Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Helyreállt a világ rendje azzal, hogy a Call of Duty: Modern Warfare-ból nem marad ki a klasszikus értelemben vett egyjátékos kampány, amire annyira szomjaznak már a rajongók, hogy folyton erről kérdezgetik a fejlesztőket. Így történt ez a minap is, amikor egy fanatikus Taylor Kurosakira, a stúdió narratíva igazgatójára írt rá a Twitteren azzal kapcsolatban, hogy mikor mutatják meg ismételten a játék kampányát, mert az emberek igencsak izgatottak miatta.
Eddig ugyanis csak érintőlegesen láthattunk pár pillanatot ebből a játékmódból, dedikált képsorok viszont még nem érkeztek róla, de az igazgató szerint „hamarosan” mindenről lehull a lepel, tehát nemsokára láthatjuk mozgás közben a Call of Duty: Modern Warfare kampányát is.
Soon.
— Taylor Kurosaki (@taylorkurosaki) 2019. augusztus 5.
muki
6 éve, 6 hónapja és 5 napjaMondjuk nyilván sok újdonság nem lesz benne, harcolsz egyedül ahogy kell 😄 de azért várom mint atom.
patrik94
6 éve, 6 hónapja és 5 napjaMajd a játékban kipróbálom, ennyi.
golem
6 éve, 6 hónapja és 5 napjaJó lesz hogy nem csak a multis kapkodós baromság lesz.