Amennyiben magunk is így teszünk – mármint hogy kutatást végzünk a Wikipédián -, azt találjuk, hogy a farkasok általában jól szervezett csoportokban, azaz falkákban élnek, melyek létszáma a környezeti adottságoktól függően 2 és 36 egyed között változhat. Ez a filmben is így van, mivel hőseink mintegy 20-25 fős közösségekben élnek, élükön a vezér szerepét betöltő alfa-hímmel, illetve az alfa-nősténnyel. Őket a béták követik a sorban, míg a legalacsonyabb rang az omega-farkas, aki a leggyengébb, legéletképtelenebb példány a csapatban – a produkció ez utóbbiból (egy kis csúsztatás révén) többel is rendelkezik. A falkák elszántan védelmezik saját vadászterületüket, időnként azonban előfordul, hogy újraalakulnak, illetve más falkákkal egyesülnek – ez a tény tulajdonképpen az Alfa és Omega egyik meghatározó elemét képezi. Megtudjuk továbbá, hogy a farkasok szőrzete élőhelytől függően a fehértől a mélyfeketéig változik: léteznek szürke, barnásszürke, sárgásbarna és fehér színű alfajok. Annak ellenére, hogy egy adott területen és csapatban természetszerűleg egyféle szín a domináns, egy alomban is előfordulhatnak kölykök akár az összes színárnyalatból – a filmben viszont egy újabb csúsztatás által a felnőttek is különböző színezettel, sőt többnyire eltérő frizurával is rendelkeznek, hogy a néző számára könnyebb legyen megkülönböztetni őket egymástól, illetve kihangsúlyozzák az állatok különböző egyéniségét. Eme törekvéssel nincs is semmi baj, hiszen enélkül még nehezebb volna elsőre beazonosítani az egyes szereplőket.
A film középpontjában Kate, az észak-amerikai alfa-nőstény és a saját falkájában omega-hím szerepben domborító Humphrey kapcsolata áll, ami a köztük található markáns társadalmi pozíciókülönbség ellenére is igen közelinek – bár leginkább csak barátinak – mondható. Míg Kate, a falkavezér páros idősebbik lánya alfaképzőre jár és nagyon komolyan veszi a rangja által rá háruló feladatokat, Humphrey napjai elsősorban a hasonszőrű omega társaival és a kis mókus haverokkal folytatott tréfálkozással, a lejtőkön való „faszánkós” csúszkálással és bogyók gyűjtögetésével telnek. Kate az, aki általában vadászatra vezeti társait, és olyan kunsztokat tud, amit még Sonic, az örökmozgó akrobata sündisznó is megirigyelne, miközben Humphrey merész, ámde esetlen fickó, aki még a légynek sem igazán tudna ártani. Utóbbi hiába vágyakozik a lány után, annak ellenére, hogy Kate nagyon is kedveli őt a humora, a lazasága és a nagy szíve miatt, az ősi törvények értelmében sohasem alkothatnak egy párt. Sőt mi több, az egyre fenyegetőbb „keleti falkával” való ellenségeskedést megakadályozandó, Kate-et másnak szánják a szülei – a két csapat egyesítése végett ugyanis mindenáron hozzá akarják adni a rivális falka ifjú alfa-hímjéhez, Garth-hoz, aki szintén fajtája mintapéldánya, csupa erő, izom és férfiasság, a kevésbé kifinomult üvöltését leszámítva. Így hát adott egy, illetve két teljes farkasfalka, az egymás közötti, valamint a vezérek és kevésbé prominens alattvalóik viszonyában fennálló bonyolult kapcsolatrendszerrel, melyet az emberi érzések és motivációk még problematikusabbá tesznek.
