Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Elden Ring kapcsán a játék atyja, Hidetaka Miyazaki árulkodott egy keveset a Frontline Gaming Japannak, ebből az interjúból pedig kiderült, hogy bár a játékban nem lesznek megint csak nehézségi fokozatok, ellenben elnézőbb lesz a játékosokkal szemben. Mivel az Elden Ring egy nyílt világú cím lesz, így bizonyos bossokat elkerülhetünk majd, ezzel pedig el szeretnék kerülni a FromSoftware-esek, hogy egy-egy játékos megragadjon egy főellenségnél. Állítólag még úgy is végigjátszhatjuk az Elden Ringet, hogy néhány boss-szal meg sem küzdünk!
A multiplayer is fontos tényező, és bár a részletek szűkösek ezen a téren, Miyazaki megemlítette, hogy az online rendszer megkönnyíti ezúttal az erősítés hívását. Miyazaki továbbá a játékot a Dark Souls 3-hoz hasonlította, legalábbis a kevésbé lineáris világ és az olyan játékmechanikák miatt, mint a lopakodás vagy a testre szabható lelkek.
drp81
5 éve, 1 hónapja és 3 heteMondjuk eddig is voltak elkerülhető bossok. Mondjuk, hogy lehet úgy végigjátszani, hogy kihagyok bossokat? Megenne a fene a végén. 😄
patrik94
5 éve, 1 hónapja és 3 heteHát az bizony gáz.
vape
5 éve, 1 hónapja és 3 heteEhh, akkor máris lekerül a nagyon várós listámról. 🙁 Megölik ezt az ígéretes címet.
golem
5 éve, 1 hónapja és 3 heteNem értem mi értelme annak ha bosst hagyok ki.
muki
5 éve, 1 hónapja és 3 heteJobb ötlet lenne fokozatokat tenni bele, mint annak idején…
fighterlaci
5 éve, 1 hónapja és 3 heteElég nagy hiba… 🙁