Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nincs egy hete, hogy leleplezték a The Last of Us Part 1-et, mely a 2013-as díjnyertes játék mai rendszerekhez igazított változata, akikben felmerült a kérdés, hogy szükség van-e egy kilenc élves játék remakejére, azoknak próbál most választ adni a Naughty Dog. Közzétettek ugyanis egy jelenetet Twitteren - még bőven a játék egy korai szakaszából - ezen pedig azt láthatjuk, hogyan változott Tess karaktere a játék két különböző verziójában - és bizony ez alaposan megosztotta rajongó tábort.
Bár a karakternek nincs hosszú szerepe az eredeti játékban, azonban a jelenetei mégis emlékezetesek, így él egy kép a rajongók fejében róla, ezért is lehet megosztó a változás. Főleg az lehet a probléma egyeseknél, hogy a figura határozottan idősebbnek tűnik, mint az eredeti, sőt sokan nem tartják elég kifejezőnek az új változatot.
Egy dolog biztos, techinikaliag jól néz ki, ebbe nem igen lehet belekötni, mint ahogy magas összegeket lehet tenni arra is, hogy az egész játék hasonlóan szép lesz ha elkészül.
De győzzenek meg titeket az alábbi képsorok.
Tess’ glow up ?@Wersching
9 years ago vs. September 2, 2022 — #TheLastofUs Part I pic.twitter.com/jDoT9bMmL1
? Naughty Dog (@Naughty_Dog) June 14, 2022
zender
3 éve, 7 hónapja és 3 napjaEz bizony tényleg rövid. 😄
ronalddo
3 éve, 7 hónapja és 3 napjaBrutálisan néz ki amúgy! 😮
mordorer
3 éve, 7 hónapja és 3 napjaAz a minőség! 😮
fighterlaci
3 éve, 7 hónapja és 3 napjaKorrekt lesz az anyag! 😮