Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Bloober Team egy blogbejegyzésben számolt be arról, hogy TV-sorozat készül a 2021-es horror játékukból, a The Medium-ból, a munkálatokba pedig egy másik videojáték adaptáció producere is becsatlakozott. A Bloober Team misztikus horrorja, a The Medium még 2021-ben debütált és habár nem lett egy kiemelkedő alkotás, a borzongató atmoszférájával és az izgalmas sztorijával egy korrekt szórakozásnak bizonyult. Úgy tűnik, hogy alkotók szeretnének visszatérni a játék világába, a Platige Image csapatával közösen készítik majd el a The Medium adaptációját.
Tomasz Bagiński és a Bloober Team csapatának tagja, Piotr Babieno fogják majd irányítani a munkálatokat. Érdekesség, hogy Bagiński producerként egy másik videojáték-franchise adaptációjában is közreműködik, méghozzá a Netflixes The Witcher sorozatban.
Sok minden még nem derült ki a készülő projektről, a blogbejegyzés szerint a Netflix adaptációi, a Cyberpunk: Edgerunners és az Arcane című sorozatok nagy hatással voltak a készítőkre. Kíváncsian várjuk, hogy a játék médiuma, Marianna tér-e vissza majd a sorozatban, vagy egy teljesen új történetet mesélnek majd el az alkotók.
ronalddo
3 éve, 3 hónapja és 1 heteNafene, jó alapanyag remélem jó is lesz! 🙂
mordorer
3 éve, 3 hónapja és 1 heteNa ez érdekesen hangzik! 😮 Csak ne basszák el.
fighterlaci
3 éve, 3 hónapja és 1 heteNehogy átvariálja a Netflix… Mostanában nagy szokás mindent megváltoztatni az eredetihez képest.