Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A tegnap éjszaka lezajlott State of Play egyik legnagyobb bemutatott címe volt a már jó ideje pletykált Resident Evil 4 Remake, amiből nem csak azt láttuk, mennyire sikerült a klasszikus epizód újrafeldolgozása, de még pontos megjelenési dátumot is kaptunk. A nagysikerű Resident Evil 2, és az annál sokkal kisebbet pukkanó Resident Evil 3 Remake után adta magát a negyedik rész ráncfelvarrása, ami ránézésre hangulatosan, és mutatósan fest.
A Remake az eredetihez képest jó pár változtatást fog tartalmazni, így például alapjaitól újraépítik a grafikát, és modernizálják az irányítást, valamint drasztikusabban fognak belenyúlni a történetbe, és egy fokkal horrorisztikusabb, félelmetesebb lesz a játék hangulata, így egyszerre ismerős, mégis újszerű élményben lehet részünk, akárcsak a korábbi két felújítás esetében is.
Ezt fokozandóan a Capcom még PSVR2 támogatást is fejleszt, azonban ez még odébb van a megjelenéstől. Ez az újrafazonírozott változat pedig 2023. március 24-én érkezik a boltok polcaira, kizárólag jelen generációs konzolokra, és PC-re.
patrik94
3 éve, 7 hónapja és 2 heteHát a trailer hangulata kegyetlen jó, úgyhogy remélem, a játéké is az lesz! 🙂
vape
3 éve, 7 hónapja és 2 heteEjjj de fasza! 🙂
kisember001
3 éve, 7 hónapja és 2 heteHa olyan lesz mint a 2 és a 3 Remake és nem fog akcióba torkollni a horror rovására, akkor kíváncsi leszek, hogy megcsinálják-e az 5 és a 6 Remakejeit is.
ronalddo
3 éve, 7 hónapja és 2 heteSzerintem már simán készül…