Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Jelentős, de reményeink szerint mindenképpen előnyös változás történt a Prince of Persia: The Sands of Time Remake háza táján, lévén kiderült, hogy a korábban kijelölt fejlesztőket menesztették, de nem akárkikért. Eddig ugyanis úgy volt, hogy a Ubisoft Pune és a Ubisoft Mumbai közös erővel dolgozik majd azon, hogy a legendás Prince of Persia-játék megújulhasson, azonban a két csapat láthatóan nem tudott mit kezdeni a feladattal, hiszen már a megjelenés előtt, az első látnivalók alapján elképesztő gyűlöletkampány indult a két indiai brigád munkája ellen.
Alighanem ezért döntött úgy a kiadó, hogy elveszi tőlük a projektet, lévén most kiderült, hogy a Prince of Persia: The Sands of Time Remake a Ubisoft Montreal csapatánál készülhet el, így arra már most mérget vehetünk, hogy a minőség terén nem lesz probléma.
An update on the development of Prince of Persia: The Sands of Time Remake pic.twitter.com/8xQpqyPSwQ
— Prince of Persia (@princeofpersia) May 3, 2022
patrik94
3 éve, 8 hónapja és 2 heteAnnál ami készült, csak jobb lehet. 🙂
vape
3 éve, 8 hónapja és 2 heteHála az égnek, talán még játszható is lesz a végén. 😄
ronalddo
3 éve, 8 hónapja és 2 heteEz tulajdonképpen jó hír. Mondjuk az anno bemutatott anyag után csak jobb hír érkezhetett. 😄
totyak
3 éve, 8 hónapja és 2 heteNem kellene ezt bolygatni, legjobb lenne, ha megmaradna mindenki emlékezetében olyannak, ahogy az eredeti játékkal játszott.