A Wikipédia és egyéb források igénybevételével zajló „adatgyűjtés”, majd az így nyert információk kiszínezése és a sztori létrehozása láthatóan az egyszerűbb, bevezető részét tette ki a vállalkozásnak – a munka oroszlánrészét nyilvánvalóan a szereplők és a környezet megvalósítása, élettel való megtöltése jelentette. Ami azt illeti, az alkotás nem mutathat fel forradalmi áttörést az animációs filmek terén, sőt bizonyos területeken inkább kisebb elmaradással küzd. Míg a környezet egyes részei, mint például a fák, a víz, a hold és általában a tükröződések nagyon szépek és igényesek, a figurák kidolgozottsága, illetve elsősorban animációja terén akadnak hiányosságok. Emiatt az állatok néha inkább tűnnek plüssfiguráknak, mintsem valóban élő lényeknek, mozgásuk pedig helyenként kissé darabos, és a robotok végtagjainak mozgásához hasonlít. Hiába, a Crest Animation nem a Pixar, még ha nem sokkal mögötte ott halad is a nyomában – persze azt most sem szabad elfelejteni, hogy a legtöbb dolog csupán költségvetés kérdése, talán csak a jó forgatókönyvet leszámítva. Egyébiránt ez megintcsak egy olyan alkotás, amihez a 3D-s hatás majdhogynem teljesen felesleges, az embernek mégis az az érzése támad utólag, hogy az alkotók – legalábbis részben – ezzel kívánják eladni terméküket a hasonló animációs produkciók egyre inkább telített piacán.
Merthogy a történet távolról sem lett valami eget rengetően izgalmas vagy érdekfeszítő, az úgy vélem, nyugodtan kijelenthető. A korábban vázolt alapszituációt azzal kívánták még érdekesebbé tenni az írók, hogy a szereplők és a falkák életének bemutatása után Kate és Humphrey az emberek áttelepítési programjának köszönhetően, akaratuk ellenére a kanadai Jasper Nemzeti Parkból egy idahoi vadrezervátumba kerülnek. Érkezésüket követően megismerkednek Marcellel, a golfőrült francia-kanadai úri libával (aki ennek ellenére nem tyúk, hanem kakas!) és annak kvázi-inasával, Paddy kacsával, aki elmés megjegyzések közepette gyűjti be a labdákat és hordozza a nagy becsben tartott golffelszerelést. Hőseink eme furcsa párostól kapnak tájékoztatást és útbaigazítást a hazajutással kapcsolatban, melyhez majdhogynem azonnal hozzá is kezdenek egy teherautó rakterében. Útjuk során szembenéznek néhány veszéllyel és van részük egy pár humoros és aranyos szituációban, illetve kapcsolatuk alakulásának és elmélyülésének is tanúi lehetünk, mindez azonban meglehetősen kevés ahhoz, hogy igazán jól szórakozhassunk. Az események ezután unalmasan és legtöbbször abszolút kiszámíthatóan követik egymást, eme dagályos és sekélyes folyamot pedig túlságosan ritkán és rövid időre szakítja meg egy-egy figyelemreméltóbb jelenet vagy poén – egy ideig a Kate-et és Humphrey-t „légi úton” követő Marcel-Paddy kettős vicces tud lenni ugyan, később viszont elvesznek a farkasok történetének szürke hátterében.
Időközben figyelemmel kísérjük a Jasper Parkban zajló eseményeket is, ahol a két rivalizáló farkasfalka között tovább éleződik a konfliktus, mivel Kate váratlan eltűnése nyomán az alfa-frigy végül nem jöhetett létre. Garth mégsem sír igazán menyasszonya hiánya miatt, inkább Lillyvel, Kate némileg érthetetlenül omega-státuszba sorolt, bár valóban meglehetősen félénk húgával múlatja az időt – olyannyira, hogy a film végére igencsak összemelegednek ők ketten, ellentmondva az ősi törvényeknek, valamint veszélybe sodorva a falkák közötti békét és együttműködést. A sztori másik alapvető elemét tehát az alfa és az omega állatok közötti párkapcsolat akadályai és nehézségei képezik, melyek természetesen teljesen egybeesnek az embereknél is létező problémával: vajon a kötelesség, a közösségi és egyéb érdekek, illetőleg a társadalmi, rangbéli és más osztálykülönbségek ellenére győzedelmeskedhet-e az igaz szerelem és az őszinte vágyakozás? A kisebb gyerekek ezt persze nyilvánvalóan nem fogják még megérteni, mivel azonban alapvetően egy nekik szóló filmről, illetve mese-vígjátékról van szó, a történet természetesen csak happy enddel végződhet.
