Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sajnos már két halasztáson is túl vagyunk a Cyberpunk 2077-hez kapcsolódóan, de a CD Projekt Red most biztosított mindenkit, hogy a legutóbb kitűzött novemberi napon egészen biztosan meg fog jelenni a várva várt játék. Jelen pillanatban ugyanis meg vannak bizonyosodva róla, hogy nem kell még egyszer tolniuk a Cyberpunk 2077 megjelenési dátumát, amit egyébiránt november 19-ére tűztek ki. Így két hónappal a debütálás előtt azért reméljük, hogy tényleg tartják magukat a szavukhoz, kellemetlen lenne az utolsó pillanatban, ha mégis odáznák a premiert.
Minderről a cég vezérigazgatója, Piotr Nielubowicz árulkodott a lengyel stúdió fiskális ügyeit kitárgyaló videóban, illetve elhintette, hogy legközelebb, amikor ilyesféle videóban találkozik a nézőközönséggel, akkor már kint lesz a boltok polcain a szoftver, a következő epizód ugyanis decemberben várható.
tommy
5 éve, 4 hónapja és 1 heteIdeje 🙂
bekecs
5 éve, 4 hónapja és 1 heteMeglátjuk… 🙂
gargameth
5 éve, 4 hónapja és 1 heteSeamus Blackley egy mókás videóban azt mondta, hogy egy elhalasztott videojáték (vagy akármi, végső soron), csak addig van elhalasztva, ameddig meg nem jelenik, de egy rossz játék mindörökké rossz lesz.
Jó, ezt az 1998-as Trespasser kapcsán mondta, manapság az online támogatás sokkal nagyobb, mint akkor volt, de ettől függetlenül, inkább tolják el még egy párszor, semmint egy Fallout 76-ot kapjunk (vagy úgy jelentsenek be biztos dátumot, ha biztosak benne, hogy akkora elkészül, igen, tudom).
muki
5 éve, 4 hónapja és 1 heteDe jó fejek.