Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Izgalmas részletekre derült fény a Microsoft és az Activision Blizzard felvásárlásáról szóló bírósági dokumentumokból, melyekből érdekes módon a Sony-t érintő részletek is napvilágot láttak - így például egy új konzol érkezése került kilátásba. Ez természetesen még nem a PS6 lesz a sorban, de nem is egy esetleges PS5 Pro, sokkal inkább egy PS5 Slim, ami még az idén felkerülhet a boltok polcaira, legnagyobb érdekessége pedig az árcédulájában keresendő, hiszen állítólag 400 dollárra árazzák majd a japánok.
Ezzel a PS5 sokak számára elérhető közelségbe kerül annak ellenére is, hogy állítólag ez a modell már egy külön csatlakoztatható lemezmeghajtóval érkezik, tehát önmagában csak azoknak lehet érdekes, akik inkább a digitális játékokat kedvelik. További érdekesség, hogy a dokumentumok szerint a PS5 Pro érkezésére sem kell már túl sokat várni, de az már biztosan nem futhat be az idén.
patrik94
2 éve, 6 hónapja és 2 heteNa erre kíváncsi leszek. Mondjuk elég szomoú hogy ilyen butított verziók vannak már csak ennyiért.
tommy
2 éve, 6 hónapja és 2 heteOlcsóbb PS5? 😮 Na ez jól hangzik!
vape
2 éve, 6 hónapja és 2 heteSőt, szerintem még most nyáron jön. 😉 Csak tipp.
fighterlaci
2 éve, 6 hónapja és 2 heteÉsszerű lenne.
rdave
2 éve, 6 hónapja és 2 heteHát ha nem csomagolják mellé a meghajtót is, akkor nem lesz olcsóbb. A mostani digital is 400 dollár. A megjelenés meg tuti az ünnepi szezon előtt, nem szokták ezt nyáron kihozni.