Mellesleg az, hogy kinek szól elsősorban a film, illetve hogy ki is lehet az elsőszámú célközönség, egyáltalán nem ilyen egyértelmű. A poénok száma és a hangvétel felnőttek számára túlságosan kevés, őket aligha fogják meghatni az aranyos jelenetek, vagy ahogy például a farkasok énekelnek és táncolnak szimpla vonyítás helyett. Viszont alapvetően hiába szerethetők a főbb karakterek, ezekből az „aranyosságokból” nem biztos, hogy eleget nyújt a film a kiskorú nézők számára, bár ezt talán a látvány és a 3D képes valamennyire pótolni. Az azonban elgondolkodtató, hogy a korhatár-besorolás például hazánkban tizenkét éves kor alatt csak szülői felügyelet mellett ajánlja a megtekintést, ami valóban indokoltnak tűnik, ha a félelmetesebb jelenetekre – például a meglehetősen agresszív medvékre – vagy a szokványos gyerekmesékhez képest némileg felnőttesebb témák felbukkanására gondolunk. Nem mintha olyan nagyon kellene félteni a mai gyerekeket – hacsak nem azt, ami később lesz belőlük -, hiszen ma már nagyon (talán túlságosan is?) korán „felvilágosodnak”, illetve hozzászoknak a különféle impulzív hatásokhoz, de azért egy bizonyos kor alatt még nem árt vigyázni rájuk.
Azt viszont mindenképpen le kell szögezni, hogy a filmnek egyáltalán nem vagy csak alig észrevehetően van bármi köze a klasszikus mesékhez, illetőleg az általuk képviselt értékekhez és értékrendhez. Valójában ugyanazt a népmesékből és hétköznapi témákból összegyúrt, részben klasszikus elemekből építkező, de sablonos történetvezetéssel és közhelyes fordulatokkal élő egyveleget nyújtja, amit manapság a legtöbb hasonló alkotás – ezért is nehéz behatárolni, kinek szól igazán. A filmkészítőknek és az őket pénzelő stúdióknak talán nem ártana eldönteniük végre, hogy amit létrehoznak, azt gyerekeknek vagy felnőtteknek, fiatalabbaknak vagy idősebbeknek, netán minden korosztálynak szánják – az utóbbit azonban rendkívül nehéz jól megvalósítani, és ehhez az egyes elemek közötti kényes egyensúlynak olyannyira kell klappolnia, ami az Alfa és Omega esetében sajnos távolról sem áll fenn. Mégis, mivel a felnőttek többsége valószínűleg nem esik majd hasra a rendkívülinek nem nevezhető animáció és az érettnek vagy fergetegesnek sem mondható humor láttán, még mindig a gyerekek lesznek azok, akik a legjobban élvezhetik. Ezért a film, melynek egyik legnagyobb előnye a rövidsége, elsősorban nekik ajánlható – bár inkább csak 6-7 éves kortól, természetesen szigorú szülői felügyelet és a látottaknak megfelelő „narráció”, kommentár, magyarázat és útmutatás mellett…
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 1 napjavégre egy jó kis animációs film.🙂
totyak
15 éve, 3 hónapja és 1 napjaNagyon szeretem az ilyen animációkat. Anyámék szerint gyerekes, pedig nem csak a fiatalok nézik őket. Hiába a korajánlás, szerintem megnézem.
