Ezekkel a Bungie szeretne egy nagy összefüggő sztorit elmesélni, ezáltal ez lesz az első alkalom, amikor ennyire kapcsolódnak egymáshoz a szoftver kiegészítői. További részleteket egyelőre nem osztottak meg ezekről, de egy kicsit bőbeszédűbbek voltak a srácok a next-gen verziókról. A Destiny 2 az új konzolokon 4K-ban és 60 FPS-ben fognak futni, ráadásul az új iterációk tulajdonosai tudnak játszani majd a mostani generációs felhasználókkal is.

Továbbá gőzerővel dolgoznak a cross-play lehetőségén is, hogy 2021-től az Xboxosok és a PlayStationösök együtt lootoljanak és fejlődjenek, és aki a mostani generációban rendelkezik a játékkal, az ingyen és bérmentve magával viheti a szoftveren next-gen konzolokra.

Tanítani lehetne azt a hozzáállást, amit a Bungie tanúsít a Destiny 2-vel, ráadásul az biztos, ha anno nem szakadnak el az Activisiontől, akkor ez ebben a formában sosem valósulhatna meg.

Nézd nagyban ezt a videót!