Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Elkerülhetetlen, hogy ne feszítsen ott minden legrosszabb játékokból álló toplista élén az Anthem év végén, hiszen az év legnagyobb bukásával állunk szemben, aminek már a premiere óta szorítunk, hogy kapjon egy akkora revitalizációt, mint anno a No Man's Sky. Egészen eddig ez nemhogy elmaradt, de egyre rosszabb a helyzet a BioWare RPG-je körül. A Kotaku azonban most tűzhöz közeli forrásokra hivatkozva közölt igen biztató információkat, miszerint a fejlesztők masszívan újrakeverik a játékot, amire Anthem Next illetve Anthem 2.0 néven utalgatnak.
Egyelőre még a stúdió nem döntötte el, hogy kisebb frissítések sorozatával hozzák el a változást, vagy egy nagyobb frissítéscsomaggal, esetlegesen egy teljesen új játékkal, azonban az biztos, hogy a játék világa és a küldetések alapos turmixoláson fognak átesni, amin az említett források szerint már hónapok óta dolgoznak a srácok.
mordorer
6 éve, 2 hónapja és 1 napjaTalán ezt nem fogják annyira elcseszni.
tuhajohn
6 éve, 2 hónapja és 1 napjaSzerintem többet ért volna bukásnak elkönyvelni és elfelejteni. Aztán lehet valami tűrhető játék lesz belőle, de a múltját akkor se tagadhatja le soha.
direktor
6 éve, 2 hónapja és 1 napjaBecsülendő amikor nem adják fel. 😄
rdave
6 éve, 2 hónapja és 1 napjaKit érdekel a múltja, ha kijavítják a hibáit? No Man’s Sky-t is helyrerakták… Ráadásul a cég hírnevének is jót tesz, ha kijavítják a hibáikat.
fighterlaci
6 éve, 2 hónapja és 14 órájaNa akkor azt majd kipróbálom. A mostani nélkül már megvagyok. 🙂