dns
15 éve, 3 hónapja és 1 napjaHe? Az rendben van, hogy szeretitek az ilyen filmeket, de azért animációs film és animációs film között is óriási lehet a különbség. Ha ez szerintetek jó, miközben az IMDb-n 3,5 ponton áll a maximum 10-ből, akkor mit szóltok a 7-8 körül értékeltekhez? Na nem mintha az IMDb-pontszám olyan autentikus mérték vagy szentírás volna, de egy nagy átlagot azért mutat, és mégiscsak jelent valamit a minőséggel kapcsolatban…
Persze nyilván jópáran vannak úgy vele, hogy szinte mindegy milyen, csak legyen😉
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 1 napjaimdb értékelés egy szar, nem lehet rá alapozni
dns
15 éve, 3 hónapja és 19 órájaNem is azt mondtam, hogy pontosan mutatja egy-egy film valódi értékét, sőt van olyan, hogy igencsak messze jár tőle. Egyáltalán nem biztos például, hogy csak azért, mert egy produkció 7 vagy netán 8 körüli átlagot kapott, olyan magas minőséget képvisel.
De azért az általánosságban kijelenthető, hogy ha egy film valamiért nagyon alacsony pontszámot kap több ezer felhasználótól, az nem teljesen véletlen. Lehet, hogy létezik anti-hype, de ha igen, akkor sem hiszem, hogy olyan erős tudna lenni, mint a „pozitív” hype…
marco
15 éve, 3 hónapja és 18 órájaImdb-vel én úgy vagyok, hogy nézem a számokat, mert érdekel. De nem alapozok rá. tehát nem fogok azért nem megnézni egy filmet, mert alacsony a pontszám.
Bár amióta valami harcos elkezdte azt is magyarítani, inkább elkerülöm.
dns
15 éve, 3 hónapja és 18 órájaHát ja, ez tényleg nem volt jó húzás tőle🙁
Amúgy az IMDb-vel én is úgy vagyok, hogy meg-meglesem rajta a filmeket, de alapvetően nem ez határozza meg, hogy mit nézek meg és mit nem. És ezt a fajta szelekciót igazából senkinek sem tudnám ajánlani😉
bentix11
15 éve, 3 hónapja és 18 órájatetszik nagyon tetszik🙂
bettyone
15 éve, 3 hónapja és 7 órájajaj de éééédes hát ezt meg kell néznem 😛
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 3 heteSztem tök jó volt, az itt leírtak ellenére is a moziban a felnőttek is mindig nevettek a poénokon, és senki nem panaszkodott.😄
dns
15 éve, 2 hónapja és 3 heteÉn elhiszem – lehetséges, hogy a sajtóvetítéseken kritikusabbak az emberek, vagy egyszerűen csak túl kevés a néző🙂
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 3 heteÉn tegnap megnéztem… nagyon jó volt 😄 én az Imdb-t ha lehet Így kifejezni lesz*rom mert az ilyen filmeket nem érdemes lehúzni és különben is én mindig megnézem az összes animációs filmet még így felnőtt fejjel is (konkrétan animációs film függő vok xD) … (mondhatjátok hogy gyerekes vok) de … amíg egy gyerek egy filmben annyit lát hogy jönnek a farkasok és akkor hú de izgalmas egy kaland lesz ez addig én kicsit mást : ha ezt a filmet megnézitek és kicsit jobban belegondoltok nagyon jól vissza adja az emberi viselkedést pl: ha eltűnik valamelyik szerettünk rögtön a másikat okoljuk, csak azt a pillanatot várjuk mikor neki ugorhatunk a torkának, vagy ott a tiltott szerelem példája mert a mai világban is a szülők (ha még élnek) tuti hogy beleszólnak mindenbe (ezt nővérem élte át még régebben). Másik példának ott az Így neveld a Sárkányod c. animációs film. Ott is megtapasztalható az emberek utálata és kiközösítése és amikor találsz egy barátot aki éppen más mint a többiek de akár a tűzbe is utánad ugrik akkor már úgy néznek rád mint ellenségre és a céljuk az hogy ezt a barátságot megakadályozzák (ezt én éltem át még régebben).
