Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A korábbi szivárogtatásoknak megfelelően a Sony valóban bejelentette, hogy még szeptemberben tartanak egy State of Play eseményt, ráadásul máris elmondták, hogy mi várható, és mi nem fog feltűnni a prezentáció során. Tisztázzuk azt, ami talán sokakban a legnagyobb kérdőjel: nem, nem lesz szó a Sony újgenerációs terveiről. Valahol várható is volt, hogy a Sony nem feltétlenül egy State of Play berkein belül tervezi leleplezni a további részleteket a PS5-ről, de mindenképp jó, hogy ezt előre tisztázták.
Másfelől azonban a szeptember 24-én esedékes, közel húsz perces bemutatón új játékokat, új tartalmakat és néhány más információt fognak közölni a nagyérdeművel, így megéri majd mindenképp bekapcsolódni. Nálunk helyi idő szerint este 10-kor lesz, azonban ha nem maradnál fent miatta, aggodalomra semmi ok, mindenről be fogunk számolni!
tommy
6 éve, 3 hónapja és 4 heteGondolom pár játék bemutatója lesz. Összefoglaló elég is lesz nekem. 🙂
warriorautobot
6 éve, 3 hónapja és 4 heteHát kíváncsian várom az összefoglalót. 🙂