Hiszen az EA hivatalosan még csak be sem jelentette, hogy mi lesz a franchise következő állomása. Amit tudunk, hogy egy új belső menedzsmentcsoport foglalkozik vele, de Wilson friss nyilatkozatai egybevágnak azzal, amit még tavaly májusban mondott.

Akkor a vezérigazgató megemlítette, hogy nem csak egy új Battlefield-játékot, hanem egy olyan platformot fejlesztenek, amely az elkövetkező élő szolgáltatásokat fogja vezérelni. Persze ez nem újdonság már a Battlefield V-tel is próbálkoztak, majd a Battlefield 2042-vel, utóbbi a megjelenéskor okozott csalódást.