Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mint maga az alapjáték is, úgy a Monster Hunter World Iceborne kiegészítője is később fog jönni a PC-s játékosok számára, most pedig megtudtuk, hogy egészen pontosan mennyit kell várni eme platform tulajdonosai. Ahogyan az várható volt, idén már nem vetheti bele magát a PC-s közönsége az Iceborne nyújtotta élményekbe, merthogy a Capcom egészen konkrétan 2020. január 9-ére tűzte ki a Steames debütálást, tehát legkorábban ekkor próbálgathatjuk a jeges kalandokat.
Ennek örömére a stúdió publikált a nagyérdemű számára egy kedvcsinálót is, melyben szokás szerint 4K felbontásban és 60 FPS-ben nézhetjük végig a snitteket, és alaposan meg is hozza az ember hangulatát a szörnyvadászós mókához. Most már fél lábbal is, de ezt a pár hónapot kibírjuk a PC-s debütálásig…
mordorer
6 éve, 2 hónapja és 3 heteHát ez még odébb van. 😮