Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Töretlenül, gőzerővel robog előre a Square Enix sikerjátéka, az MMORPG műfajban megfogant Final Fantasy XIV, amely összesen már 22 millió játékost vonzott be, kit rövidebb, kit hosszabb ideig - a kiadó ugyanis bejelentette, hogy immáron ennyi regisztrált fiókkal bír a program. Kicsit rontja az összképet, hogy ebbe beletartoznak azok is, akik csak az ingyenes próbaverziót játszották, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem 22 millió fizető taggal bír a Final Fantasy XIV - ezen a téren nincsen pontos információnk.
Ettől függetlenül egy brutális kaliberű sikerről van szó, elnézve hogy alapvetően ugyebár rosszul vett rajtot a szoftver, majd egy újrakiadás kellett ahhoz, hogy bevonzza a közönséget, de végül minden jó, ha a vége jó, ahogyan a mondás is tartja…
ronalddo
4 éve, 9 hónapja és 2 heteNagyon komoly eredmény!
vape
4 éve, 9 hónapja és 2 heteEjha. 😮 Akkor már nem unalmas a cucc. 🙂
patrik94
4 éve, 9 hónapja és 2 heteEz már ilyen WOT szint, nem? 😮
direktor
4 éve, 9 hónapja és 2 heteNem semmi, mennyien játszák ezt.