Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Palworld játékosainak száma folyamatosan nő a pénteki megjelenése óta és a Pokémonnal való összehasonlítások is, de fejlesztő-kiadó Pocketpair vezérigazgatója szerint ezek nem helytállóak. Az Automaton Media japán játékoldalnak adott interjújában Takuro Mizobe azt állította, hogy a Palworld "teljesen más", mint a Pokemon és inkább túlélő játékokat tükröz. Azzal az ötlettel indultak neki, hogy "hozzáadhatnak-e a nyílt világú túlélő kézműves játék műfajához a szörnyek gyűjtését."
A vezérigazgató úgy értékelte, hogy ez a műfaj eredetileg a Minecraftból származik, a Palworldöt pedig a Terraria, a The Forest, a Sons of the Forest, a Conan Exiles és az Ark: Survival Evolved inspirálta. A különböző beszámolók szerint a felszínen tényleg Pokemon-hangulata van, de esztétikailag és játékmenetileg vannak különbségek.
A Palworld közben elérte a 4 milliós eladást három nap alatt és 1,2 millió felhasználó volt egyszerre bent a hétvégén, sőt még az is felmerült, hogy mobilos portot kap.
patrik94
1 éve, 11 hónapja és 4 heteMi mást mondanának amúgy? 😄 Nyilván nem fogják azt mondani: loptunk amit csak lehetett. 😄
vape
1 éve, 11 hónapja és 4 heteHát persze! xD