Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Electronic Arts legutóbbi üzleti jelentéséből megtudtuk, hogy igencsak jól megy mostanság a cég szekere, lévén nettó árbevételeik a tavalyi év hasonló időszakához mérten 8 százalékos emelkedést tudtak produkálni. Ehhez nemcsak a FIFA, a Madden és a The Sims 4 járult hozzá jelentős mértékben, hanem az Apex Legends is, lévén kiderült, hogy március óta újabb 20 millió játékos csatlakozott a nagy battle royale küzdelmekhez, így a Respawn Entertainment alkotása körül már egy 70 milliós közösség áll.
Hogy ebből hányan aktívak napi szinten, az nem derült ki, azonban az EA ennek láttán nagyon elszánt azzal kapcsolatban, hogy az élő szolgáltatások felé mozduljanak, vagyis a jövőben több olyan lehetőséget alakítanak ki az egyes franchise-ok keretein belül, amivel a játékosok hónapokon át aktívak maradhatnak – és bár ez nem volt benne a közleményben, de fontos, hogy pénzt is szórjanak.
tommy
6 éve, 2 hónapja és 2 heteNem ebből lett ingyenes? Mert akko nem csoda. 🙂
patrik94
6 éve, 2 hónapja és 2 heteAz szép eredmény. Most már érdemes becsatlakozni. 😄
rdave
6 éve, 2 hónapja és 2 heteEz végig az volt.
tuhajohn
6 éve, 2 hónapja és 2 heteRemélem a Dragon age 4 nem lesz live service. Meg hát inkább hasonlítson a Vérvonalakhoz vagy a 2-eshez.