Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hamarosan a dinós túlélős játék, az ARK: Survival Evolved is megkapja a maga adaptációját, az Ark: The Animated Series címmel érkező sorozat pedig a legújabb kedvcsinálója alapján elképesztően látványosnak és izgalmasnak ígérkezik. Az animációs széria egy több mint 4 perces előzetessel érkezett, amiben a sorozat sztorijába is mélyebb betekintést nyerhettünk a lehengerlő látványvilág mellett. Főhősünk Helena Walker lesz, aki megpróbál öngyilkos lenni, miután a feleségét elvesztette. Egy őskori szigeten ébred, ahol kénytelen lesz alkalmazkodni a primitív, vadászós-halászós életmódhoz, miközben próbál túlélni és új barátokra lelni az őshüllőkkel sűrűn lakott földdarabon.
Az eddig látottak alapján a játék túlélős része fog majd jobban előtérbe kerülni, 2023-ban érkezik az animációs sorozat, kíváncsian várjuk, hogy a Netflix ezúttal is sikeresen veszi-e az akadályt. A DOTA: Dragon’s Blood, a Cyberpunk: Edgerunners és a nemrég debütált Dragon Age: Absolution után mi bizakodóak vagyunk, reméljük, hogy ismét egy minőségi videojátékos adaptációval gazdagodunk majd jövőre.
fighterlaci
3 éve, 2 hete és 4 napjaAz igen! 😮 Hát erre nem számítottam. 😄
patrik94
3 éve, 2 hete és 4 napjaNagyon beindult a Netflix. 😮
rdave
3 éve, 2 hete és 4 napjaCsak minőség helyett a mennyiség és a progresszív kvóták vannak előtérben… 😄 Az über fos Resident Evil sorozatot épp most nyomja le negatív értékelésekben a Witcher előzmény. A Cyberpunk: Edgerunners-nek nagy szerencséje, hogy full lengyel-japán produkció… 😄
petrovicsz
3 éve, 2 hete és 4 napjaSzerintem a Netflixnél már van erre rendelési opció. 😄
Anime játék alapján: 1M dollár
Rajzfilm 1 évad: 500K dollár
Rajzfilm 2 évad: 900K dollár
Filmsorozat: 800K dollár évadonként + juttatások