Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Régóta halljuk már sok forrásból a februárt, mint a PS5 leleplezésének ideje, azonban így a hónap végéhez közeledve, hivatalos kommunikáció híján nem feltétlenül tudunk már olyan optimisták lenni ennek kapcsán. Most mégis jött egy olyan biztató jel, ami arra enged következtetni, hogy a kanyarban lehet a leleplezés. Egy bevételi konferencia során Hiroki Totoki, a Sony főnöke megkapta azt a kérdést, hogy mikor mutatják be a PS5-öt, mire azt a választ adta Totoki, hogy egészen addig nem történik meg a premier, amíg el nem jön a megfelelő pillanat - írja a Comicbook.com.
Ez önmagában még nem is lenne izgalmas adalék, ám hozzátette azt is, hogy a leleplezés hajazni fog a múltbéli konzolpremierjeikhez, ami egy utalás lehet arra, hogy a PS4-et a 2013-as PlayStation Meetingen prezentálták, mely egy februári show volt. Ha ebből indulunk ki, akkor nem kizárt, hogy még ebben a hónapban meglepetésszerűen jön egy műsor, de ami valószínűbb, hogy a márciusi hónapot célozzák meg a konzolbemutatóval.
muki
6 éve, 3 hónapja és 3 heteKíváncsi vagyok már rá nagyon!
tommy
6 éve, 3 hónapja és 3 heteMárcius is jó, kivárjuk. 🙂
petrovicsz
6 éve, 3 hónapja és 3 heteFebruárban tuti nem de márciusban van rá esély. Már ha el mernek utazni valahova.
fighterlaci
6 éve, 3 hónapja és 3 heteÉn ezt kétlem, de tény hogy örülnék neki. 🙂 Mondjuk részemről a vásárlás nem kérdés de akkor is…
ronalddo
6 éve, 3 hónapja és 3 heteSony nem kapkodja el… Biztos javában tervezgetnek még, egy csomó mindent módosítanak.