Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Miután évek óta csúnyán elmaradnak a Sony-tól, a Microsoft nem közli a rajongókkal az Xbox Series X/S konzolok eladási számait, azonban köztudott, hogy a játékiparban semmi sem maradhat titokban, elég csak egy kis elszólás. Pontosan ilyen kis elszólást sikerült abszolválnia a Take-Two kiadójának is, akik legutóbbi üzleti jelentésükben - még ha csak az apróbetűs részben is, de - arról beszéltek, hogy 2024-ig 77 millió kilencedik generációs konzol került a boltok polcaira.
Mivel a Sony még múlt év végén megerősítette, hogy a PlayStation 5 eladásai meghaladták az 50 millió példányt, a fenti számok alapján arra következtethetünk, hogy tavaly év végéig nagyjából 27 millió Xbox Series X/S fogyott, illetve ennél valamivel kevesebb, hiszen a karácsonyi szezon alakulását az eladások tekintetében nem ismerjük még konzolfronton.
patrik94
1 éve, 11 hónapja és 1 heteAztarohadt az nem túl combos. 😮
vape
1 éve, 11 hónapja és 1 heteNem rossz eredmény ez sem egyébként, de nyilván többet vártak tőle.
ronalddo
1 éve, 11 hónapja és 1 heteXbox mindig kb így megy…
tommy
1 éve, 11 hónapja és 1 heteAz egész korrekt, még ha nem is egy PS5 szint.