Tehát még így 19 éves fejjel is nagyon ajánlom mindenkinek hogy nézze meg. Ha fiatalabb azért, hogy tényleg lásson egy újabb aranyos filmet, ha pedig felnőtt azért hogy felfogja a mondanivalóját elkerülje hogy esetleg vmi ilyet tegyen életében amivel megfoszthatja gyerekét valamilyen örömtől és különben is az ember a hibáiból tanul.
dns
15 éve, 2 hónapja és 3 heteAbban maximálisan egyet tudok érteni az előttem szólóval, hogy csupán az IMDb-pontszám ne tántorítson el senkit sem ezen vagy bármely más film megtekintésétől. És ha már lehet választani, inkább ajánlom ezt a filmet vagy jóformán bármelyik animációs mozit, mint például a legtöbb Adam Sandler-féle alkotást – ez ugyanis még mindig aranyosabb, tanulságosabb és jóval ártalmatlanabb.
Viszont tartom azt az álláspontomat, hogy ennek a filmnek sincs sok köze a klasszikus mesékhez és azok értékeihez. Túlságosan lehúzni talán tényleg nem fair dolog, de annyi biztos, hogy gyakorlatilag semmivel sem emelkedik ki a jelenleg dömping módjára érkező animációs filmek közül.
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 2 heteszupi!😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 2 hetena ez nagyon nagyon nagyon nagyon fantasztikus annyira hogy elsem bírom mondani
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 1 heteNagyon TUTKERÁJ!!!!!!!!!😎😎😎
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 2 hetenagyon jó a film el sem tudom mondani mennyire de lehet ne ebböl egy 2rész is
vendeg
15 éve, 2 hete és 6 napjaVárjuk a folytatást !!! 😄
vendeg
15 éve, 2 hete és 4 napjacső szeretem ezt a mesét állandóan ezt nézem!!!!!!!!!!!!#dolt# #dolt_vege##kover# #kover_vege##alahuz# #alahuz_vege#😕😄😕😎🙂🙁😮😛😉
vendeg
15 éve, 1 hete és 6 napjaAkinek tetszett a film és szeretne folytatást az okvetlenül látogasson el a facebookra és keressen rá, ugyanis vannak akik szorgalmazzák egy második rész elkészitését és tárgyalnak a crest animations-szel ez ügyben…Köszönöm
vendeg
15 éve, 1 hete és 6 napjaWe-Want-alpha-and-omega-2
vendeg
15 éve, 1 hete és 4 napjaTovábbá ennek testvércsoportja magyarul, a ?Csinálják meg az Alfa és Omega 2-t?-t. Csatlakozzatok mindkettőhöz és győzzük meg együtt a Lionsgate-et!
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 1 heteremélem lesz második rész 😉
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 3 napjaaz alpha es omege nem két falka hanem rangban az alfa álla legfelül és az omega a legalul.
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 3 hetejajj annyira jó ez a film húú egésznap tudnám nézni legyen már második rész kihetetlenül jóó 😄
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 3 heteezt az animációs filmet megnézném még vagy 50-szer 😄 mert megható,aranyos,néhány humor van benne szerintem az egész jó 🙂
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 3 heteHeh, nagyon aranyos, szeretnék folytatást 😄
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 4 heteÉn is. Amúgy ma van a magyar Szülinapja! 🙂)))
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 2 heteNagyon jó kis film!Bár sok kritikát kapott én csak 1-et emelnék ki az a grafika minősége jobb lett volna ha nem japán céggel csinálják meg hanem valami európaival.Nagyon jó a történet várom a folytatást ami elvileg a sok kritika miatt nem lesz moziban leadva, de DVD-n meg lehet majd szerezni!A második rész 2012 április végére várható!
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 2 heteAligha, szerintem inkább 2013 áprilisában 🙂
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 3 heteEgyszer nézhető
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 9 órájaRövidsége az egyetlen előnye???????????????????????!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 9 órájaNem mondtál hülyeséget!