredett.

Az elveszett város emellett mérsékelten viccesnek és szórakoztatónak nevezhető. Hogy mennyire, ahhoz talán támpontot adhat, hogy a legjobb jelenetek többsége a kvázi önmagát parodizáló Brad Pitt karakteréhez köthető, aki viszont igencsak keveset szerepel. Hogy minderre mennyiben lehet egy esetleges szériát építeni, az erősen kétséges - mindenesetre akad egy újabb nyilvánvaló képtelenségre épülő bónusz jelenet a stáblista közepén, ami viszont akár a folytatás lehetőségét is előrevetítheti.

Az elveszett város előzetes