Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Megjelent végre valahára a Crysis Remastered, aminek nyomán berobogott az elengedhetetlen launch trailer is, ezáltal pedig még egyszer utoljára szemügyre vehetjük, hogy mégis hogyan fest az alkotás az eredeti variánshoz képest. Olyan egyébként maga a kedvcsináló, mintha egy akciófilmet lesnénk, legalábbis struktúrájában abszolút erre hajaz az előzetes, arról meg már nem is beszélve, hogy mindezt páratlan látvány mellett vehetjük szemügyre. Több negatív hang is felmerül azzal kapcsolatban, hogy az eredeti jobban nézett ki, de a végleges remastert látván nehéz lenne ezt kijelenteni.
A játék PC-n, PS4-en, Xbox One-on és Nintendo Switch konzolon debütált, úgyhogy ha szeretnél nosztalgiázni, átélni ismét az élményt, akkor ne habozz – huppanj be egy körre!
petrovicsz
5 éve, 3 hónapja és 3 heteCsak nem összekapták magukat? 😮
ronalddo
5 éve, 3 hónapja és 3 heteHát…. Én nem látom szebbnek mint eddig. Sőt. xD
muki
5 éve, 3 hónapja és 3 heteEgész pontosan hol érhető ez tetten? 😄
patrik94
5 éve, 3 hónapja és 3 hete4K lett de ezen kívül olyan nagy hűha nincsen…