Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Minden jel arra utal, hogy végre-valahára pont kerülhet a System Shock Remake történetére, hiszen a bizonyos körökben hatalmas legendának számító sci-fi horror újragondolása hamarosan révbe ér. Ez nagyjából öt év csúszást jelentene az eredetileg kijelölt megjelenési dátumhoz mérten - hiszen ne felejtsük el, anno még 2017-ben vártuk először a premiert -, ebben az időintervallumban pedig rengeteg változás érte a projektet, azonban tisztulni látszik a köd, egy Kickstarteres helyzetjelentés alapján ugyanis már csak hetek maradtak hátra a premierig.
A System Shock Remake megjelenése ugyanis 2023 márciusában várható PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re egyaránt, ennél közelebbi részlettel azonban egyelőre még nem szolgáltak a készítők.
patrik94
3 éve, 1 hete és 4 napjaKezdek gyűjtögetni… 😄
kisember001
3 éve, 1 hete és 4 napjaJól hangzik, de sajnos ilyen problémás fejlesztési menettel a végeredmény ritkán kielégítő.
vape
3 éve, 1 hete és 4 napjaHát bízom benne hogy jól sikerül, de megvárom az első teszteket meg az első egy hónapot az biztos. 😄
muki
3 éve, 1 hete és 3 napjaHoppá! 😮 Derült égből villám csapás. 🙂
ronalddo
3 éve, 1 hete és 3 napjaSajnos ebben van igazság… Mindenesetre én azért bizakodó vagyok, hátha.