Amerikai botrány filmkritika

Az Amerikai botrány a hetvenes évek végére repít minket, a vietnami háborút, a hippi korszak fénykorát és a Watergate-botrányt követő időszak Amerikájába, amit a díszletek, a ruhák, a frizurák, egyszóval az akkori divat, na és persze a korhű zene rendkívüli módon megkönnyít számunkra. Ugyanakkor a korabeli jellegzetességek felfedezhető módon keverednek a mai liberális szemléletmóddal, ami egyedi és igencsak érdekfeszítő elegyet képez, és egyfajta társadalomkritikaként is felfogható. A tény, hogy az emberek hite megrendült a mindenkori kormányzatban, a politikusokban, illetve úgy általában az egész rendszerben, noha a korrajz lényeges összetevőjét képezi, végig a háttérben húzódó szempont marad, miközben a valódi hangsúly magukra a szereplőkre, az adott rendszerben boldogulni igyekvő, jó és rossz tulajdonságokkal egyaránt rendelkező, hús-vér figurákra helyeződik.

A 70-es évek végi New Jersey-ben járunk, ahol az egykori alsó-középosztálybeli üveges fia, Irving Rosenfeld (Christian Bale) szinte tökélyre fejlesztette a hiszékeny emberek átverését, miközben a felszínen látszólag jómódú és tisztességes üzletember. Egy parti alkalmával megismerkedik a szintén "életművész" Sydney Prosserrel (Amy Adams), akivel egymásba szeretnek, majd közösen, kvázi munkatársakként folytatják piszkos üzelmeiket. A férfi és a nő azonban nem lehetnek egymáséi, mivel Irving ragaszkodik adoptált fiához, a gyerek anyja, a férje jóvoltából kényelmes, ámbár unalmas életet élő Rosalyn (Jennifer Lawrence) pedig még véletlenül sem hajlandó elválni tőle.

Rosalyn Rosenfeld (Jennifer Lawrence) tudja, mit akar magának és a fiának

Hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, egy Richie DiMaso nevű, minden lében kanál FBI-ügynök (Bradley Cooper) leleplezi Irving és Sydney nem létező kölcsönöket folyósító vállalkozását. Ám ahelyett, hogy bíróság elé állítaná és rács mögé dugná a párost, az ambiciózus férfinak más tervei vannak - körmönfont ravaszkodással ráveszi őket, hogy beépített emberekként működjenek vele együtt néhány korrupt politikus leleplezésében, amibe még a messzire elérő kezű maffiaköröket is bevonják.

Richie DiMaso (Bradley Cooper) sarokba szorítja Irving Rosenfeldet (Christian Bale) és "Lady Edith"-et (Amy Adams)

Így kerül a képbe az álmodozó és elhivatott, polgáraiért mindenre képes Camden-i polgármester, Carmine Polito (Jeremy Renner), a hírhedt maffiavezér Victor Tellegio (Robert DeNiro), fél tucatnyi kongresszusi képviselő, illetve szenátor, egy nagyratörő államügyész, valamint egy ál-sejk, aki a csali szerepét játssza. A dolgok azonban természetesen távolról sem simán alakulnak, és a két nő, valamint a két férfi főszereplő viszonya is egyre bonyolultabbá válik, ahogy a veszélyessé váló játszmában "hőseink" kétségbeesetten igyekeznek menteni, ami még menthető.

A "sejk" (Michael Pena) és Carmine Polito (Jeremy Renner), aki mit se sejt

A sztori részben megtörtént eseményeken, egy, az 1970-es és 80-as években zajlott, korrupcióellenes FBI-műveletsorozaton alapszik, ugyanakkor számos elemében eltér a valóságtól. A film több szereplője valós személyek fiktív változata, akik segítségével Russell egyfajta karikaturisztikus formában tárja elénk az eset körülményeit, mely végül egy igen ellentmondásos és kétes eredményű műveletté fajult. A sajátos és erőteljesen szatirikusnak nevezhető narráció lényege azonban, hogy a nagyszerű, ámbár mégoly felszínes korrajz mellett a film abszolút reális képet fest az emberi érzésekről, vágyakról, örömökről és félelmekről, az emberek gyarlóságáról és a sikerért, illetve egyáltalán a létért folytatott állandó küzdelemről, mely nem kevés tanulsággal és aktualitással bír mai modern társadalmaink vonatkozásában sem, ahol a látszat fenntartása az egyik legfontosabb tényező a túléléshez és a sikerhez vezető úton.

Akkor szerinted én most mit csináljak?

Az alkotók tehát meg sem próbálják hitelesen rekonstruálni a korabeli eseményeket, ehelyett inkább görbe tükröt tartanak elénk, könnyed, ám nagyon is életszagú formában bemutatva, mi mindenre képes az ember egy jobb élet reményében. Az Amerikai botrány attól lesz kiváló mozi, hogy mondanivalóját merész és olykor megdöbbentő, máskor csendben leleplező módon, ám mindvégig rettenetesen szórakoztató módon közvetíti a néző felé.

