Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Teljes mértékben hivatalossá vált a tavaly útjára indított projekt, miszerint a Microsoft véglegesítette a Bethesda-féle felvásárlását, úgyhogy a redmondi zöldek tárt karokkal üdvözlik a cég különféle stúdióit az égisze alatt. A hivatalos közleményben megerősítették egyrészt, hogy természetesen ezzel további Bethesda-játékok landolnak majd az Xbox Game Pass kínálatában, sőt mi több, már ezen a héten kiegészül néhány új programmal a kérdéses tagság. Pontosan még nem tudni, hogy mikkel, de vélhetően napok kérdése, míg kiderül.
Másrészt azonban megerősítést nyert az is, hogy néhány Bethesda cím, ami a jövőben jelenik meg, PC- és Xbox-exkluzív lesz. Itt sem lett konkretizálva, hogy milyen alkotások kerülnek be a kosárba, viszont lehet tippelni: szerintetek mik lesznek majd exkluzívak?
mordorer
4 éve, 10 hónapja és 1 heteÍgértek megint fűt fát, de várható volt hogy ez lesz. Az Xbox eladást biztos hogy nem fogja megdobni, maximum több PS5 mellé kerül majd PC. 🙂
petrovicsz
4 éve, 10 hónapja és 1 heteBorítékolni lehetett. Kevesebb Bethesda játékkal fogok játszani, ennyi.
jorgosz
4 éve, 10 hónapja és 1 heteGrat!
imperator
4 éve, 10 hónapja és 1 heteA Doom és a TES sorozat elég kemény húzócímek, bár az is igaz hogy inkább PC-n érdemes játszani (főleg a modok miatt), de a mostani árakat nézve egy Series S töredéke egy gamer PC árának, főleg gamepass-szal kiegészítve egy teljesen jó alternatíva. Aki ezeknek a sorozatoknak a rajongója, és még nincs konzolja vagy gyenge a gépe, tuti vesz egy xboxot.
patrik94
4 éve, 10 hónapja és 1 heteDettó. Ha a PC-m viszi, tolom, de xboxot ezért biztos nem vennék.
ronalddo
4 éve, 10 hónapja és 1 heteEngem biztos nem vesznek rá ezzel a váltásra, de néhány embert biztos elcsábítanak.
grifid
4 éve, 10 hónapja és 1 heteRészemről megleszek nélkülük. (Fallout, The Elder Scrolls)
Kicsit kontraproduktívnak tűnik a dolog, hiszen a Sony és a többiek éppen azzal keresik hülyére magukat, hogy nyitnak. Persze nekik már megvan az alap.
Sok sikert hozzá, több pénzem marad más játékokra.
xelosz
4 éve, 10 hónapja és 1 heteSzerencsére a switch és ps mellett van egy jó pcm is szóval a doom mehet továbbra is 😄
Többi bethesda game meg nem izgat nagyon.