Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Óriási horderejű hírek futottak be, lévén a tavaly hirtelen kaszát kapott Telltale Games most feltámadhat, köszönhetően az LCG Entertainmentnek, akik felvásárolták az egykori csapathoz tartozó jogokat. Ez még nem minden, hiszen ettől nem lenne Telltale a Telltale, de szerencsére a vállalat az egykori stúdió alkalmazottai számára is szabadúszó munkalehetőséget biztosít, majd később akár ezekből teljes állás is lehet, ergo minden adott, hogy a Telltale az aranykorát idéző formát öltse fel újra.
Az újhullámos Telltale-t Jamie Ottilie és Brian Waddle fogja irányítani, és ami hab a tortán, hogy a Batmanhez és a The Wolf Among Ushoz már megvannak a jogaik, sőt még a kevésbé ismert Puzzle Agenthez is. Természetesen ezeket a sztorikat ott fogják folytatni, ahol abbamaradtak, és még ennél is biztatóbb, hogy az urak kiemelték, hogy mindent megtesznek, hogy essenek abba a hibába, amibe a korábbi vezetőség.
mordorer
6 éve, 4 hónapja és 3 heteWHAT? 😮 Valaki nyomott egy jó nagy tőkeinjekciót?
golem
6 éve, 4 hónapja és 3 heteMegmarad a név is? 😮
warriorautobot
6 éve, 4 hónapja és 3 heteEz tök jó hír!
Igazából azért mert a Minecraft Story Mode első része tetszett és akkor be tudom szerezni egyben a másodikat PS4-re. 🙂
GameChannel User
6 éve, 4 hónapja és 3 heteFeelings:
https😕/www.youtube.com/watch?v=w-y_fx_TNaw
totyak
6 éve, 4 hónapja és 2 heteOk, szerintem nem volt nagy eresztés egyik játékuk sem, de benne voltak a köztudatban. Aztán, hogy ez innentől mennyire Telltale, az más kérdés.