Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Merész kijelentéseket tett Jim Ryan, a Sony elnök-vezérigazgatója a PS5 kapcsán, lévén úgy nyilatkozott a minap a koreai Naver magazinnak, hogy az első hónapokban a PS5 sokkal jobb eladásokat produkál majd, mint korábban a PS4. Ryan szerint pontosabban ez az elvárásuk az újgenerációs konzol kapcsán, így arra számítanak, hogy több mint 7 millió példány mehet majd el belőle kevesebb, mint öt hónap leforgása alatt, lévén ennyire lenne szükségük ahhoz, hogy túlszárnyalják a PS4 sikerét.
Hogy ez a valóságban is összejöhet-e, az egyelőre még kérdéses, hiszen mellette szól a közbeeső karácsonyi szezon és a PS4-hez kapcsolódó orbitális eladási számok, azonban még mindig nehezíti az ipar dolgát a járványhelyzet, ami óriási bizonytalanságokat szül, így nem tehetünk mást, minthogy türelmesen várunk.
rdave
5 éve, 3 hónapja és 1 heteVárnak, de tudják, hogy azt le is kell gyártani? 😄
patrik94
5 éve, 3 hónapja és 1 heteAhhoz mondjuk készlet is kéne. xD De az nincs, szemlátomást.
muki
5 éve, 3 hónapja és 1 heteAmíg előrendelni sem lehet, nem értem a bizakodást.