Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ahogyan azt megígérték a 2K Games sráai, végre több részletet is megtudtunk a Mafia: Trilogy-ról, köztük jó és rossz híreket egyaránt, viszont a legnagyobb öröm az egészben: ma már meg is jelent a Mafia II: Definitive Edition és a Mafia III: Definitive Edition. Mindeközben viszont rossz hír, hogy a Mafia III: Definitive Edition esetében a legkisebb mértékben sem beszélhetünk remasterről, hiszen az mindössze egy újrakiadás lesz, az összes DLC-vel összecsomagolva. Hogy mi a helyzet az első résszel? Elnézve, hogy az egy teljes értékű remake lesz, így arra többet kell várnunk, egészen augusztus 28-áig.
A zenéhez nem nyúlnak, ugyanakkor kibővítik majd a legendás első részt, többek között új dialógusokkal és lehetőségekkel, de a zenéhez nem fognak hozzányúlni, valamint az autókon kívül a motorok is rendelkezésünkre fognak állni. A Mafia: Definitive Edition vásárlói Tommy Angelo jól ismert hacukáját kapják majd meg extraként a másik két játékban egyaránt.
Mindhárom részhez kaptunk trailert, hol rövidebbet, hol hosszabbat, ezeket alant listázzuk nektek:
totyak
5 éve, 8 hónapja és 16 órájaNo, tehát akkor a harmadik epizód továbbra is egyenértékű egy tonhalas szendviccsel. A második minimálisan szebb lett, de ha megvan az eredeti, márpedig megvan, mert ingyen adták, akkor ebbe sem kell pénzt tenni. Marad az első rész, ami biztosan szépen fog kinézni, de ezek után hatványozottan nem bízom a fejlesztőkben. Ráérek én azt mindenki más után beszerezni, ha már leírják mik az újdonságok és mit csesztek el benne.
patrik94
5 éve, 8 hónapja és 16 órájaAz elsőt kellett volna kiadni CSAK.
muki
5 éve, 8 hónapja és 12 órájaEz gyorsan kijött bakker! 😮 Jó titokban csinálták.