A rendezés legfőbb érdeme a sikerben, hogy a humor és a drámaiság végig egyensúlyban marad - noha igazán megjegyezhető egysorosakkal nem találkozhatunk, kiválóan megírt szövegekkel, dialógusokkal és szituációkkal így is bőven el leszünk látva a produkció megtekintése során. A korábbi sikerfilmjeiben alkalmazott kedvenc színészeit összeverbuváló David O. Russell a szereplőválogatás téren is kiváló munkát végzett, melyet legjobban a felettébb impozáns színészgárdával való, nyilvánvalóan kölcsönösen inspiráló együttműködés fantasztikus eredménye tükröz.

Keblemre, cimbora!

Az Oscar-díjas Christian Bale újfent bebizonyítja, micsoda átváltozóművész, aki minden egyes, valamilyen szempontból extrémnek mondható szerepet kihívásnak tekint, s old meg kiválóan, hogy szinte rá se lehet ismerni. És itt nem csupán olyan, színészi fogásokról van szó, mint a gesztusok vagy a hanghordozás, ugyanis Irving karakterének a különböző testi tökéletlenségek, úgymint a tekintélyes pocak vagy a kopaszság is szerves részét képezik. A kiválóan sikerült felütésben rögtön őt látjuk, amint "megcsinálja magát" a tükör előtt: addig igazgatja valódi és vendéghaját, mígnem egy jólfésült, nagyvilági üzletemberré nem válik, vagyis azzá, akinek látszani akar.

Christian Bale a "fehér lovag" szerepében

Noha a teljes filmet tekintve Bale szerepe nem annyira emlékezetes, mint egynémely korábbi alakítása, a többi színésszel - elsősorban a csábos Amy Adams-szel és a szemtelenül fiatal, de már szintén Oscar-díjas Jennifer Lawrence-szel - nagyszerű párost alkot, ami újfent nem elhanyagolható tényező az Amerikai botrány sikerében. Lawrence ismételten bebizonyítja tehetségét, ahogy a valódi koránál többnek kinézve, némi súlyfelesleggel is hitelesen játssza el a butácska, labilis és elkényeztetett, a maga módján mégis ravasznak és bölcsnek mondható feleséget, Adams pedig - némiképp riválisa ellenpontjaként - intelligens csaló, féltékeny szerető, és ha kell, vadítóan szexi bombanő tud lenni.

Hátrébb az agarakkal, szépfiú!

A két hölgyemény egymás iránti, sokáig kevésbé nyilvánvaló, ám egy kulcsfontosságú jelenetsor alkalmával annál kézzelfoghatóbb gyűlöletének megjelenítése a film egyik csúcspontja, ami pedig a két színésznő között elcsattanó, máris elhíresült csókot illeti, bár kissé ellentmondásosnak és öncélúnak hat, valójában illik a karakterekhez és a narratíva hangulatához. Hiteles és bevállalós alakításuk tükrében egyáltalán nem meglepő, hogy Adams és Lawrence is Golden Globe-ot nyert alakításáért, mint ahogy maga a film is a legjobbnak bizonyult a komédiák és musicalek kategóriájában.

Akarod látni őket közelebbről?

Akik nem csupán az ominózus csók miatt ülnek be e mozira, azok az intrikával is elégedettek lehetnek, amiről a többi, szintén kimagasló teljesítményt nyújtó szereplő hozzájárulása gondoskodik. Közülük is különösen Bradley Coopert illeti meg a dícséret, mivel ezúttal jóval többet és komplexebbet nyújt egyszerű szépfiúnál a fiatal és nagyratörő FBI-ügynök szerepében. Jeremy Rennerre úgyszintén nehéz ráismerni - a szó abszolút pozitív értelmében -, de a "supporting cast" több tagjáról (például az FBI-ügynök főnökéről vagy az államügyészről) is elmondható, hogy remekül helytállnak és üde színfoltot képeznek a palettán. Egyedül Robert DeNiro gengszterfőnök cameoja sikeredett felemásra, mivel ugyan relatíve jó poén, de mára már meglehetősen elcsépeltnek számít.

Juhú, most elkapjuk őket!

A forgatókönyv koherenciája itt-ott ugyan sántít kissé, ezért azonban bőven kárpótolnak a fergeteges színészi alakítások és az emlékezetes pillanatok sokasága. A valóság elferdítéséért pedig kár hibáztatni az alkotókat, kiknek célja nyilvánvalóan nem egy minden részletében hiteles történeti- vagy kordokumentáció, netán egy életrajzi mű létrehozása, hanem egy szórakoztató mozi leforgatása volt, amit nem is akárhogyan sikerült teljesíteni. A minimális klisészerűségen és néhány, egyesek számára talán túlzásnak ható momentumon kívül valóban nehéz volna bármibe is komolyan belekötni az Amerikai botrány kapcsán, mely ezáltal a lassabb folyású, karakterközpontú filmek kedvelői számára bátran ajánlható.

Hogy is volt ez a dolog a maffiával?

Amerikai botrány előzetes