Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Elképesztő történet és tárgyi bizonyíték látta meg a napvilágot az 1990 és 1991 között zajló közel-keleti öbölháború idejéből, ahol a katonák már gyakran ütötték el az idejüket a Nintendo közkedvelt Game Boy kézi konzoljával. Közéjük tartozott Stephan Scoggins is, aki az amerikai hadsereg orvosaként gyakran lazított a kérdéses konzollal, öröme azonban egy bombatámadásig tartott, aminek részeként kedvenc konzolja is megsemmisült, a kapcsolódó tűzvészben ugyanis a kis masina szinte a felismerhetetlenségig megsemmisült, emiatt felkereste a Nintendót, hogy amennyiben van rá lehetőség, akkor cseréljék ki a masinát.
Bár a gép látszólag teljesen megsemmisült, megolvadt a vezérlőpanel, az A és B gombok, sőt vetemedett a borítás mellett az alaplap is, azonban a Nintendo munkatársai átvették a konzolt – egy cseredarab fejében -, amit nem hajítottak ki a szemétbe, inkább nagy nehézségek árán beleerőltettek egy Tetris cartridge-t.
Majd láss csodát, a masina a bekapcsolás után úgy működött, mintha mi sem történt volna, aminek apropójából a kis masina örök kiállítási tárgy lett a Nintendo New York-i részlegén, konkrétan a Rockefeller Centerben, ahol bárki megnézheti a kérdéses kézi konzolt egy vitrin mögött.
petrovicsz
5 éve, 1 hónapja és 2 heteHát ez nagyon kemény! 😄
ronalddo
5 éve, 1 hónapja és 2 heteAz úgy durca baszki! xD
yanez
5 éve, 1 hónapja és 2 heteVárom a következő hírt: találtak egy PS5-t, amely túlélte az első VH-t.
mordorer
5 éve, 1 hónapja és 2 heteBitang szerkezet! 😄
rdave
5 éve, 1 hónapja és 2 heteMert Made in Japan.
akitelin
5 éve, 1 hónapja és 2 heteNem rossz. Határozottan nem rossz.
direktor
5 éve, 1 hónapja és 2 heteEgész jó állapotban van. xD