Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár nem lett olyan népszerű, mint az első rész, azért így is rengetegen élvezik az Overwatch 2-t, amihez a Blizzard most azzal szeretett volna kedvet csinálni egy kicsit, hogy likvidálják belőle a csalók egy jelentős részét. Amint ugyanis a csapat bejelentette, több mint 250 ezer csalót hajítottak ki a szerverekről, hogy ezzel visszabillentsék egy kicsit a játékot a fair play vonalra, amire igencsak nagy szüksége volt már a Blizzard művének.
A csapat ezzel egyetemben egyébiránt ígéretet tett arra, hogy a jövőben minden eddiginél nagyobb figyelmet fordítanak a csalók kiszűrésére, így jelentős fejlesztéseket tesznek majd a csalásészlelő eszközök fejlesztése kapcsán, amiből a játékosok csak profitálhatnak.
vape
2 éve, 4 hónapja és 1 heteAkkor már csak tízszer ennyi maradt. 😄
mordorer
2 éve, 4 hónapja és 1 heteVolt egyáltalán annyi játékos? xD