Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár az ókori Görögországban játszódó Assassin's Creed Odyssey kapcsán is sokan úgy gondolták, hogy ennél már aligha lehetne - illetve felesleges is volna - nagyobb területet lemodellezni egy videojátékon belül, de a Ubisoft fejlesztői mégis felvették a kesztyűt. Olyannyira, hogy néhány korábbi értesülés ellenére az Assassin's Creed Valhalla várhatóan nagyobb játéktérrel kecsegtet majd, mint annak idején az Odyssey, mindezt pedig maga Julien Laferriere producer osztotta meg a világgal egy interjúban, aki egészen pontosan "egy kicsit nagyobb" jelzővel illette a vikinges új epizód játékterének méreteit.
A producer szerint ez nem meglepő, hiszen mint hozzátette, nemcsak megpróbálták létrehozni egész Angliát a játékban – persze csak képletesen szólva -, de mindemellett Norvégia egy jelentős része is bejárható lesz a a viking hősök oldalán.
patrik94
5 éve, 7 hónapja és 4 heteNagyon kíváncsi leszek rá.
vape
5 éve, 7 hónapja és 4 heteTökmindegy, így is-úgy is át lehet majd lovagolni az egészet fél óra alatt. 😄
golem
5 éve, 7 hónapja és 4 heteJó hír, bár nekem már a második rész területe is óriási volt. 😄