Ez esetben azonban amellett, hogy a modernizált verzió kellő alázattal tiszteleg a klasszikus(ok) előtt, egyben képes elegendő újdonságot és frissességet – illetve, ami legalább olyan lényeges, plusz mondanivalót – felmutatni ahhoz, hogy megálljon a saját lábán, és határozottan érdemes legyen a megtekintésre. A reboot a felmelegítésen kívül új szemszögből vizsgálja a franchise korábbi részeiben többféleképpen, ellentmondásos és néha meglehetősen zavaros módon bemutatott eseményeket, amint a majmok szembeszállnak az ignoráns emberek uralmával, hogy a Föld meghatározó fajává váljanak. További jó hír a jelen kritika tárgyát képező folytatás szempontjából, hogy a rendezői székben Matt Reeves (Cloverfield, Engedj be!) váltotta Rupert Wyatt-et, ami láthatóan jót tett a végeredménynek, miáltal a Forradalom még a Lázadásnál is erősebb, tanulságosabb s egyben szórakoztatóbb mozi lett.

Mindazonáltal a rebootolt széria szempontjából a Lázadás kulcsfontosságú darab volt, lévén sikerrel alapozta meg a későbbi folytatások történéseit, tudományos megközelítésben bemutatva a szuperintelligens emberszabásúak kialakulását, illetve az emberekhez sajátos kötelékkel bíró Cézár felemelkedését. A Forradalom tíz évvel a majmok szökése és a kísérletek melléktermékeként megjelenő „majominfluenza” kirobbanása után veszi fel újra a fonalat. A valós televíziós bejátszásokat (pl. Obama elnök beszédét) is tartalmazó bevezetés révén gyors áttekintést kapunk a Lázadás utáni helyzetről – úgymint a vírus elterjedése, a káosz eluralkodása, a kormányok és a civilizáció majdhogynem teljes összeomlása -, majd betekintést nyerünk a Cézár vezette intelligens majmok életébe.
Az első részben kifejlesztett speciális szérum által jelentős mértékben megnövelt értelmi képességekkel bíró csimpánzokból, gorillákból és orángutánokból, valamint azok leszármazottaiból álló csoport békében él és vadászik a San Francisco környéki fenyvesben, mígnem egy nap néhány ember érkezik a városból. Habár többségükben sem a vírust túlélő emberek, sem a primitív ösztöneikkel részben szakító majmok nem akarnak háborút, a váratlan találkozást követően állandósul köztük a kölcsönös bizalmatlanság. S mivel mindig akadnak olyanok, akik toleranciaszintje alacsonyabb, harci kedve pedig nagyobb másokénál, a mérnök Malcolm (Jason Clarke) és a San Franciscoiak választott vezetője, a civilizáció visszaállítása iránt elkötelezett Dreyfus (Gary Oldman) irányítása alatt álló emberek és a szintén életteret kereső majmok között elkerülhetetlennek látszik az összecsapás…
A forgatókönyv tagadhatatlan érdeme, hogy a két szembenálló oldal közti törékeny kapcsolat ábrázolása kiválóra sikeredett, kifinomult eszközökkel elénk tárva, ahogy a két faj mindvégig borotvaélen táncol ellenségeskedés és barátság, háború és béke között – az ebből származó feszültség szinte kézzelfogható a teljes játékidő alatt. A cselekmény rendkívül komplex, és számtalan összetevővel operál (diplomácia, kontroll, vezetés, törvénykezés, lojalitás, bizalom stb.), melyek valódi csemegeként szolgálnak a többrétegű, árnyalt jelentéstartalommal bíró filmek kedvelőinek. Mint ahogy alighanem ama ténynek is örülni fognak, hogy az apokalipszist követő állapotokat kissé ugyan felületesen, ám igen szemléletesen és reális megközelítésben ismerteti velünk a produkció, ahogy a megmaradt emberek kétségbeesetten igyekeznek újjáépíteni a civilizációt abból a kevésből, ami megmaradt.
A másik oldalon a majmok közötti viszonyok úgyszintén különösen aprólékos módon kerülnek érzékeltetésre, részletesen kitérve az állatokéhoz hasonló, ugyanakkor annál fejlettebb hierarchiára, illetve előremutatóbb, családcentrikus és sokszor látszólag az emberekénél is humánusabb gondolkodásmódra. A főbb majomszereplők mindegyike saját személyiséggel rendelkezik, a társadalmuk működését pedig kezdetleges, ám jól kivehető és szigorú szabályrendszer (pl. „majom nem öl majmot”) irányítja, ami híven tükrözi megnövekedett intelligenciájukat. Lényegében tehát szemünk láttára zajlik az emberszabásúak evolúciója, mintha csak egykori utódaink felemelkedését látnánk – azzal az alapvető különbséggel, hogy az ősembernek nem kellett egy másik, domináns fajjal megküzdenie a bolygó benépesítése során.
Mivel az alkotás narratívája egyik oldalt sem csupán feketén vagy fehéren, hanem árnyaltan és reálisan, vagyis a maga hibáival és erényeivel együtt ábrázolja, a Forradalom legalább annyival jobb film a Lázadásnál, hogy ezúttal nem csupán a majmokkal, de az emberekkel is együtt tudunk érezni. Ebben persze a Gary Oldman és a kevésbé ismert, ám szintén figyelemreméltó Jason Clark neve által fémjelzett, minőségibb színészi játék, illetve a jóval kidolgozottabb jellemek is sokat segítenek.

