Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sega most jelentette be, hogy a Hyenas, a hősökre épülő multiplayer lövöldözős játék, amely valamikor az év folyamán jelent volna meg, törölték - nemrég volt a zárt béta, az volt az utolsó lehetőség, amikor ki lehetett próbálni. A múlt hónap elején lehetett már hallani a problémákról, a Sega azt mondta, hogy a Hyenas fejlesztése "kihívást jelent" és hogy felülvizsgálta az üzleti modelljét és kiigazításokat eszközölt. Sajnos úgy tűnik, hogy ez vezetett a mostani törléshez, ennek következtében a Sega 14,3 milliárd jen (35 milliárd 588 millió forint) veszteségre számít a 2024-es pénzügyi évben.
A Hyenast tavaly júniusban jelentették be, úgy volt, hogy valamikor idén jelenik meg PC-re, PlayStationre és Xboxra, de konkrét dátumot a törlés előtt nem adtak meg. A Sega hihetetlenül nagy reményeket fűzött hozzá, „Super FPS Game”-nek nevezték, azonban a leleplezést, a teszteket és az előzeteseket nem fogadta jól a közönség.
Following an internal announcement to our employees, please see the below statement: pic.twitter.com/b6LPonVagV
— Creative Assembly (@CAGames) September 28, 2023
kisember001
2 éve, 3 hónapja és 2 heteMennyi munka ami egy Alien Isolation folytatásba is mehetett volna…
fighterlaci
2 éve, 3 hónapja és 2 heteHát gratulálok. 🙁
rdave
2 éve, 3 hónapja és 2 heteAkkor igazán jól sikerült a zárt béta. 😄
patrik94
2 éve, 3 hónapja és 2 heteKirobbanó siker. xD
ronalddo
2 éve, 3 hónapja és 2 heteNagy karriert futott be ez a game is! 😄