Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy mélypontján van az E3, ami rengeteg tényezőnek köszönhető, például többek között annak, hogy tavaly sikeresen kiszivárogtatták ki 2000 ezer regisztrált személy adatait, ami miatt a mai napig nem kért bocsánatot az expó mögött álló ESA. A bocsánatkérés most sem történt meg, ellenben ezúttal most a közönség visszajelzéseit várják arról, hogy miként alakítsák a rendezvényt. Ezenfelül partnerkapcsolatba léptek az iam8bit névre hallgató üzletlánccal, sőt kreatív személyekkel és iparági belsősökkel is kollaborálnak annak érdekében, hogy a nézők elvárásának meg tudjanak felelni.
Talán nem tévedünk nagyot azzal, hogy mindössze arra lenne szükség, hogy kevésbé az influenszerekre, és sokkal inkább magukra a videojátékokra legyen helyezve a hangsúly, hovatovább a tavalyi eseményre már botrányosra járatott megoldást, miszerint semmiféle gameplay-t nem prezentál senki, nem lenne rossz végre elengedni. Az adatvédelmi botrányokról már nem is beszélve…
petrovicsz
5 éve, 11 hónapja és 3 heteKomolyan mi mondjuk meg? 😄 Az komoly szervező csapat. xD
golem
5 éve, 11 hónapja és 3 heteM indössze arra lenne szükség, hogy kevésbé az influenszerekre, és sokkal inkább magukra a videojátékokra legyen helyezve a hangsúly – – – ennyi, itt a lényeg. Senki nem kiváncsi a jutuberekre, aki igen, az nézze ott. Itt a játékokra kíváncsiak az emberek.