Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ha minden a tervek szerint alakul, akkor októberben már ismét lehetőségünk nyílik nagyokat versenyezni a Forza Motorsport keretein belül, a készítők pedig addig is újabb és újabb bejelentésekkel szolgálnak nekünk hozzá. Most például kiderült, hogy az egyik legtrükkösebb és a rajongók által is olyannyira kedvelt Suzuka versenypálya sem marad ki a sorból, a játékban elérhető lesz, illetve a korábbi részek után inkább visszatér, így aki szereti a trükkös, nagy kihívásokat rejtegető versenypályákat, az biztosan odáig lesz majd érte.
Hogy te már nagyon szívesen rajtrácsra állnál? Még egy kis türelemre szükséged lesz hozzá, hiszen a Forza Motorosport érkezésére csak október 10-én számíthatunk PC-re és Xbox Series X/S-re. Következzen a kérdéses mozgókép:
patrik94
2 éve, 4 hónapja és 3 heteNagyon bölcs döntés! Ez ilyen kötelező elem dolog. 🙂
vape
2 éve, 4 hónapja és 3 heteHát a Forza nekem az ami mindig kimarad, XB konzol hiányában. De tény hogy baromi jó sorozat.