Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mivel egy igazi rétegjátékról van szó, az Atlus már a pár százezres eredményekkel is kibékült volna a Persona 5 Royal kapcsán, úgy tűnik azonban, hogy a játék bőven túlszárnyalta az előzetes becsléseket. A kiadó ugyanis bejelentette, hogy a főként Japánban népszerű, de a nyugati régióban is egyre több rajongó által kedvelt Persona-sorozat már 13 millió eladott példánynál tart jelenleg, amihez a Persona 5 Royal tette hozzá a legtöbbet, lévén a megjelenése óta már 1,4 millió példányt adtak el belőle világszerte.
Ez egy kizárólag PS4-re bemutatkozott alkotás esetében kifejezetten nagy szónak számít, pláne a kapcsolódó mellékszálak tükrében, hiszen a Musou-stílusú Persona 5 Scramble: The Phantom Strikers például 480 ezer darabnál tart, de a Persona 4 Golden is jó hasonlítási alap, lévén az például még csak most érte el az 500 ezer példányt.
ronalddo
5 éve, 5 hónapja és 3 heteAz egy ilyen játéknak elég szép eredmény!
petrovicsz
5 éve, 5 hónapja és 3 heteAz komoly.