Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Bigben Interactive és a Cyanide bemutatták a Werewolf: The Apocalypse - Earthblood című videojáték első kedvcsinálóját, mely bár igencsak hangulatosra és látványosra sikerült, sajnos azonban nem sok extra dolgot mutat meg nekünk a játékból. Márpedig az alkotás érdekes koncepciót dolgoz fel, hiszen egy olyan akció-szerepjátékról van szó, mely egykori asztali RPG-ként kezdte az életét, vagyis a World of Darkness világában kalandozhatunk, éppen abban az univerzumban, ahol a Vampire: The Masquerade is játszódik.
A vámpírok helyett azonban itt a vérfarkasok kapták a központi szerepet, így lehetőségünk nyílik majd megismerni, hogy milyen érzés egy ilyen teremtmény bőrében vadulni, amihez a készítők most kiváló zenei aláfestést is találtak – a trailer alatt a kaliforniai Of Mice & Men nevű metalcore zenekar egyik ismert dala szól -, mely jó szokásukat remélhetőleg a végleges változat esetében egyaránt megtartanak majd.
golem
6 éve, 2 hónapja és 3 heteSzép kis farkasok vannak a videóban.
tommy
6 éve, 2 hónapja és 3 heteA látvány tetszik, kíváncsi leszek a játékra.
vape
6 éve, 2 hónapja és 3 heteKomoly, bejövős!