Ami a másik oldalt illeti, Cézár eddig is összetett karakter volt, most azonban még árnyaltabb, amit hűen tükröz szinte minden mozdulatán és gesztusán érződő belső vívódása az emberek és a majmok között. Andy Serkis ezúttal is kiválóan kelti életre a figurát a motion capture technológia segítségével, s bár e téren még mindig ő a legjobb a szakmában, a többi majmot hasonlóképpen megszemélyesítő színészek is abszolút felnőttek a feladathoz.
A sztorit és a rendezést pedig azért illeti dícséret, mert a látvány és az akció egy pillanatig sem megy a jellemfejlődés vagy a mondanivaló rovására, mely hibába manapság számos hollywoodi produkció beleesik. A komoly mögöttes tartalommal bíró A majmok bolygója széria ugyan sohasem tartozott a tipikus sci-fi blockbusterek közé – noha bizonyos, blockbusterekre jellemző tulajdonságokat, elemeket (óriási költségvetés, rengeteg CGI, grandiózus látvány) fedezhetünk fel az új részekben, azok mindig magát a cselekményt szolgálják. Elvétve előfordul ugyan néhány nehezebben hihető momentum vagy kétkedést kiváltó szituáció, mindazonáltal ezek nem zökkentenek ki a történetből – már csak azért sem, mert az intelligens majmok megjelenése, mozgása és gesztusai lényegében hibátlanok, ezáltal valóban elhisszük, hogy hús-vér, élő és gondolkodó lényeket látunk a filmvásznon.
A történetvezetés mindvégig logikus és követhető marad, ugyanakkor nem árt ismerni az előzményeket az események, illetve a karakterek motivációnak maradéktalan megértéséhez. A narratíva nagyszerűen építkezik a Lázadásban felvetett témákra, megerősítve ezzel a reboot létjogosultságát, továbbá kihangsúlyozva a filozofikus felhangot: lehet-e béke a két faj között, vagy egyszerre csupán egyetlen domináns faj létezhet a bolygón?

Ahány kérdésre választ kapunk a Forradalomból A majmok bolygójával kapcsolatban, annyi újabb merül fel a látottak alapján, melyek közül a legalapvetőbb, hogy vajon hogyan fejlődnek még tovább szőrős kihívóink, és miképpen hajtják uralmuk alá az egész Földet. Szerencsére minden esélyünk megvan rá, hogy kíváncsiságunk előbb-utóbb kielégítést nyer, s már csak ezért is várjuk a 2016-ra beígért, a hírek szerint újfent Matt Reeves által dirigált folytatást.