Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Finoman szólva sem indult problémamentesen a Battlefield 2042 startja, komoly tartalmi, technikai, balansz és szerverügyi gondok is vannak szép számmal, azonban a DICE ezt igyekszik kijavítani. A fejlesztőcsapat hivatalosan is elnézést kért a rajongóktól, valamint három darab frissítést is bejelentettek, ebből az első még a megjelenés napján megérkezett, a második a holnapi nap során, november 25-én fog begurulni, ami leginkább balansz és technikai jellegű gondokon fog javítani, míg a harmadik szintén ezt a sormintát fogja követni, azonban megjelenéséről csak annyit lehet tudni, hogy valamikor a decemberi hónap elején fog megérkezni.
Szó van egy negyedik frissítésről is, ami valamikor az ünnepi időszak fele fog érkezni. A fejlesztőket nem lehet megvádolni azzal, hogy nem próbálnák meg kijavítani, amit lehet, szükség is van rá, hiszen a Battlefield 2042 egyelőre meglehetősen rosszul szerepel a játékosok visszajelzései alapján.
rdave
4 éve, 1 hónapja és 3 heteDe szép is ez a triple-A early access 25ezerért.
golem
4 éve, 1 hónapja és 3 heteMekkora divat félkészen kiadni mindent… 🙁
fighterlaci
4 éve, 1 hónapja és 3 heteSzánalmas.
patrik94
4 éve, 1 hónapja és 3 heteMondjuk így kellett volna inkább kiadni… 😄